„Mindig megpróbálom azokat az embereket megkeresni, akik az ismerőseim közül az adott szerephez inspirálhatnak” – interjú Csőre Gáborral

Számos televíziós elfoglaltsága miatt egy ideje nem játszott új darabban, ám most igent mondott Schell Judit felkérésére, így a Thália legújabb bemutatójában, a Legszebb férfikorban ismét színpadra lép. A próbákról, a nyáron forgatott kosztümös sorozatról, a Bátrak földjéről, illetve a nagy sikerű Toldi előadásáról beszélgettünk Csőre Gáborral.

2018 májusában volt a legutóbbi színházi bemutatód, az Orlai Produkció Mojo című darabjának az egyik főszerepét játszottad. Hogy hogy ennyi idő kimaradt?

Ennek több oka is van, de elsősorban az, hogy más feladataim voltak. Nagyon megtisztelő, amikor egy színház rám gondol egy szereppel, már csak azért is, mert elég nehéz engem egyeztetni az utóbbi hónapokban. Idén áprilistól forgattam, közben csinálom a Magyar Krónikát, ami hetente egy, de inkább másfél napot vesz el, így már csak három és fél napot tudnék próbálni, ami meg lássuk be, nem elég. Most ősszel pont jól jött ki a Thália felkérése, a stáb is nagyon segítőkészen állt hozzá, illetve a színház is nagyon rugalmas és türelmes volt.

Mi volt az első gondolatod, amikor Schell Judit felhívott?

Azt mondtam neki, hogy, jaj de jó, hogy visszahívtál! (nevet) Vannak ilyen helyzetek, amikor az ember fejében ott motoszkál, hogy jó lenne beszélni mondjuk Schell Judittal, mert esetleg lehetne valamit csinálni együtt, aztán megcsörren a telefon. Nem ambicionáltam, mert a Bátrak földje című sorozat forgatása nagyon sokat kivett a tavaszomból és a nyaramból, mégis szerencsésen alakult, hogy egyszerre gondoltunk egymásra, nagyon örültem neki, hogy hívott játszani.

Hiányzott a színház?

Nem!

Meglepsz.

Most hazudhatnék, de nincs értelme, nem volt könnyű visszarázódni. Bejönni egy idegen helyre, az mindig egy nehezebb, furcsa szituáció, még úgy is, hogy olyan emberek dolgoznak itt, akikkel mondjuk találkoztam a Vígben, vagy a filmes munkákban… Vida Petivel és Nagy Viktorral például a főiskoláról ismerjük egymást, Szabó Győzővel forgattunk együtt.

Mindig becsültem azokat a kollégákat, akik azt tudják mondani egy szerepre, hogy mindig is erre vártak, hogy ezt eljátszhassák, hogy az adott darab vagy karakter mekkora szerelem nekik. Nálam ez másképp működik, én úgy gondolom, hogy minden feladat munkaként indul, ami a próbák alatt, ha jól dolgozom, valóban szerelemmé alakulhat.

Tetszett a Legszebb férfikor, amikor először olvastad?

Be kell vallanom, hogy én nagyon rosszul olvasok példányt. Ezt mondtam Hamvai Kornélnak is, aki a Thália irodalmi vezetője, ő fordította a darabot. Először például nem is nevettem, aztán másodszorra meg már nem is értettem, de a rendelkező próbák alatt gyorsan kitisztult minden, sőt… vannak olyan részek, például Nagy Viktor és Pindroch Csaba szövegei, de a többieknek is, ahol türtőztetnem kell magam, hogy ne röhögjek közben, mert annyira viccesek! De úgy képzeld el, hogy sokadik alkalommal is önfeledten kacagok rajtuk, átadva magam Kornél csodálatos humorának!

Valamiért nekem nem a vígjátékok jutnak eszembe, ha rád gondolok, hanem inkább a drámai szerepeid. Jól esik most egy kicsit könnyedebbet játszani?

Képzeld el, hogy nem érzem egyáltalán könnyednek, és ennek főleg az az oka, hogy Valló Péterre nem jellemző, hogy bohózatot bohózatul rendezzen meg! (nevet) Ő ugyanúgy keresi az okait a szereplők minden egyes megmozdulásának, mintha mondjuk egy tragédiával dolgoznánk. Van, aki erre nagyon jól tud kapcsolódni, én például így dolgozom. Sokat foglalkozunk azzal, hogy melyik karakter mit rejteget, és hogy milyen az, amikor a saját leleplezőjével találkozik, ettől pedig mélysége lesz az egésznek, és szerintem pont ez adja a darab humorát, ettől egészen zseniális!

Visszatérve arra, amit mondtál. Játszottam én a Vígben kicsit is meg nagyot is, vicceset is meg torokszorítót is, sőt rosszat is meg jót is, és persze rosszul is meg jól is! Nem tudnám azt mondani, hogy valamelyik műfaj közelebb áll hozzám a többinél! Mindig megpróbálom azokat az embereket megkeresni, akik az ismerőseim közül az adott szerephez inspirálhatnak. Ha valamit el tudok csípni tőlük, egy-két olyan gesztust, olyan mondatfűzést, ami passzol, akkor azt felhasználom. Itt még most keresgetem a karaktert. Egy államtitkárt játszom, szóval azért van hová nyúlni, csak be kell kapcsolnom a televíziót, ott számos politikust láthatunk, akik azért jó alappal szolgálhatnak! (nevet)

Hamarosan főpróbahét következik, hol tartotok?

