Vékes Csaba (Szia, Életem!, Korai menyegző) rendezésében, az általa és Gönye László (Csomagtartó, Anja) forgatókönyve alapján készült el a Lepattanó című romantikus sportvígjáték, amelynek középpontjában egy Kálmán nevű gombfocimániás férfi áll, aki csapatával épp az Európa-bajnokságra készül. Komoly esélyük is lenne a kijutásra, de a selejtező hajrájában pénzügyi okokból kizárják őket, ami miatt mindannyiuk élete válságba kerül. A legváratlanabb pillanatban azonban jön egy segítség, amire nem számítottak: egy milliárdos tévedésből 100 millió forintot utal a számlájukra, és bár tudják, hogy a pénz nem őket illeti, mégis felhasználják az EB-re való kijutásra.
A főszereplőt a Jászai Mari-díjas Scherer Péter alakítja, míg a milliárdost a Dallas sorozat sztárja, Patrick Duffy kelti életre. Rajtuk kívül a szereplőgárdát erősíti többek között Elek Ferenc, Mucsi Zoltán, Gáspár Sándor, Derzsi Dezső, Waskovics Andrea, Katona László, Fekete Zsolt, Rába Roland, Gyuricza István, Petrik Andrea és Györgyi Anna. A film operatőre Dévényi Zoltán (Lefkovicsék gyászolnak, Hat hét), látványtervezője Takács Eszter (Fehér éjszakák, Együtt kezdtük), vágója Gotthárdi Balázs (Katinka, Hetedik alabárdos), zeneszerzője Kovács Márton (Hetedik alabárdos), gyártásvezetője Krékits Péter (Halálügyész), producerei Roskó Péter (Szia, Életem!) és Scherer Péter.
A Lepattanó már megtekinthető a hazai mozikban a JUNO11 Pictures forgalmazásában.
Kiemelt kép: Roskó Péter producer és a szereplők a Lepattanó forgatásán (Fotó: Gordon Eszter)
