„Mindent megteszünk, hogy a néző minél gazdagabb élményhez jusson” – Interjú Vidovszky Györggyel

Különleges előadás bemutatójára készül a Kolibri Színház: május 4-én, szombaton debütál az Urbán legendák – A tartozás. A Budapest Nagyregényben olvasható Fehér Renátó-novella alapján készült darab egy színházi audio-séta, amely során a nézők a színháztól indulva bejárják a VI. kerület egy részét, egy-egy ponton megállva, elidőzve, jeleneteket nézve és hallgatva, vagy éppen interaktív módon részeseivé válva az előadásnak. Erről a rendhagyó produkcióról a rendezővel, Vidovszky Györggyel ültünk le beszélgetni – egy nem teljesen szokványos helyen.

Legutóbb az Áruló című előadás kapcsán beszélgettünk. Ahogyan az a darab, úgy a mostani Urbán legendák – A tartozás is egy rendhagyó produkció. Mondhatjuk, hogy téged különösen izgatnak a kísérletezős előadások?

Az sosem célom, hogy a következő előadásom formabontó legyen, de ha maga a téma vagy az előadás ezt igényli, nem is állok ellen. Lehet, hogy van olyan rendező, akit nyomasztana, hogy új formákban kell gondolkodnia, engem inkább inspirál. Ugyanakkor biztosan van olyan műfaji forma, amiben meg én nem tudnék gondolkodni. Ezek a fajta kihívások érdekelnek, de azért más színházakban hagyományosabb formanyelvű előadásaim is születtek az elmúlt időben.

Most a Jókai utca 20. szám alatt található helyen beszélgetünk, ami egykor kávéházként üzemelt, de már egy ideje üresen áll. Miért ez lett a helyszín?

A most készülő előadásunk, az Urbán legendák egy színházi audio-séta lesz, ami a Kolibri Színháztól indul. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a nézők kapnak egy fejhallgatót, elindulunk, és miközben bandukolunk, mindenfélét hallanak és látnak az utcán, majd megérkezünk ide. Ez a kávézó viszonylag közel található a színházhoz, ez lesz az egyik állomásunk. De nálunk ez nem kávézó lesz, hanem egy furcsa kiállítótér, amely tele lesz különböző interaktív, rendszerváltás-korabeli installációs elemekkel. Ezzel az előadás addigi dramaturgiai íve megszakad, hiszen itt a nézőket arra ösztönözzük, hogy nézzenek körbe, és kezdjenek el „játszani” a kiállítási tárgyakkal.

Ha jól gondolom, nem csak ez lesz az egyetlen fedett helyszín, fix pont az előadásban?

Nem, rengeteg helyre elmegyünk. A Kolibri Színháztól a Westend bevásárlóközpontig az utcán is több helyen megállunk, illetve két helyiségben lesznek hosszabb jelenetek. Vannak belső és külső terek is, ilyen szempontból ez egy úgy nevezett helyspecifikus előadás.

A szabadban is sokat lesztek, így elég sok kockázatnak ki vagytok téve. Fel lehet ezekre készülni? Vannak B tervek?

Az esőre mindig megvan az esély, de egyrészt az emberek tudnak esernyővel közlekedni, ha pedig rettenetesen rossz idő lesz, akkor az előadást elhalasztjuk és tartunk esőnapot. De természetesen megpróbálunk felkészülni minden eshetőségre, ami az úton érhet minket. Én nem is a természeti csapásoktól félek igazán, hanem inkább attól, hogy az a terület, amin végig megyünk – különösen a Nyugati tér, az aluljáró környéken– nem a legkellemesebb része a városnak, és nem tudjuk kiszámítani, hogy az ottani emberek hogyan fogadják majd, hogy 30-35 ember ott sétálgat, a színészek meg mindenfélét kiabálnak.

A színészeknek mennyiben kell támaszkodniuk az improvizációs képességeikre?

Csak annyiban, hogy ha valaki megszólítja őket, vagy valami váratlan történik – például elhalad mellettük egy éneklő tömeg – akkor tudniuk kell reagálni, beleszőni azt az előadásba. Mind a színészek, mind a nézők részéről kell egyfajta nyitottság, az ilyen típusú előadásoknál ez elengedhetetlen. De többségében fix és előre rögzített jelenetekből áll a darab.

A kávéház kapcsán említetted az interakciót. A nézők is részeseivé válnak tehát az előadásnak?

Inkább azt mondanám, hogy bevonódást várunk tőlük, amelynek egyik eleme, hogy miközben sétálunk, a fejhallgatónak köszönhetően folyamatosan akusztikai ingereknek lesznek kitéve. Elképzeléseim szerint ez talán néha a filmélményre fog hasonlítani: miközben mindent hallanak, nagytotálban látják a jeleneteket valós helyszíneken. Az említett installációval a játékos énjüket kívánjuk megszólítani, de megnyugtatok mindenkit, hogy színészkedni senkinek sem kell majd. Ezen kívül fontos, hogy mindenki hozza magával a mobiltelefonját, mert a séta két pontján is fognak találkozni úgy nevezett kiterjesztett valóság-jelenettel, amit a telefonjukon keresztül tudnak érzékelni. Ehhez majd le kell tölteniük egy applikációt, de az előadások előtt lesz majd technikai próba, a színház személyzete segíteni fog nekik mindenben.

