A Cinego azzal a céllal jött létre, hogy legálisan nézhessünk online filmeket az otthon kényelméből, különböző fizetési konstrukciókban. A felhozatalban csupa olyan alkotás szerepel, amik korábban megjárták a hazai művészmozik vásznait, ennek köszönhetően a lehető legjobb kép- és hangminőséggel, valamint fordítással rendelkeznek. Aki hatalmas filmrajongó, az havi (1790 forint) vagy éves (18900 forint) szinten is előfizethet a szolgáltatásra, aki viszont csak egyetlen művet szeretne megnézni, az kölcsönözheti (650 forint) vagy akár le is töltheti (1300 forint), ha örökre meg akarja tartani.
A Cinego már a második évfordulójánál tart, ezt pedig azzal ünnepelhetjük meg, hogy május 31-ig féláron tekinthetjük meg a filmeket: a kupont (ELSO2EV kóddal) a kiválasztott filmnél lehet beváltani. A kínálatban olyan közelmúltban bemutatott címek is szerepelnek, mint A világ legrosszabb embere (amiért Renate Reinsve Cannes-ben elnyerte a legjobb színésznő díját), a Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő, Az örökbeadás, a Menekülés, az Én vagyok a te embered. a Zuhanás és a Donyeci történetek. A felhozatalban természetesen számos magyar film is helyet kapott, így az érdeklődők olyan honi remekeket tekinthetnek meg pár száz forint fejében a Legjobb tudomásom szerint, az Evolúció, a Vadlovak – Hortobágyi mese, a Külön falka, A feleségem története és a Hasadék.
A Cinego a kedvezményes időszakra ráadásul azt ígéri, hogy folyamatosan töltik fel új filmekkel a katalógust, így érdemes lehet naponta visszanézni az újdonságokért.
Kiemelt kép: Jelenet A világ legrosszabb embere című filmből (Port.hu)