Az első két szín nagyon szépen áll, most már a harmadikat alakítjuk, törjük magunkra. A bemutatóra készen lesz, hiszen ez minden egyes próbafolyamatnál így van, függetlenül attól, hogy 6 hetünk, vagy három hónapunk van rá. Ismered az Ascheri-szabályt? „Még kellene két hét” – szokták ezt mondani a bemutató után, de ha lenne rá még ennyi idő, akkor is kellene még egyszer ennyi… Lehet, hogy most mi is ennek felelünk meg, de nagyon dolgozunk azon, hogy megkerüljük ezt a szabályt! (nevet)

Akkor jó a hangulat, nincs izgalom bennetek?

Én nagyon jól érzem magam, és azt gondolom, hogy a többiek is! Az alapszituáció az, hogy bejön hat öltöny, és ezek a komoly férfiak a végére valamilyen módon angol futballszurkolókká válnak… Anglia a helyszín, de ez a történet Magyarországon is hasonlóképpen nézne ki. Hát persze, hogy élvezzük, hogy ezt játszhatjuk! (nevet)

Érdekes szituáció, hogy Judit az egyetlen nő a sok férfi között…

Az nem olyan nagy baj! (nevet) Egyrészt egy csodálatos színésznőről beszélgetünk, másrészt minden szempontból megfelel a szerep követelményeinek: a darabban mindenki volt már belé szerelmes, még az is, aki esetleg nem tudott róla. Az olvasópróbán beszélgettünk róla, hogy Jucira mindannyian emlékszünk a főiskoláról: amikor ő volt másodikos, akkor én jártam harmadikba, Vida Peti negyedikbe, Nagy Viktor elsőbe… Mindenkinek van egy képe a huszonéves Schell Juditról az életből is, aki a színpadon körülveszi majd, van honnan dolgoznunk.

Említetted a Bátrak földjét már. Mesélhetsz róla egy picit? Mit játszol benne?

Torzsa Mihálynak hívják a karakteremet, aki bizonyos szempontból az egyik eklatáns pontja a történetnek. Egy romantikus sorozatot képzelj el, aminek a hátterét  a kiegyezés előtti évek adják, a történet 1865-ben játszódik. Bár nem történelmi sorozatról van szó, azt érdemes tudni, hogy már elindultak a politikai folyamatok, kezd betörni az a fajta iparosodás és konjunktúra, ami egészen 1918-ig megállíthatatlanul tör előre. Ennek az első állomása a Torzsa-szőlőbirtok, amin keresztül vasút fog menni, ez maga az egyik alapkonfliktus, ami végigkíséri a sorozatot. Valamint még a sorozat veleje a romantika, a szerelmi bonyodalmak. Idealizált a közeg, de közben meg mindenkinek van helye benne, aki az akkori Magyarországon megfordult, a zsidó kereskedőtől kezdve a javasasszonyig. Egy nyakas magyar férfit játszom, akinek egy szlovák tót asszony a felesége. Azt gondolom, hogy hasonlít rám, vagy a nagyapámra: egy igazságszerető ember, aki harcol magáért és a családjáért.

Érdekelnek a nézői reakciók?

Általában nem, de a Bátrak földjénél nagyon is! Nem volt még ehhez hasonló sorozat Magyarországon, a kereskedelmi televíziók történetében, nagy vállalás ez az RTL Klubtól. Én általában nem szeretem visszanézni magam, de most nem ezzel foglalkoztam, hanem azzal, hogy mennyire jó lett a megvalósítás, sokkal profibb, mint amire számítottam. És ezt gondolja mindenki, akinek mutattam az előzetest.

El lehetne ezeket a szövegeket a jelenben is mondani, ugyanúgy helytállóak lennének, de valamitől a klasszikus kastély, egy ló, egy jól szabott magyar mente csizmával, meg egy rakott szoknya sokkal ízesebbé, finomabbá teszik a történetet, jobban odafigyelsz rá, és ezt Tamás nagyon jól elkapta (Kalamár Tamás, a sorozat showrunnere – A szerk.).

Most játszottad a Toldiból a 100. előadást. Gondoltad volna, hogy eljut idáig?

Nem! Azt sem gondoltam, hogy eljut húszig. Április 4-én volt a bemutató, ott már majdnem vége van az évadnak, ráadásul a Vígszínház sem vette be a bérletes előadások közé. Ehhez képest óriásit durrant, a premieren álló taps volt, amire nem volt példa 30 éve a Pesti Színházban. Nagyon sokan eljöttek megnézni, Máté Gábortól kezdve Vidnyászky Attiláig, Áder János, Horn Gábor… érdekelte őket. Azt sem gondoltam volna, hogy szakállasan fogom játszani, és hát látod! (nevet)

Nem akartad mozgatni?

De igen. Egyszer volt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, illetve az Arany-emlékév során meghívta a Nemzeti Színház és a Katona is. Ez utóbbi a pályám egyik legfontosabb élménye, hogy ott előadhattam az utolsó 4 éneket. Sajnos a díszlete annyira speciális, hogy mozdíthatatlan, de töröm rajta a fejem, hogy hogy lehetne megoldani!

Kiemelt kép: Csőre Gábor (Fotó: Zsigmond László)