Modern Prométheusz – Ajánló a Frankensteinhez

Február utolsó hétvégéjén mutatta be a Budapest Bábszínház a Mary Shelley regénye alapján készült Frankenstein című darabot, amelyet elsősorban felnőtt, 16 éven felüli nézőinek ajánlanak.

„Emlékezz rá, én a teremtményed vagyok. Ádámodnak kéne lennem, de bukott angyal vagyok, akit megfosztasz minden örömtől, pedig nem is tett semmi rosszat. Mindenütt boldogságot látok, s ebből csak én vagyok visszavonhatatlanul kirekesztve. Én jót akartam, és jó voltam. A nyomorúság faragott belőlem démont. Tégy boldoggá, s megint erényes leszek.” – Mary Shelley (születési nevén: Mary Wollstonecraft Godwin) mindössze 18 évesen, 1816 nyarán vetette papírra rémregényét, amellyel Robert Louis Stenvenson Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete (1886) és Bram Stoker Drakula (1897) műveivel együtt a horror műfajának alapköveit tette le. Mary férjével, a költő Percy Bysshe Shelley-vel együtt Svájcba, a Genfi-tó környékére látogatott Lord Byronhoz. A házigazda kihívta Shelleyéket és magánorvosát, John William Polidorit, egy „költői versenyre”: az nyer, aki a legijesztőbb történetet alkotja meg. A Frankenstein ötlete egy rémálom hatására fogant, amelyben Mary egy „istentelen” tudományt tanulmányozó sápadt diákot látott térdelni a dolog mellett, amit összeállított. A regény 1977-ben jelent meg először magyarul, Göncz Árpád fordításában.

A történet azóta számos formában él tovább: készült belőle film (a legelső 1910-ben), tévésorozat, többféle színpadi adaptáció, valamint a Teremtmény/Kreatúra (akiről sokan azt feltételezik – tévesen -, hogy a Frankenstein nevet viseli, holott az megalkotójának vezetékneve) több horrortörténetben is testet öltött már. Az egyik legismertebb színpadi változat Nick Dear nevéhez köthető, a dráma ősbemutatójára 2011. február 5-én került sor a londoni Nemzeti Színházban. Az előadás érdekessége, hogy kétféle módon játsszák: az egyikben Benedict Cumberbatch alakítja Frankensteint és Jonny Lee Miller a teremtményt, a másikban fordítva. A Budapest Bábszínház ezt az adaptációt vette alapul legújabb (és az évadban az utolsó) bemutatójához, amely ilyen formán, bábszínházi keretek között először volt látható.

A történet elsődlegesen – műfaja és a regény keletkezésének eredeti célja ellenére – nem a félelemkeltésről, hanem a magány és a kirekesztettség érzéséről szól, és arról, hogy vajon van-e jogunk Isten játszani. Miután a becsvágyó tudós, Victor Frankenstein megalkotja teremtményét, amely csodával határos módon életre kel, megijed saját művétől és gyáván megfutamodik. A Kreatúra születésének pillanatától kezdve küzd az elutasítással és undorral, így menekülni kényszerül, míg végül – hosszas vándorlás után – barátságot köt egy vak öregemberrel, De Lacey-vel, akinek köszönhetően megtanul beszélni, írni, olvasni, gondolkodni. Ám amikor az öreg fia és annak neje rátámad, csalódik minden emberi jóságban, elhatározza, hogy megkeresi teremtőjét, arra kérve őt, hogy alkosson neki egy párt, akivel a világ szeme elől elrejtőzve boldogan élhet.

