Két díjesélyes dokumentumfilmmel erősít az idei CineFest
Szeptember 1. és 9. között rendezik meg a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, ahol ismét különleges hazai és külföldi alkotásokkal találkozhatnak majd
Ilyen programokkal készül a magyar film napjára az Uránia Nemzeti Filmszínház
2018 óta április 30-án ünnepeljük a magyar film napját annak emlékére, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet,
Budapesten és Ravazdon rendezik meg idén a Mediawave Fesztivált
Április 25. és 27. között a világ számos tájáról mutat be filmeket elismert, feltörekvő és pályakezdő alkotóktól egyaránt a Mediawave Fesztivál a
Megérkezett a Semmelweis film első előzetese
Koltai Lajos (Zárójelentés, Sorstalanság) rendezésében és Maruszki Balázs (Együtt kezdtük, Pécsi szál) írásában valósult meg a Semmelweis Ignác életével és munkájával foglalkozó
Alföldi Róberttel és Cserhalmi Györggyel jön A pokol élővilága
Hartung Attila számos kisfilmet készített, mire 2019-ben bemutatkozhatott első nagyjátékfilmjével (FOMO - Megosztod, és uralkodsz), amely már csak témája miatt is fontos
Mozikba került a Viharsarok rendezőjének új filmje
Császi Ádám több kisfilm után 2014-ben mutatkozott be első nagyjátékfilmjével, a Viharsarokkal, a második projektjét pedig most mutatták be Háromezer számozott darab
Már az HBO Maxon is nézhető a Legjobb tudomásom szerint
Számos olyan izgalmas magyar alkotás készült az elmúlt években, amely egy rendező vagy egy duó első nagyjátékfilmje volt: közéjük tartozik Lőrincz Nándor
Elhunyt Ragályi Elemér
Nyolcvanhárom éves korában, rövid ideig tartó, méltósággal viselt betegségben elhunyt Ragályi Elemér Kossuth- és Emmy-díjas operatőr, filmrendező, érdemes és kiváló művész. Ragályi
Már nézhető a mozikban az új magyar film, a Műanyag égbolt
A Bárnóczki Tibor és Szabó Sarolta írásában és rendezésében készült, a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának köszönhetően megvalósult Műanyag égbolt egy animációs sci-fi
Mától nézhető a mozikban a Kojot négy lelke
Gauder Áron a Nyócker!-rel tett szert országos ismeretségre, legújabb nagyjátékfilmje, az általa és Bereményi Géza által írt Kojot négy lelke pedig ismét