„Mindhárom színész esetében nagyon nagy szerencsém volt” – interjú Dékány Barnabással

Az Orlai Produkciós Iroda közreműködésének köszönhetően Grecsó Krisztián Megyek utánad című könyvéből készült színdarab ősztől a Jurányi Inkubátorházba költözik. A tavaly Szegeden bemutatott előadásban Mészáros Béla, Kurta Niké és Baki Dániel játszik. A kritikusok elismerését és a közönség szeretetét azonnal kivívó produkcióról a rendezővel, Dékány Barnabással beszélgettünk.

Mi miatt döntöttél úgy, hogy a Megyek utánadból rendezel egy színdarabot?

Akkor olvastam a regényt, amikor Kőszegen csináltunk egy várszínházi előadást. Volt egy pizzéria, ahová esténként jártunk próbák után. Egyik alkalommal, mielőtt lementem volna, pont befejeztem a könyvet, és nagyon dolgozott bennem, nagyon nagy találkozás volt számomra. Aztán ahogy ültünk a többiekkel később, oldalra néztem, és megláttam, hogy ott van Grecsó Krisztián. Kőszegen, egy határ melletti kisvárosban… Kiderült, hogy a testvérével közös estjükkel jártak éppen ott.

Nem mertem odamenni, Hámori Gabinak mondtam, hogy most olvastam a regényt, annyira beszélnék vele, de azzal nagyon ciki odamenni, hogy tetszett a könyved… Gabi végül odavitt, bemutatott és egy nagyon jó beszélgetés lett belőle. Az elején nyilván feszengtem, de Krisztián annyira nyitott volt, azonnal elkezdett kérdezgetni, és ebből az lett, hogy úgy álltam fel az asztaltól, hogy én ebből csinálok egy előadást.

Hogy került a MASZK Egyesülethez az anyag?

Először egy teljesen más koncepciót dolgoztam ki, több színészben gondolkodtam, nem a mostani szereplők lettek volna benne, még nem találtam meg hozzá Bíró Bencét sem, aki végül a mostani előadás dramaturgja lett. Ez a verzió nem nyerte meg azt a pályázatot, amire tulajdonképpen készült, de Orlai Tibor látta, és elég érdekesnek találta ahhoz, hogy elküldje Martinkovics Katának Szegedre, aki később meg is keresett, hogy őket érdekelné. Így végül a MASZK Egyesület segítségével mutattuk be, egy teljesen más koncepció mentén.

Bence itt kapcsolódott be a munkába, akivel nagyon hasonlóan gondolkodunk színházi témákban, néhány beszélgetés után azonnal elkezdett működni az anyag. Krisztián egyébként úgy ült be a bemutatóra, hogy azt gondolta, ebből a könyvből nem lehet színpadi változatot csinálni, de persze nagyon drukkolt nekünk. Szerencsére sikerült erre rácáfolnunk (nevet).

Mesélsz magáról a koncepcióról?

A regényben egy 40 év körüli ember emlékszik vissza a fiatalkorára. A felnövésének korszakai egy-egy nőhöz, egy-egy szerelemhez kötődnek, ennek megfelelően minden fejezet címe ehhez kapcsolódik: Eszter jön, Gréta jön, majd a végén van egy olyan, hogy Juli marad, ez az utolsó, a mostani kapcsolata. Nagyon fontos volt, hogy a jelenlegi állapotból fogalmazzuk meg a visszaemlékezést, ebben találjunk valamilyen cselekvő energiát, valamilyen konfliktust, ezért azt találtuk ki, hogy a jelen egy nagyon fontos pillanatában jelenjen meg a főszereplő múltja.

Ezt úgy valósítottuk meg, hogy megmutatjuk azt, amikor Mészáros Béla és Kurta Niké egy randevú után egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ahol egyszer csak Baki Dániel képében feltűnik Béla fiatalkori önmaga, akit persze csak ő lát. Ettől ő nagyon zavarba jön, amit Niké észre is vesz, és azonnal rá is kérdez, hogy van-e valaki más az életében? Mivel Béla nem akarja, hogy a lány elmenjen, ahhoz túl fontossá vált számára, ezért elmondja, hogy nincs, de ott van velük Daru. Darut pedig úgy fogalmazza meg, hogy a korábbi kapcsolataira való visszaemlékezéseken keresztül elmeséli, hogy ki is ő tulajdonképpen. Daru minden szerelmét Niké játssza. Elhangzik a regényben, hogy minden szerelem egymásra épül, és a legújabb mindig felülírja az előzőt. Ezt az érzetet akartuk ezzel megerősíteni.

Hogy választottad ki a színészeket?

