Mirtse Zsuzsa író, költő vehette át március 15-én a Magyar Írószövetség és Érd Megyei Jogú Város közös díját, a Bella István-díjat. Az elsimerés annak a költőnek adományozható, aki munkásságában kötődik a nemzeti irodalom értékes hagyományaihoz, így Bella István életművének szellemiségéhez, és olyan fiatal, vagy középnemzedékhez tartozó alkotó, aki a költői, műfordítói pályán már eredményeket ért el. Mirtse Zsuzsát az eseményen Bíró Gergely író, a Magyar Napló folyóirat főszerkesztő-helyettese méltatta.
Mirtse Zsuzsa a Digitális Irodalmi Akadémia ösztöndíjakért felelős referense; a Magyar Napló folyóirat kritikarovatának, valamint számos szépirodalmi kiadványnak szerkesztője; a Magyar Írószövetség választmányi tagja, és irodalmi folyóirata, az olvasat.hu állandó szerzője. Versei, esszéi, novellái, publicisztikai anyagai hazai és határon túli irodalmi lapokban, magazinokban (Magyar Napló, Hitel, Kortárs, Bárka, Irodalmi Jelen, SzegediLap, Búvópatak, PoLíSz, Napút, Képmás, Holdkatlan, Folyó, Irodalomismeret, Sikoly), antológiákban kapnak helyet, szerkesztőként számos könyvet, albumot gondozott és gondoz. Kilenc önálló kötete jelent meg: két mesekönyv (a legújabb kötete felnőtteknek szóló meséket tartalmaz), két novelláskötet, egy regény, egy kisprózakötet, valamint három verseskötet. Eddig elismerései: A Magyar Köztársaság Ezüstkeresztje (2005), Az év legsikeresebb szerzője díj (2020), az Irodalmi Jelen prózadíjasa (2022), József Attila-díjas (2024). “Írtam mindig mindenre, ami a kezem ügyébe került: kavicsra, papírra, ablaküvegre, ujjal, tintával, színes ceruzával; leginkább verseket, novellákat, meséket, majd az idők során rájöttem, hogy igazából mindegy is, hogy mi a műfaj – írni öröm. A cserebogárnál sem az a fontos, hogy miből lett, hanem, hogy repülni tudjon…” – olvasható a szerző honlapján.
Kiemelt kép: Mirtse Zsuzsa (Forrás: Magyar Írószövetség)