A Budapest Bábszínház előadása, Keresztes Tamás rendezésében (akinek ez az első bábszínházi munkája) igyekszik megfelelni a sötét, melankolikus, nyomasztó hangulatnak, de közben nem felejti el, hogy a színháznak üzennie, tanítania is kell. A darab a Kreatúra születésével veszi kezdetét (a regényben ezt hosszas felvezetés előzi meg, a többszörös kerettörténetnek köszönhetően), majd az ő életútját követhetjük nyomon, ezáltal a teremtmény válik igazi főhőssé a címmel ellentétben. Az előadás helyszínéül az Ország Lili Stúdió szolgál, de senkit ne riasszon el a kisebb tér gondolata, ugyanis olyan vizuális élményben lehet részünk, amelyben talán eddig még soha. Keresztes Tamás díszlete és a Hoffer Károly által tervezett bábok és jelmezek azonnal beszippantják a nézőt. Ehhez az élményhez – és ahhoz, hogy ez a különleges atmoszféra mindvégig fennmaradjon – nagyban hozzájárul Kézdy Luca zenei aláfestése is, aki egy loop segítségével rögzíti és játssza vissza a dallamokat, hangokat, vagyis a zene valóban az adott pillanatban születik meg estéről estére.

A Kreatúra életre keltése három színész (Teszárek Csaba, valamint Bartha Bendegúz és L. Nagy Attila egyetemi hallgatók) munkáját dicséri, akiknek nem csak a groteszk mozdulatokat és testtartást kellett elsajátítaniuk, hanem valóban egy emberként kell mozogniuk ebben a kétórás előadásban. Ez olyan nagyfokú pontosságot és precizitást igényel (a mozgás kidolgozása Vati Tamás munkája), amelyet ritkán látni nem csak prózai, hanem bábszínházi előadásokban is. Külön ki kell emelni, hogy hármuk közül egyedül Teszáreknek jut prózai rész, ám mindez a két fiatal színészhallgató érdemét nem csorbítja. Márkus Sándornak Victor Frankensteinként egészen új arcát ismerhetjük meg, és ez nem csak az egyébként kiváló sminknek köszönhető, a színész egy eddig ismeretlen oldalát tárja a nézők elé, bár tény, hogy sajátos humorérzékét, mimikáját többször belecsempészi a figurába. A regénnyel ellentétben az előadás kevesebbet foglalkozik a címszereplő lelki világával, egyértelműen a Kreatúra pártját fogja, így a „ki a valódi szörnyeteg” kérdés könnyebben megválaszolható, ahogyan a történet morális dilemmái is egyértelműbbé válnak.

A két (négy) főszereplőn túl a leghálásabb szerep a Gobbi Hilda-díjas és a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Blasek Gyöngyinek (De Lacey) adatik meg, aki olyannyira erős színpadi jelenléttel bír, hogy amikor színen van, képtelenség nem rá szegezni a tekintetünket. Női fronton két fiatal színésznő emeli még az előadás színvonalát: Podlovics Laurát Elizabethként (Frankenstein szerelmeként), valamint ezzel remek párhuzamban a Kreatúra mennyasszonyaként láthatjuk, míg Csarkó Bettina humoros oldalát Agathaként, drámaibb, félelmetesebb énjét pedig Gretelként és Clarice-ként tudja bemutatni.

Tatai Zsolt és Szolár Tibor (a koldusok és földművesek szerepében), valamint Pethő Gergő Felixként többszörösen is gondoskodnak a humorról, hogy ezzel is oldják a nézőben a feszültséget. Beratin Gábor Frankenstein apjának karakterébe bújva, köszönhetően játékának és különleges maszkjának már jóval komolyabb figura benyomását kelti. Engárd Emil Williamként, a címszereplő(k) kisöccseként tűnik fel rövid időre a színen, hogy aztán végleg elindítson egy lavinát, amely Frankenstein és a Kretúra közötti szembenálláshoz vezet.

Az előadás többnyire hűen követi a regény cselekményét, de azért akadnak meglepetések azok számára is, akik jól ismerik a művet. De igazából nem is ezért, az összehasonlításért érdemes jegyet váltani erre a produkcióra, hanem mert bábszínházi keretek között egészen új alakot ölt a történet, amely talán ebben a formában sokkal nyomasztóbb és félelmetesebb is az alapműnél. Az pedig csak hab a tortán, hogy a műfaj adta lehetőségnek köszönhetően nem egyszer érezhetjük úgy, mintha nem is színházat, hanem mozifilmet néznénk.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Frankenstein című előadásból (Fotó: Éltető Anna/Budapest Bábszínház)