Felhőtlen szórakozás Győrben – kritika a Mirandolina című előadásról

Az eredetileg családi nyomásra ügyvédként végzett Carlo Goldini 16 évnyi jogászi munka után döntött végleg a számára létfontosságú irodalom mellett. Onnantól kezdve nem volt megállás, 120 művet alkotott. Az egyik legismertebb és legtöbbet színpadra vitt írását, A fogadosnő-t vagy Mirandoliná-t, 1753-ban írta. A darabot számos hazai színház feldolgozta, olyan nevekkel a címszerepben, mint Udvaros Dorottya és Tóth Ildikó, Ripafratta gróf szerepében pedig Benedek Miklós és Cserhalmi György. A Győri Nemzeti Színház 2021/22-es évadának – amely már az új igazgató, Bakos-Kiss Gábor nevéhez fűződik – első bemutatója az olasz mester darabja, Vladimir Anton rendezésében.

Mirandolina a mai feministák példaképe is lehetne, aki úgy őrzi meg szabadságát, hogy közben vonzerejével észrevétlenül mindenkit az ujja köré csavar. Elgondolkodtató, hogy Goldini úgy alkotta meg ezt a feminista figurát, hogy a mű születése idejében ez a kifejezés még egyáltalán nem létezett. Nincs olyan férfi Mirandolina környezetében, akit ne ejtene rabul, aki viszonylag rövid időn belül ne akarná elnyerni a szívét. A ravasz és független nő tudatosan kezd veszélyes játékba, és gyorsan eléri, hogy a nőgyűlöletéről híres, Ripafratta lovag is, aki sokáig ellenáll vonzerejének, teljesen a hatása alá kerüljön. Kettejük macska-egér harcot vívó küzdelme adja a darab fő momentumát, de a szerelmi sokszögbe az összes, a fogadó környékén felbukkanó férfi szívesen közbeszólna.

Az előadás kezdése előtt tíz perccel úgy tűnik, minta a próba folyamatába érkezne meg a néző. Hangos veszekedések a színészek között, jelmezek, parókák, cipők szanaszét a színpadon. Forlipopoli őrgróf (Posonyi Takács László) tűnik a legérzékenyebbnek, hevesen reflektál Albafiorita gróf (Pörneczi Attila) minden csípős megjegyzésére. Zseniális ötlet, volt olyan pillanat, amikor teljesen hihető volt, hogy indulataiktól túlfűtve kiestek a szerepükből. A rendező (Vladimir Anton) is megjelenik a színpadon, és bár azt várnánk, hogy rendet vág a színészei között, lelkesen fotózni kezd, és külső szemlélőként figyeli a történéseket. Majd a két őrgróf interaktívvá teszi az előadást, amely tulajdonképpen már régen el is kezdődött, csak ahhoz vagyunk szokva, hogy az előadás kezdetekor a nézőtéren már nem égnek a fények. Ezek a kulisszák mögé bepillantást sejtető mozzanatok végigkísérik az előadás teljes egészét, aminek köszönhetően tulajdonképpen egy építkezésnek is a részesei lehetünk. Nemcsak megújulni, hanem újraépíteni is kell néha, és ez a mai világban igazán helyénvaló, hiszen mégiscsak hosszú idő utáni első premierről, azaz egyfajta megújulásról (is) van szó.

A Mirandolinát alakító Mózes Anita kiválóan hozza a szerény, de csábos és magabiztos NŐT, egy pillanatig sem kérdéses, hogy ínyére van, ahogy játszik a férfiakkal. Ripafratta lovag szerepében Fejszés Attila teljesen meggyőzően alakítja, hogy ura a helyzetnek, majd amikor saját magával szemben áll vesztésre, egy szempillantás alatt omlik össze. Fabrizio, a fogadó pincére (Karácsony Gergely) heves érzelmi kirohanásaival, fiatalos lendületével jól ábrázolja a reménytelennek tűnő szerelmes ifjút. A szolga szerepében Török András a darab legviccesebb szereplője, aki jó példa arra, hogy egy kis szerepből is ki lehet hozni a maximumot.

Az óriási színpad közepén nagyon jó ötlet a fogadó konténerbeli megjelenítése, ezzel is reflektálva a mai, kissé mobillá vált világunkra. Az autentikus jelmezben parádézó színházi énekkar nagyszerű aláfestést ad a darabnak, az meg igazán kiváló húzás volt a rendezőtől, hogy a szünetben az énekkar kijött és az előtérben folytatódott tovább a műsor.

Az előadást mindazoknak ajánlom, akik egy könnyed, de mégis elgondolkodtató estére vágynak és nem félnek befogadni az újító, néha talán túlságosan is alternatívnak tűnő megoldásokat. Nekem az például kifejezetten bejött, hogy Vlasics Rita súgó, végig a színpad szélén ült, de a főügyelő, Karácsony Szilveszter is jól volt beszúrva, amikor az első felvonás végén besétált, és nemes egyszerűséggel közölte, hogy szünet.

Bár a darab közel 270 évvel ezelőtt íródott, aktualitásából mit sem veszített. A határozott fogadósnő, a köré csoportosuló urak: a valaha szebb napokat megélt, de lecsúszott őrgróf, a felkapaszkodott gróf, aki azt hiszi, hogy a pénzéért bármit megtehet, vagy a főnöknőjébe szerelmes pincér, a feltörekvő színésznők, mind beazonosítható karakterek, akik köztünk, velünk élnek. Mirandolinát pedig nem lehet nem szeretni, ha éppen nem olyanok vagyunk, akkor olyanok szeretnénk lenni, mint ő. Céltudatosak, határozottak, magabiztosak, de legfőképpen rafináltak.

Kiemelt kép: Jelenet a Mirandolina című előadásból (Fotó: Orosz Sándor)