„Mindig kell tét, hogy legyen mihez felnőni” – interjú Szaszák Zsolttal

Éveken át a népzene határozta meg az életét, de egy musical hatására úgy döntött, hogy énekes-színész lesz. Fiatal kora ellenére már most komoly szerepek állnak mögötte, és bár maga is elismeri, hogy sokszor volt szerencséje, azt hogy most itt tart, azt nem csak a sorsnak, vagy a véletlenek sikeres egybeesésének köszönheti. Tehetségéhez kitartás, szorgalom és alázat is társul, zavarja is, ha celebként kezelik, mert nem a hírnév miatt van a pályán. Több színházban játszik párhuzamosan, nemrég pedig egy verses produkciót is létrehozott. Szaszák Zsolttal beszélgettünk.

Ha bárkivel beszélgetek a szakmából és szóba kerül a neved, akkor az első hangsúlyos dolog, mindig az, hogy mennyire tehetséges vagy. Kinek tűnt ez fel először? A szüleidnek, vagy valamelyik tanárodnak köszönhető, hogy ezt a pályát választottad?

Az általános iskolában kötelező volt a néptánc, amit nagyon szerettem, de nem igazán voltam benne tehetséges. A népdalok éneklésében viszont jó voltam, és úgy éreztem, hogy egy fiútól ez kuriózumnak számít. Ha csak a hazai viszonylatot nézzük, van Sebestyén Márta, Herczku Ágnes, Szalóki Ági, de ki a férfi a műfajban? Nyolcadikos voltam, amikor indultam az országos népdaléneklési versenyen, ahol huszonévesekkel versenyeztem, és kiemelt arany minősítést kaptam. Ott álltam 14 évesen, hogy akkor ezt a műfajt kipipáltam. Oké, van még a Kossuth-díj, de hát addig annyit kéne még dolgoznom, akarom ezt én? Foglalkozzak népművészettel, vagy merre tovább? Komoly fejtörést okozott a hogyan tovább, és pont ebben az időben kaptam a szüleimtől karácsonyi ajándékként jegyet az Elfújta a szél musicalre az Operettszínházba. Én addig ezt nem olvastam, nem láttam, semmilyen ismeretem nem volt róla. Még az is tisztán előttem van, hogy annyira nem volt jegy, hogy hárman ültünk három, teljesen különböző szinten. Mindössze arra emlékszem az előadásból, hogy felment a függöny, tátva maradt a szám, és lement a függöny. Hogy a kettő között mi történt, az nincs meg, csak az élénk felismerés, hogy ezt akarom csinálni. Akkor éreztem azt, hogy meg kell néznem, ebben mit tudok kezdeni magammal. Azonnal kinyomoztam, hogy van az Operettszínháznak a Pesti Brodway stúdiója, ahol van musical „képzés”, mi bajom lehet, ha megpróbálom? Kero (Kerényi Miklós Gábor – Az Operettszínház egykori igazgatója – A szerk.) vett fel, amiért nagyon hálás vagyok neki, egyébként a mai napig sokat dolgozunk együtt. Így keveredtem a zenés színházi szakmába.

Ez a fajta tudatosság most is megvan benned?

Igen, és rengeteg ambícióm is van. Tudom, hogy sokszor volt szerencsém is, de igyekszem nem csak a sorsra, vagy a véletlenekre bízni magam. 24 éves vagyok, és úgy vagyok jelen több színházban is, hogy nem jártam a Színművészeti Egyetemre.

Meg sem próbáltad, vagy nem sikerült?

Meg sem próbáltam. 19 évesen már egy éve stúdiós voltam, akkor indított zenés színész osztályt az egyetemen Novák Eszter, egyértelmű volt, hogy ez a szak érdekel. De nem éreztem azt az elkötelezettséget, hogy öt évre beüljek az iskolapadba. Gondolj bele, most végeznék! Ha akkor elkezdem, akkor nem dolgoztam volna az elmúlt években, 30 különböző produkcióban.

Hogy kerültél Szegedre? Mert ezek szerint nem a szakmai gyakorlatodat töltötted ott.

