Ma ünnepli 85. születésnapját Müller Péter, Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.

Müller Péter Budapesten, 1936. december 1-jén született, Müller Jenő gépészmérnök és Wollner Lili (Lívia) fiaként. Szülei 1929. december 3-án Eperjesen kötöttek házasságot a zsidó vallás rítusa szerint, majd a háború után elváltak. Az I. István Gimnáziumban érettségizett 1955-ben, ugyanebben az évben kezdte a pályáját rendezőasszisztensként a Madách Színházban. 1956-ban hat golyót kapott, átesett egy halálélményen. Ez a tapasztalat egész lényét és művészi célkitűzéseit megváltoztatta: mind színpadi művei, mind regényei és esszékötetei ennek a megrendítő tapasztalatnak az élményéből születtek. Könyvei minden kétséget kizáróan az utóbbi évek legsikeresebb ezoterikus kötetei közé tartoznak, ezt jelzi a több százezer eladott példány. Legfontosabb spirituális esszékötetei: Kígyó és kereszt, Lomb és gyökér, Benső mosoly, Boldogság, Titkos tanítások, Gondviselés, Szeretetkönyv, Örömkönyv, Varázskő, Útravaló-sorozat, valamint a Kína ősi szentkönyvének a Ji-King-nek a mai ember világára alkalmazott alapműve, a Jóskönyv, amely valóságos népkönyv lett megjelenése óta.

Spirituális művei mellett drámaírói tevékenysége is meghatározó, itthon és a világ sok színpadán játszott szerző. Legfontosabb prózai drámái között találjuk a Mártát, a Szemenszedett igazságot, a Búcsúelőadást, A vihar kapujábant (Akutagava műve alapján), a Dávid királyt, a Lugosi – A vámpír árnyékábant és a Karamazov testvéreket. Emellett olyan zenés színpadi művek szövegkönyve fűződik a nevéhez, mint a Dr. Herz, a Mária evangéliuma, az Isten pénze vagy a Szomorú vasárnap.

Jelenet a Szomorú vasárnap című előadásból (fotó: Madách Színház)

Műveiben a magyar színháztörténet nagyjai tűntek fel, a külföldi sikerszériájuk pedig mondhatni páratlan: játszották Münchenben, Dortmundban, Bécsben, Kanadában, Bolíviában, Argentínában, Peruban és számos orosz színházban is. A Szomorú vasárnapnak három londoni bemutatója volt, a Dr. Herzet a manchesteri Royal Exchange Theatre, a Búcsúelőadást Bécs és Athén után a varsói Stúdió és a moszkvai Vahtangov Színház mutatta be. A Szemenszedett igazságot 38 olasz színházban játszották, Carla Romanellivel. A Lugosi ősbemutatóját (melyet később Szabó István rendezett, Darvas Ivánnal a főszerepben) az Egyesült Államokban tartották. Az Isten pénze A padlás és A dzsungel könyve után az egyik legtöbbet játszott magyar musical (csak a Madách Színházban 327 alkalommal láthatták a nézők a dickensi történet zenés változatát). A Tolcsvay Lászlóval és Müller Péter Sziámival közösen írt rock-operájának, a Szűz Mária életéről szóló Mária evangéliumának a bemutatója a Madách Színházban volt, majd Németország számos városában játszották sok éven át. Oratóriumi formában évek óta éneklik templomokban, köztük a Bazilikában is, a művet Pannonhalmán is előadták II. János Pál pápának.

A fentieken túl regényeket is írt, amelyek közül kiemelkedik a Részeg józanok (1973), A madárember (1977) és a Világcirkusz (1988). Eddigi utolsó műve Anyám titkos könyve címmel 2021-ben jelent meg. Egyik legkedvesebb írása az Isten bohócai, amely ötvözi a regény és az esszé műfaját. 1979-ben megkapta a Filmkritikusok díját, 1997-ben a Lugosi című drámájáért az Onasszisz díjat, valamint ugyanebben az évben A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 1998-ban József Attila-díjjal, 2019-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2013-ben pedig Zugló díszpolgárává avatták.

Kiemelt kép: Müller Péter (Fotó: Müller Péter hivatalos oldala)