A szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum restaurátorai Barcsay Jenő 3×7,4 méteres, két tekercsből álló alkotásán dolgoznak, amelynek alapján az Asszonyok című, hatalmas, 21 négyzetméteres mű készült 1964-ben, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem épületében.
A szénrajz hat évtizednyi lappangás után, 2024 szeptemberében került elő a mozaikrakó Csákvári hagyatékából. A rajz Barcsay életművének egyik kiemelkedő alkotására vezethető vissza, egy 1949-ben készült, szintén Asszonyok címet viselő rajzra. Az alkotás abban a periódusban készült, amikor Barcsay már a Képzőművészeti Egyetemen anatómiát oktatott, de eközben a szabadság kapui bezáródtak, és a Rákosi-korszakkal elkezdődtek Magyarországon a diktatúra évei. A mestert ezekben az években nagyon erősen megviselte a családját ért tragédiák sorozata, és egyfajta terápiás céllal készítette el ennek a műnek az első változatát. Az 1950-es évek folyamán az első Asszonyok-rajz a figyelem középpontjába került, és hamar megmutatkozott az igény, hogy mozaikban valósítsák meg. A mozaik végül 1964-ben készült el, majd 1969-ben avatták fel a miskolci Egyetemen. Ez volt Barcsay első murális alkotása, amelyet a későbbiekben még számos mozaik kivitelezése követett.
A tervek szerint, a restaurálás után a mester monumentális szénrajzát is kiállítják a Barcsay 125 jubileumi emlékévben. A Mester tiszteletére rendezett programsorozatban Szentendrén, a Ferenczy Múzeumban május 28-án nyílik meg a Közelképek 2. című fotókiállítás. A tárlat Barcsay emblematikus figuráját idézi meg az 1960–1980-as évek ikonikus portréfotósainak lencséjén keresztül. Június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján Művek és történetek – BARCSAY 125 címmel nyílik meg Barcsay Jenő újrarendezett állandó kiállítása a Fő téri Kmetty Múzeumban. Ugyanekkor mutatják be a Ferenczy Múzeumi Centrumban őrzött Barcsay-gyűjtemény katalógusát. Július 7–20. között NESTArt – Szentendrei Nyári Művészbázist rendeznek a MűvészetMalomban, hat fiatal képzőművész meghívásával, Barcsay Jenő tiszteletére. Az itt készült művekből nyílik kiállítás a Vajda Múzeumban, július 20. – augusztus 31. között. A programsorozat Szentendrén megemlékezésekkel, koszorúzásokkal, emléktábla avatásokkal egészül ki, és szeptember 22–23. között a MűvészetMalomban rendezett Barcsay-konferenciával zárul.
Kiemelt kép: A két tekercsből álló szénrajzot kibontják az FMC restaurátorai. Barcsay Jenő: A miskolci mozaik kartonja, 1964, 3×7,4 m, szén, papír, magántulajdon (Fotó: FMC/Deim Balázs)