Kiírtak egy meghallgatást, a covid után, ahol gyakorlati helyüket kereső egyetemistákat, és frissen diplomázott színészeket kerestek. Mivel én nem is felvételiztem az egyetemre, ez a felhívás alapból nem nekem szólt, de úgy gondoltam, hogy megpróbálom. Rengetegen voltunk, a portán pedig le kellett adni, hogy ki melyik osztályban végzett. Miután az fel sem merült bennem, hogy megfutamodjak, felmértem, hogy két lehetőségem van: vagy színt vallok, vagy valahogy bejutok. Összehúztam magam kicsire, és tulajdonképpen beszöktem a meghallgatásra. Több forduló volt, nem egy szerepre kerestek valakit, hanem társulati tagot. Krausz Gergővel együtt, így kerültünk Szegedre. Akkor már muszáj volt mindent bevallanom, és azt mondta Barnák László, (A Szegedi Nemzeti Színház igazgatója – A szerk.)hogy ok, értjük, csak legyél itt. És ez a legyél itt mondat nekem óriási megtiszteltetés volt.

Mi volt az első szereped Szegeden?

A padlásban a Rádiós. És mellette a Herceget is játszom, néha teljes tudathasadás, hogy magammal kell beszélgetnem. Több kisebb szerepem is volt korábban, Veszprémben játszottam a Titanicban, ezek nagyon jó tanulópénzek voltak, de a Szegedi Nemzeti Színház volt az első komoly megmérettetés. Ami ha nem jön, akkor az életembe, akkor biztos, hogy most nem tartanék itt. Nagyon hálás vagyok Horgas Ádámnak és Barnák Lászlónak.

Ebben az időszakban ismert meg az ország, ekkor versenyeztél a Sztárban sztár műsorban.

Korábban is többször megkerestek a műsorral kapcsolatban, de egyáltalán nem érdekelt. Aztán a covid alatt úgy éreztem, hogy megőrülök attól, hogy nem dolgozhatok, egyszerűen nem tett jót az idegrendszeremnek, hogy nem voltam terhelve. Akkor is hívtak, s miután Szegedről elengedtek, kipróbáltam magam. Alapvetően nagyon izgulós vagyok, de ott annyira gyors a tempó, hogy szinte arra sincs idő, hogy felfogd, ami történik veled, körülötted. Én több szempontból is alkalmatlan voltam a műsorra, nem vagyok populáris, nem vagyok laza, nem tudtam magam elengedni. Ott jöttem rá, hogy én színházi ember vagyok, aki csak a feladatra koncentrál. Mert itt nem csak az számított, hogy énekelsz, mennyi energiát teszel a munkába, hanem a versenyzők eladhatósága is fontos. Ez a kereskedelmi tévézés sajátossága, ott egy árucikk vagy. És ezt az én személyiségem ledobja magáról, emiatt nem is igazán éreztem jól magam. De nem nagy baj, csak két és félmillióan nézték. (nevet)

Azért profitáltál valamit belőle?

Közvetlenül nem, de például anyagi téren ez nem is volt nekem fontos. Közvetve viszont igen, mert ha elmegyek egy castingra, ott igenis számít, hogy ki mekkora médiaérdeklődés kereszttüzében áll. Ezen nincs mit szépíteni, ezért ehhez alkalmazkodnom kell. De legalábbis próbálok. De ezek hamar kikopnak, mindig jönnek új arcok. Arra viszont jó volt, hogy rájöjjek, hogy ehhez egy komplett haditerv kell. Mert én nem vagyok ilyen, nekem az kell, hogy megmondják, mit csináljak.

Most éppen mit csinálsz?

Horgas Ádámmal csináltuk a Vidám Színpadon a Ments meg, szerelem! című darabot, az megy most folyamatosan. Érdekes, hogy ő vett fel Szegedre, több közös ötletünk is volt, de ezek valamiért mindig meghiúsultak, így ez az első közös munkánk. Decembertől játszok a Madáchban egy József blokkot, most arra kell felkészülnöm, és játszok a Jézus Krisztus Szupersztárban, a Mamma mia!-ban és Szegeden is öt előadásban. Valamint Zámbó Brigitta kolléganőmmel múlt héten mutattuk be a zenés verses estünket. Nagyon izgalmas projekt, két hónapot dolgoztunk rajta. És ezek mellett még tanítok is.

Hogy mit csinálsz?

