Szüleinek köszönhetően gyerekként sokat héderelt az Operában, ahol mindig becsukta a szemét, és saját álomvilágába repült. De a valóság is kegyes volt hozzá, jobbnál jobb szerepek fűződnek a nevéhez és a filmesek is sok fantáziát látnak benne, rengeteg produkcióban szerepel. Nem készült színésznek, a tánc és a zene töltötte ki sokáig a mindennapjait, a mai napig vallja, hogy a zene mindenre gyógyír. Nehéz döntést hozott, amikor átszerződött a következő évadra Szegedről a Vígszínházba, de bízik a megérzéseiben, ami még soha nem hagyta cserben. Medveczky Balázzsal beszélgettünk.

Pár éve a Vígszínházból szerződtél Szegedre, a következő évadtól pedig ismét a Víg tagja leszel. Nem érezted jól magad Szegeden?

Igazából ez egy nagyon nehéz döntés volt, mert olyan helyről jövök el, ahol kifejezetten jól éreztem magam. Szeged szerintem az ország egyik legjobb, legélhetőbb városa, ráadásul nagy kíváncsiság és szeretet övezi a színházat. Mindig azt éreztem, hogy ott az emberek is kicsit lazábbak, hogy a tempó hárommal visszafogottabb, mint itt. Ráadásul nagyon nagy bizalmat kaptam ott szakmailag és tényleg egymás után játszhattam a jobbnál jobb szerepeket. Színes volt a feladat, volt főszerep is és kicsit kevesebb is.

De nyilván pont azért mentél oda, hogy több lehetőséged legyen, nem?

Azért is, de más oka is volt. 18-ban jöttem el a Vígből, amikor még Eszenyi Enikő volt az igazgató, de nem miatta. Elsősorban az ottani rendszerrel volt bajom, azt éreztem, hogy 23-24 évesen nem egészséges az, hogy havi 24 előadást játszok. Egy ponton azt éreztem, hogy egyre kevesebb kedvem van az egészhez. Nem akarok bemenni próbálni, nincs kedvem az esti előadáshoz. Azt éreztem, hogy változtatnom kell ezen. Bele a vakvilágba mondtam fel, nem volt ajánlatom, csak tudtam, hogy meg kell hoznom ezt a döntést.

Akkor még a láthatáron sem volt a szegedi lehetőség?

Nem, de semmi más konkrétum sem volt. Úgy voltam vele, hogy az lesz, aminek jönnie kell. Mondjuk szabadúszó leszek. Aztán eltelt pár hét és megkeresett Barnák László ( a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója – A szerk.) és Horgas Ádám (A Szegedi Nemzeti Színház akkori főrendezője – A szerk.), így kerültem oda. Azt sokszor javasolták sokan, hogy a vidéket mindenképpen érdemes kipróbálni. De ez sem ilyen egyszerű, mert nyilván nem mindegy, hogy hova mész ilyenkor. Szeged szerintem ebből a szempontból kitűnő választás volt.

Medveczky Balázs a Valahol Európában című előadásban (fotó: Szegedi Nemzeti Színház)

Meg tudod fogalmazni, hogy végül miért jöttél el mégis?

Tavaly augusztusban keresett meg Rudolf Péter (a Vígszínház igazgatója – A szerk.), körülbelül 5 hónapot gondolkodtam, nem mondhatni, hogy elhamarkodott döntést hoztam (nevet). Arra jutottam, illetve azt éreztem, hogy jönnöm kell. Sokat hagyatkozom a megérzéseimre, nemcsak szakmailag, a magánéletben is. Nem feltétlenül tudom megindokolni, hogy ez miért csináltam, de azt éreztem, hogy meg kell lépnem. Hogy most ez az utam, erre kell mennem. Hihetetlenül nehéz döntés volt, mert rengeteg bizalmat kaptam, csak hálával tartozom Barnák Lászlónak. Minden egyeztetés, akár más színházzal, vagy forgatással kapcsolatban gördülékenyen ment, egy rossz szavam sem lehet. Talán a logisztika, az egyeztetés, ami most kicsit egyszerűbb lesz, ez mindenképpen Pest mellett szólt. De ha egészen őszinte akarok lenni, annak idején könnyebben ment eljönni a Vígből, mint most Szegedről.

