100 éve született a legendás rendező, Pier Paolo Pasolini
„Az a stílusjegy, amely minden munkámat uralja, az élet utáni vágyakozás, a kirekesztettség érzése, amely nem csökkenti, hanem növeli az életszeretetet.” A
Schneider Zoltánnal a főszerepben jön az RTL Klub új sorozata
Újabb saját gyártású sorozat kap helyet az RTL Klubon, ugyanis - a Scripted Productions gyártásában - március 19-től elrajtol a csatornán egy
Dokumentumfilm készült Eperjes Károly főszereplésével
A Lighthouse Film gyártásában, Törcsi Levente és Kovács Levente rendezésében, Csendhez szokott szív címmel készült dokumentumfilm, amelyben a Kossuth- és Jászai Mari-díjas
Tévésorozat készül Móricz Zsigmond Tündérkertjéből
A Nemzeti Filmintézet közleménye szerint történelmi-politikai thriller sorozat készül Móricz Zsigmond máig nagy hatású regénye, az 1922-ben megjelent Tündérkert alapján. Az NFI
Új animációs filmmel jelentkezik a Nyócker rendezője
Bár Gauder Áron készített mást is eddigi pályafutása során, azonban a magyar közönség elsősorban 2004-es gettórajzfilmje, a Nyócker miatt ismeri a nevét, amely
DVD és Blu-ray kiadásban is megjelent a Toxikoma
A mai digitális világban, ahol nem az a kérdés, hogy mit lehet megnézni a különböző streamingplatformokon (mint a Netflix, az HBO Max,
Előzetest kapott az igaz történeten alapuló film, a Kilakoltatás
Ha egy filmnél feltüntetik, sőt direkt a néző tudtára adják, hogy igaz történeten alapul, akkor bátran elgondolkozhatunk ennek valóságalapjáról. Legfőképpen amiatt, mert
Enyedi Ildikó és Herendi Gábor tavalyi filmje is felkerült a Filmióra
A Filmio továbbra sem lassít, egyre több és több magyar tartalom érhető el rajta, méghozzá nem csupán a mára már klasszikusnak számító
Szeben ’89 címmel új történelmi film készül
1989-es valós, de kevésbé ismert és a történelemkönyvekből is rendszerint kimaradó eseményeket fog feldolgozni a Szeben ’89 munkacímre keresztelt film, amely román-magyar
Gálvölgyi Jánossal folytatódik Az első influenszerek című sorozat
Az utolsó influenszerek olyan televíziós legendákról szól, akik meghatározták a 60-es, 70-es és 80-as évek internet előtti világát, munkásságuk folyamatosan alakította az