Nagyon nagy szerencsém volt mindhármukkal. A Krakken-műveletben tűnt fel, hogy Niké mennyire érzékenyen tud karaktert játszani, hogy milyen könnyedén különíti el belülről a figurákat, és amikor kialakult az a koncepció, hogy egy színésznő játssza az összes női szerepet, akkor az első gondolatom egyből ő volt. A fiatal Darut sokáig kerestem. Baki Dani volt a főszereplő az első rendezésemben, a Solarisban, nagyon szerettem vele dolgozni, viszont később más irányokba mentünk, nem tudtam, mi van vele. Teljesen véletlenül összefutottunk a buszon, és mondta, hogy nyitott a munkára, van hozzá kedve, innentől nem volt kérdés, hogy ő lesz ez a karakter.

A két Daru között tizenöt év van nagyjából, ez járt bizonyos megkötésekkel, mert muszáj, hogy a néző elhiggye, hogy ők ugyanannak az embernek a különböző korszakai. Az idősebb Darunál már akkor Bélában gondolkodtam, amikor Bencével még csak dolgoztunk az anyagon, de szinte biztos voltam benne, hogy nem fog ráérni, hiszen ő a Katona egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze. Felhívtam és leültünk beszélgetni, ahol kiderült, hogy abban az időszakban pont nem próbál. Annyira jó hangulatú volt a találkozónk, hogy végül azt mondta, hogy szívesen vállalja, ha a színház is elengedi. Béla nagy motorja volt az egész projektnek, nagyon kemény energiákkal dolgozott végig, rengeteget ötletelt, Danival pedig tökéletesen működnek együtt. Szóval mindhárom színész esetében nagyon nagy szerencsém volt, sokat köszönhetek nekik.

Milyen volt maga a próbafolyamat?

Nagyon jó, de a legmeghatározóbb része egyértelműen a szegedi főpróbahét volt, ahol együtt tudott lenni az egész csapat, ennek nagyon erős közösségépítő hatása volt. Lukács Sándor volt a fény-, Laboda Kornél a hangpultnál, mindketten nagyon jó energiákkal voltak jelen. Vincze Petrát kértem fel asszisztensnek, akinek ugyan ez volt az első színházi munkája, de nagyon nagy segítség volt nekem végig. Őt egyébként most vették fel a Színmű rendezőasszisztens szakára. Ottlik Jikkával nem most dolgoztam először, a Solarisnak ő volt a jelmeztervezője, itt most az egész látványért ő felelt. Jikka mindig tökéletesen tudja értelmezni, hogy miről szól az előadás, abból kezd el a látvány felé elindulni, hogy az is segítsen minket. Bíró Bencével ez volt az első munkánk együtt, ő egy nagyon művelt, jó gondolkodású alkotó, akivel végig nagyon szorosan tudtunk együttműködni, mert meg tudta ragadni egy-egy beszélgetésből, hogy mit jelent számomra ez az anyag, így bele tudott kerülni minden fontos gondolat a példányba.

Illetve ki kell emelnem Krisztiánt. Amikor Bencével kialakítottuk a koncepciót, akkor leültünk vele. Meghallgatott minket, és azonnal azt mondta, hogy srácok, szabad kezet kaptok, azt csináltok, amit akartok, egyétek meg a regényt. Felajánlotta a segítségét, de azt azonnal hangsúlyozta, hogy nem akar minket ellenőrizni. Szóval, ha valaki élő írótól keres anyagot éppen, akkor én nagyon ajánlom Krisztiánt, mert csodálatos vele együtt dolgozni.

Miben lesz más a pesti előadás a bemutatóhoz képest?

Gondolatilag ugyanaz, de a látványt az adott térhez szabtuk. A Régi Zsinagógában nagyszínpadon játszottuk, ahol takarásokat használtunk, a Jurányi Kamaratermébe ezek nem lesznek, mert teljesen más jelentést adnának bizonyos jeleneteknek. Így megkerestük az új helyszínhez a legalkalmasabb formát, amitől szerintem még letisztultabb lett az egész előadás, szóval szerintem ettől csak tovább ért és fejlődött.

Mit vársz a pesti bemutatótól?

Ez az előadás az elejétől kezdve azzal a szándékkal született, hogy számunkra fontos gondolatokat közöljünk, amiket nem részletezek, mert ezek átadása a színészek feladata lesz. Bízom benne, hogy azok, akik eljönnek megnézni, ezeket a gondolatokat pontosan fogják érteni, és számukra is legalább olyan meghatározó lesz a Megyek utánad, mint az alkotócsapatunknak.

Kiemelt kép: Dékány Barnabás (Fotó: Takács Attila)