Mától tekinthető meg a hazai filmszínházakban Rohonyi Gábor (Konyec – Az utolsó csekk a pohárban, Korhatáros szerelem) és Vékes Csaba (Hetedik alabárdos, Csavargók) komédiája, a Szia Életem! amelyben egy ötlettelenségben szenvedő író (Thuróczy Szabolcs) a nyakába kapja a túl sok fantáziával megáldott gyermekét (Pásztor-Várady Mór), ez pedig mindkettejük életét alaposan felforgatja. 

A fantasy elemekkel dúsított „csupaszív vígjátékban” kicsit minden szülő magára ismerhet majd, ugyanis saját tapasztalatból merítve, az életet kiszínesítve mesél az apává válás rögös folyamatáról. A film egyik főszereplője, Thuróczy Szabolcs a következőket nyilatkozta ezzel kapcsolatban: „A Szia, Életem! bátor húzása, hogy a felnőttek önös, önző reakcióit, az életüket sokszor kísérő szánalmas, nevetséges helyzeteket állítja görbe tükör elé az ártatlan, gyermeki rácsodálkozás szemszögén keresztül. Ettől lesz pont az a film, amiben mindannyian magunkra ismerhetünk, megannyi ismerős fordulattal szembesülhetünk, mégis a humora, az esendő, szerethető – néha a valóságból, a fantázia világába átlépő – hősei révén az egész nagyon érzelmes, szórakoztató történetté áll össze a vásznon.”

Filmbéli gyermekét az elsőfilmes Pásztor-Várady Mór alakítja, akit kétszáz jelentkező közül választottak ki, de a munkatársai szerint ez cseppet sem látszott rajta, fantasztikus partnere volt többek között Kovács Patríciának, Básti Julinak, Mucsi Zoltánnak, Tasnádi Bencének, Pálmai Annának, Kiss Diána Magdolnának és Elek Ferencnek. A Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósult Szia, Életem! producere többek között Geszti Péter, operatőre Szatmári Péter (Liza, a rókatündér, A Viszkis), vágója Mezei Áron (BÚÉK, Nyitva) volt. A film a Filmsquad forgalmazásában került országszerte a mozikba. 

Kiemelt kép: Jelenet a Szia Életem! című filmből (Fotó: Gordon Eszter)