Énekórákat tartok. Nagyon érdekel a tanítás, ehhez biztos, hogy nagyban hozzájárult a televíziós ismertségem. Mindkét tanítványomat felvették, akiket tavaly készítettem fel az egyetemre, zenés szakra. Nagyon büszke vagyok rájuk és hihetetlen sikerélmény ez nekem is. Kicsit úgy is élem meg, mintha engem is felvettek volna. Mert bár igyekszem titkolni, de van egy mérhetetlen nagy szorongás bennem amiatt, hogy nincsen diplomám.

Ezt szemedre hányta már valaki?

Nem, soha! Ez egy belső szorongás, ami engem nyomaszt.

És mi kell ahhoz, hogy ezt leküzd? Még 30 kiváló szerep?

Én sose leszek diplomás színész, ez szerepektől független. Vannak olyan szakok a Színművészeti Egyetemen, például a drámainstruktor, amivel papíron ezt semlegesíthetném, azt levelezőn el is szeretném végezni, hogy a szorongásomat kicsit oldjam. De még mindig azt gondolom, hogy abban a rendszerben, ami öt évet elvesz, és a nulláról indít, nem tudok hinni. Nem megbántam, hogy nem felvételiztem, de nagyon bánt, hogy nincs diplomám.

Több volt benned már Szegednél, azért jöttél el onnan?

Annyi lehetőségem lett, hogy meg kellett lépnem a szabadúszást. Ebben a korban szerintem muszáj feszegetni a határokat. Nem azért jöttem el Szegedről, mert bármi problémám lett volna ott, hanem mert nem fért bele az életembe a rengeteg utazás. És úgy gondoltam, hogy nem korrekt a részemről, ha nem számíthatnak rám maximálisan. Persze, vannak a szabadúszásnak is hátulütői, csak az a kérdés, hogy kinek mi a prioritás. Nincs bajom a castingokkal, vagy ha meg kell dolgoznom egy szerepért.

A lelkednek kell, hogy megdolgozz a feladatért?

Igen, nekem ez fontos. Tudom, hogy ez sokszor nehezebb út, de kell, hogy megdolgozzak érte. Nekem semmi nem jár, és most vagyok abban az életszakaszomban, hogy szembejönnek a rosszakaróim is, amit nagyon nehezen emésztek meg. Történtek velem kapcsolatban olyan dolgok, amikkel nem tudok mit kezdeni, és nincs is velük dolgom. Emiatt néha áldozatszerepben érzem magam, pedig csak elszenvedője vagyok koholmányoknak, amik nem történtek meg. De ezt sokkal több munka kiegyenlíteni.

Akkor is van benned szorongás, aggódás, ha nincs a dolognak tétje?

Szerintem ez a személyiségem része. De máshogy nem éri meg csinálni az életet. Ha nem okoz várakozást bennem az, hogy ma mi lesz, vagy, hogy ne szeretnék mindig jobb lenni, akkor abba kell hagyni. Mindig kell tét, mert ha nincs, akkor nincs mihez felnőni. Képzeld el, hogy minden Jézus Krisztus Szupersztár előadás végére belázasodok, annyira belehalok. De én ebbe szívesen halok bele! Ha úgy érezném, hogy ez teher, akkor befejezném a pályát.

Mikor lettél felnőtt?

Onnantól kezdve, hogy felvettek az Operett Stúdióba, én úgy gondoltam, hogy kötelezettségeim vannak. Elsősorban magam felé. A családunkban nincs művész, ráadásul egyke vagyok, nagyon féltettek a szüleim. Kell ez neked? Csinálhatnál bármi mást, ebből nem fogsz tudni megélni! – ezt hallgattam állandóan. Próbáltak óvni, mert nem láttak arra garanciát, hogy a sok jó hangú fiú közül én leszek az, aki esélyt, vagy szerepeket kap. Emiatt nagyon nagy bizonyítási vágy is van bennem, hogy igazoljam, hogy nem csak szeretem ezt csinálni, hanem meg is élek belőle. Annyit kértem tőlük anno, hogy adjanak nekem három évet. Azt gondolom, hogy most már tartok ott, hogy bár soha nem hátráltattak, ma már tiszta szívvel támogatnak, bizonyítottam nekik is.

A magadba vetett hited, és bizalmad volt ennyire erős, hogy itt tartasz?

Igen. Nem volt egyszerű az utam, de több lábon állok, és az álmomat élem.

Kiemelt kép: Szaszák Zsolt (fotó: JP Production )