Az előadás alapját a Budapest Nagyregényben megjelent Fehér Renátó-írás adta. Miért éppen erre esett a választás?

Természetesen olvastunk más novellákat is, de a Kaleidoszkóp című írás adta magát, hiszen ez ide íródott, a Terézvárosról szól, és meg voltak benne azok az elemek, amivel tudtunk foglalkozni. Az előadás során érintünk olyan helyszíneket, amiket Renátó is említ, és a novella egyes részei is elhangzanak majd. A szövegkönyvet Tasnádi István írta a novella motívumainak felhasználásával, de az előadás történetét viszont közösen alakítottuk ki, mivel a novella nem egy történetet mesél el.

Tasnádi Istvánnal régóta dolgoztok együtt. Könnyen megy a közös munka?

Azt gondolom, hogy erős bizalom van mindkettőnkben a másik iránt. Elég gyorsan összehangolódunk, tudjuk egymást inspirálni. Szögezzük le: nagyon jó írónak tartom őt, az ötleteit, a stílusát, a dramaturgiai megoldásait különösen kedvelem. Még akkor is, ha első olvasatra sokszor nem látom pontosan, hogy az adott jelenet miért lesz úgy jó. De aztán kipróbáljuk, és kiderül, hogy valóban működik. De ez fordítva is igaz: van, hogy István megnéz egy jelenetet és elsőre nem érti, hogy miért így rendeztem meg, de utána őt is meggyőzi a végeredmény.

Mennyire ismerik meg Terézvárost és annak történetét a nézők az előadás alatt?

A teljes történet megismertetésére nem is vállalkoznánk, mert iszonyatosan nagy az anyag. Vannak bizonyos események, amelyek itt történtek, ezekről teszünk említéseket. Például: ebben a kerületben van a Westend bevásárlóközpont, aminek a megnyitása óriási esemény volt anno. Ebben a kerületben volt a West-Balkán, ahol a szörnyű tragédia történt 2011-ben. Ebben a kerületben van a legendás felüljáró, ami állítólag nem ért össze, amikor a ’70-es években jobbról és balról kezdték építeni. Ebben a kerületben van a Nyugati pályaudvar – ide hozták haza Kossuth Lajos koporsóját Torinóból 1894-ben. Állítólag ebben a kerületben látták Kurt Cobaint, a Nirvana énekesét, aki a ’89-es koncert után, amikor még nem nagyon ismerte őket senki, itt bóklászott és melegszendvicset eszegetett. Ezek olyan városi legendák és események, amelyek nem biztos, hogy a legfontosabbak egy város életében, de mégis összeilleszthetők egy szürreális történetként.

A történetről mennyit árulhatsz el?

Az előadásnak van egy alcíme: A tartozás. A sztori szerint egy apa és az éppen 18 éves fia elindulnak a tömeggel együtt, hogy behajtsanak egy tartozást. Folyamatosan keresnek-keresünk valakit, ez visz minket tovább állomásról állomásra, a remény, hogy megtaláljuk azt, aki tartozik nekik valamivel. Az, hogy sikerül-e megtalálni, akit keresünk és behajtani a tartozást, meg, hogy mi is az a tartozás, maradjon meglepetés.

Kiknek ajánlanád az előadást?

A Kolibri Színház gyermek- és ifjúsági színház, elsősorban ez is ifjúsági előadásként született meg. 15 év feletti fiatalokat és felnőtteket is várunk, egyetlen egy dolgot kérünk tőlük: legyenek nyitottak, kalandvágyók, ne egy hagyományos előadásra számítsanak. A magunk részéről megpróbáltunk bevetni mindent, hogy ez a darab izgalmas és profi legyen. Ebben nagy segítséget adott nekünk a PlayOn!, az az európai együttműködés, amelyben a Kolibri Színház már évek óta részt vesz. Olyan külföldi szakemberekkel tudtunk együtt dolgozni, akik ebben a műfajban már nagyon járatosak. Az audio-séta technika hátterét és rendszerét a német Marius Zoschke találta ki, akik jelenleg a Rimini Protokollban dolgozik. Az egyik vezető litván koreográfus, Agnija Šeiko készíti a koreográfiát, ugyanis az előadásba bevontunk húsz tinédzsert is, akik különböző helyszíneken fognak feltűnni. A dortmundi Színházi és Digitális Akadémián készítettünk motion capture felvételeket, hogy egy avatárt is meg tudjunk jeleníteni. Ezeket mind megpróbáltuk az előadás szolgálatába állítani. Egyet ígérhetek: mi mindent megteszünk, hogy a néző minél gazdagabb élményhez jusson.

Kiemelt kép: Vidovszky György (Fotó: Kovács Milán)