Május 27-én 19 órától a Pécsi Nemzeti Színházban Molnár Ferenc Caramel – az ország egyik legnépszerűbb dalszerző előadója – lesz a Soron kívül Lutter Imrével című talkshow vendége, aki életének kulisszatitkairól mesél, mellette és közben pedig legnagyobb slágerei és készülő új lemezének még sosem hallott dalai is felcsendülnek.

A Soron kívül Lutter Imrével című rendhagyó talkshow eddig nem ismert történeteket mutat meg nagyon is ismert emberekről: a legnépszerűbb hírességek váltják egymást, akik elmondják, hogyan változtatta meg az életüket egy vers, vagy milyen helyzetben segített konkrétan a költészet, és hogy mit gondolnak a világról. Caramel korábban már elmondta, hogy számára Reményik Sándor verse volt a kiút, amikor úgy érezte, már csak a gondviselés segíthet a bajban, kislánya gyógyulásában. A Máté Péter-díjas előadó saját életébe enged bepillantást, ami azért is különleges, mert ezt egyébként ritkán teszi meg. Luther Imrének azonban kendőzetlen őszinteséggel beszél az ismertség fényes és árnyoldalairól, kiderül, milyen út vezetett a népszerűségig, amit a rajongók nem láthattak, hogyan dolgozta fel a gyermekkori traumákat, testvére elvesztését, apja kétkedését, a nélkülözést a nyomornegyedben, és hogyan találta meg a boldogságot felnőtt fejjel. Emellett választ ad arra is, hogy hogyan születnek a slágerek, miket ír meg saját dalszövegeiben, vagy hogy mennyire fontos számára a szabadság és a szerelem.

Kiemelt kép: Molnár Ferenc Caramel (Fotó: jegy.hu)