Mit ajánlott Rudolf Péter?

Amit ajánlott az nagyon kecsegtető volt, különösen az évad második felével kapcsolatban. Egy forgatás miatt én kora tavaszig nem tudok új darabot próbálni, emiatt volt bennem dilemma egy ideig, hogy így aláírjak-e. De Péter azt mondta, hogy így is szeretné, ha jönnék, tervei vannak velem, azt éreztem-érzem a szavain, hogy erősen gondolkodik bennem. Úgy gondolom, hogy erre nem lehet nemet mondani.

Nem lesz új a terep számodra, hiszen több darabban is játszol. Veszel át szerepeket is?

A Pál utcai fiúk-ban évek óta játszom Bokaként és Cseleként is. De igen, beállok, átveszek szerepeket is. Egyelőre konkrétumokat nem szeretnék mondani, de már próbáltam 1-2 alkalommal. Ritka, amikor valamiféle közös örömöt érzek azzal a színésszel, aki a szerep kizárólagos birtokosa volt eddig; részéről az örömöt, hogy ezt továbbadja, részemről az örömöt, hogy átvehetem. A többi szerepátvétel/beállás pedig a közeljövőben fog kirajzolódni.

Szegeden láthatnak még a nézők, vagy lezárod teljesen azt a korszakot?

Hál’ istennek nem zárom le, az Alföldi Róbert rendezte Mária országa, a 39 lépcsőfok és a monodrámám továbbra is látható lesz Szegeden.

Az Élet-ritmusra című monodrámád nagyon népszerű, a Vidéki Színházak Fesztiválján duplán is elő kellett adnod, akkora igény volt rá. A te ötleted volt, hogy létrejöjjön ez az előadás?

Nem, de többen mondták, hogy rám van szabva, ami elég ritka egy színész életében. Barnák Laci ötlete volt. A Hofra ügynökség, akik képviselik az előadás jogait, ők konkrétan rám gondoltak, amikor megtalálták a darabot. Én nem ismertem korábban, de ha van olyan anyag, amivel tudok azonosulni, akkor az ez. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy mennyire köszönöm Lacinak a bizalmat, hogy megtudhattam milyen az, amikor sorozatosan nagy felelősséggel tartozol egy előadás iránt. És nem is feltétlenül a monodrámáról beszélek, hanem összességében máshogy próbálok most, máshogy gondolkodom, mint előtte.

Medveczky Balázs az Élet ritmusra című előadásban (fotó: Szegedi Nemzeti Színház)

A Játékszínben pedig a Primadonnák-ban játszotok óriásit Varga Ádámmal. Az is marad?

Általában havi kétszer megy, nekem az teljes felüdülés. Majdhogynem akkora kikapcsolódás, mint a nézőknek. Nem ez a műfaj áll hozzám a legközelebb, de sikerül közel hozni azzal, hogy Ádámmal szabadon ripacskodhatunk (nyilván egy elengedhetetlen ízléshatáron belül) és mindamellett, hogy a nézők szórakoznak a szereplőkön, mi is valamelyest szórakozunk egymáson.

A szüleid után nem akartál zenész lenni?

Volt róla szó, kamaszkoromban komoly dilemmám volt, hogy zenész legyek vagy táncos. Általános iskola alsó tagozata alatt pedig az atlétikának szenteltem sok időt.

Ehhez képest lettél aztán színész?

A színművészetire nem is gondoltam akkoriban. Nagyon szerettem dobolni, a klasszikus tanszakon tanultam, és ott volt mellette a balett.

A balett?

Igen. És bármilyen furcsa, én szerettem bele, nem az volt, hogy anyukám kitalálta és tologatott a balettintézetbe. Én akartam nagyon, és egy darabig jól is ment. Technikás voltam, csak a lábfejemet nem tudtam annyira lefeszíteni, amennyire kellett. Ezért javasolták a moderntánc szakot, de inkább a kortárstánc irányába haladtam tovább. Szóval a dobolás volt egy ideig versenyben, de a dobot abba kellett hagynom, mert nem lehetett egyeztetni időbeosztásilag a Balettintézettel.

Szerintem a Balettintézettel semmi sem összeegyeztethető, viszont rendesen belenevelik az emberbe a szabálykövetést. Te ilyen vagy?

Nem, elengedtem a balettal együtt. Az életben sem vagyok az, de ez persze relatív. Szabályokat nem követek, de természetesen elveim vannak. Bizonyos területeken elengedhetetlen egyfajta szabályrendszer, de szerencsére sokszor kikerülhető.

Hogy lett a táncból és zenéből a Színművészeti Egyetem?

Amikor eltanácsoltak a Balettintézetből, ahol egyre kevésbé éreztem jól magam, többek között, mert nem feltétlen az egyéniség kutatása volt a cél, pár napig rosszul éreztem magam a helyzettől, de aztán fellélegeztem. Elkezdtem Földessy Margithoz járni. Eléggé visszahúzódó voltam, de ott a sok improvizációnak (is) köszönhetően elkezdtem kinyílni. Sokat szerepeltünk és fokozatosan megszerettem. Izgalmas 2 év volt. Majd édesanyám a tudtom nélkül beíratott a színművészeti előkészítőjébe, és megállapodtunk, hogy pár alkalmon részt veszek, és csak ha nagyon tetszik a dolog, akkor folytatom tovább, mert én akkor a kortárstánc terén éreztem teljesen jól magam.

Ezek szerint tetszett?

Az első naptól kezdve, így természetesen maradtam. Wow érzés volt, csodálatos dolognak találtam. Elég nagy szerencse ebben a világban, ha valakinek olyan szakmája van, amit nagyon szeret. A másik, ami lételemem, az a zene. Zenehallgatás, a zenehallgatás által belekerülni egy állapotba, zenélés. Egyelőre még csak otthon kreálgatok zenéket, de ezzel is szeretnék komolyabban kezdeni valamit.

Zoltán Áron, Wunderlich József, Medveczky Balázs, Fesztbaum Béla és Ember Márk (fotó: vigszinhaz.hu)

A Grund zenekarnak is tagja vagy, tele fellépéssel a nyár?

Igen, elég sok fellépésünk lesz, Alsóörs, Zsámbék, Balatonboglár és Kolozsvárra is megyünk. De forgatok is nemsokára, szóval túlnyomó részben munkával telik a nyár.

Pihenni lesz időd?

Már túl vagyok rajta, de így el-elszórva lesznek napok még, amikor az égvilágon semmit sem kell csinálnom. Legalábbis remélem.

Szoktál előre tervezni?

Ritkán. És újév napján sem fogadok meg semmit. Inkább megélem a heteket. Nem gondolom magam felelőtlennek, aki sodródik az árral, csak, épp ha túlságosan konkrétan előreterveznék, akkor, ha valami új dolog akarna belépni az életembe, nem biztos, hogy be tudnám fogadni. Így meg sem tudnám látni, hogy ez az új dolog jó-e, vagy sem. Kisebb terveim vannak, most például leteszem a jogsit, jobb későn, mint soha alapon. Régóta tervben volt, csak valahogy nem fért bele az időmbe. Ja, és teljesen hidegen hagynak az autók. De nemrég gondolkodtam azon is, hogy milyen izgalmas lenne pár évre elköltözni valahova. Szerintem pénzt költeni utazásra van a legtöbb értelme, és jó kajákra. A legjobb pedig ezt a kettőt összekötni: utazni és enni, jó helyen jót enni. Amíg nincs családom, addig szeretnék sokat menni, sok helyre eljutni, minél többet látni a világból.

Merre mennél hosszabb időre?

Mondjuk Amerikába. Sose voltam még ott és sok érdekes dolgot hallottam róla, jót, rosszat egyaránt. De Olaszország is vonz, ott elég sokszor megfordultam már. Meg csak úgy az utazás maga. A kíváncsiság hajtja az embert elsősorban. A bakancslistámon pedig még számtalan dolog szerepel, többek között a sarki fény, Ausztrália, Afrika, svájci falvak az Alpokban, egy térben lenni pár órát egy lajhárcsaláddal, saját zenei album kiadása, ilyenek. És sajnos van olyan is, ami már sosem fog megvalósulni, például egy Joy Division koncert.

Kiemelt kép: Medveczky Balázs (Fotó: Játékszín)