„Mindenben meg lehet találni a jót, csak rajtunk múlik, hogy ez sikerül-e” – interjú Jerger Balázzsal

Jerger Balázzsal, a Spirit Színház társulatának egyik fiatal tagjával a teátrum aulájában ültünk le beszélgetni. Meglehetősen kalandos időszakon van túl, ugyanis a diploma megszerzése óta járt Franciaországban, ahol egy neves kortárs alkotóval dolgozhatott együtt, hazatérte után azonban nem találta a helyét a magyar színházi világban, ezért „civil” munkát vállalt: költöztetett. Közben folyamatosan kereste a lehetőségeket, így talált rá a Spirit Színházra, ahol ma az egyik legtöbbet játszó színész a társulatban. Jelenleg három új előadásra készül, melyek közül az első egy elborult karácsonyi történet lesz.

Most végeztetek a próbával?

Igen, az Agyatlan karácsony őrületes próbájával.

Őrületes? A darab maga ilyen, vagy ti teszitek azzá?

A történet arról szól, hogy egy kisfiú szemtanúja lesz annak, hogy valaki megöli a Télapót és ez a srác elkezd fohászkodni azért, hogy valaki hozza vissza az életbe. Egy hét és itt a karácsony, mi lesz így az ajándékokkal? Az égben meghallják a gyerek imáját és az úr Raziel angyalt küldi a Földre, hogy helyrehozza a dolgokat, és ekkor indul be az őrület. Egy Theo Crowe nevű fazont, a „törvényt” játszom az előadásban, én próbálom meg kideríteni, mi is történhetett, egyfajta nyomozó szerep, de teljes agymenés. Imádom. (nevet) A darab is elég elborult, és ezen még csavar majd egyet a rendező, Gaál Dani, aki most végez a Színműn fizikai-színházi rendező szakon Horváth Csaba osztályában.

Ha jól láttam, akkor emellett elkezdtétek már A velencei kalmár próbáját is.

Még csak az olvasópróbán vagyunk túl, egyelőre nem mentünk tovább. (Bányai) Gábor, a rendező elsőre csak látni szerette volna, hogyan működünk együtt és hogyan is hangzik egyben ez a régies fordítás. Nem volt egyszerű olvasni és értelmezni ezeket a mondatokat, de nem félek tőle, mert amint belém kerül a szöveg, és tudni fogom, hogy mit akarok kifejezni. Amint megszületik bennem a szándék, akkor már nem fog számítani, hogy modern vagy régies a szöveg, az csak egy eszköz lesz a gondolatok átadására.

Elég sok előadásban játszol már itt a Spiritben, hogyan kerültél kapcsolatba a színházzal?

Egy kicsit messziről fogom kezdeni. (nevet) Kaposváron végeztem, és a diploma megszerzése után az a szerencse ért, hogy kimehettem Franciaországba és bekerültem Philippe Genty, egy nagyon szuggesztív kortárs alkotó társulatába. Egy nonverbális, mozgás- és látványszínházi produkción dolgoztunk öt hónapig, és az volt a terv, hogy világkörüli turnéra indulunk. Sajnos ez nem pont úgy valósult meg, ahogy elképzeltük, de eljutottunk például Oroszországba, Spanyolországba és természetesen felléptünk több francia városban is. Párizsban volt legutoljára egy ötnapos előadássorozatunk, amiről ma már tudom, hogy a zárása volt az egész turnénak.

Ezután hazajöttem. Elkezdtem felhívni a régi ismerősöket, és mindenkinek elmondtam, hogy újra itthon vagyok, szabad vagyok, számíthatnak rám, de egy óriási falba ütköztem. Nagy kérdés volt bennem már annak idején is, hogy ha elmegyek külföldre, akkor mi lesz utána? Hogyan fogok visszailleszkedni az itthoni színházi életbe? De mindenki támogatott, és azt mondták, hogy ez egy olyan lehetőség, és egy olyan ajánlólevél lesz később, hogy ki ne hagyjam. Sajnos azonban pont rosszkor jöttem haza, már az évad végén jártunk, az utolsó előadások ki voltak osztva, jött a nyár és a szezonkezdésre is megkötötték már a szerződéseket.

Mit csináltál?

Mindenki, akivel beszéltem nyitott és kíváncsi volt rám, éreztem, hogy dolgoznának velem, nem azért utasítanak el, mert nem kellek, hanem mert nincs hely. Teltek a napok, hetek… lassan a hónapok is egymás után, és megpróbálkoztam mindennel, rengeteget telefonáltam, frissítettem a fotóimat a castingirodáknál és vártam, hogy történjen valami. Nagyon fájdalmas pillanat volt, amikor ráébredtem, hogy bármit is teszek, most nem fogok színházat csinálni. Valamiből viszont meg kell, hogy éljek, és ha ez most nem a színészet lesz, akkor ezt is el kell fogadnom. Egy ismerősöm segített, és így kezdtem el dolgozni egy költöztető cégnél.

Éles váltás ez így a francia társulat után.

Nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy művészi válságban szenvedjek. Ezt a lapot osztotta akkor az élet, ezzel kellett játszanom. Költöztettem. Közben nem hagytam abba a kérdezősködést, kutattam a lehetőségeket és pont két bútorszállítás között, amikor ültem az autóban és néztem a Facebookon, hogy mi történik a színházi világban, amiből én most kiestem (nevet), megláttam Tornyi Ildi posztját. Kiírta, hogy épp készül egy új bemutatóra, itt a Spiritben. Ildivel régről ismerjük egymást, még a Vígszínházban, a Házi Színpadon játszottunk egy előadásban, Székely Kriszta rendezte az Asszony a frontont Halász Judittal.

Ebben volt Ildi a fiatal Polcz Alaine, én pedig az írónő egyik férjét alakítottam. Írtam Ildinek, hogy láttam a posztját, meséljen erről a Spirit Színházról, és mit gondol, szerinte lenne ott valami munka számomra? Mondta, hogy írjak Perjés Jánosnak, megadta a telefonszámát is, ez történt csütörtökön, és pénteken már itt ültem a színházban, szemben velem János és Czeizel Gábor. A kezembe nyomták a Márió és a varázsló szövegkönyvét, mondták, hogy olvassam el, vasárnapig jelezzek vissza, hogy érdekel-e, és hogy rövidre zárjam a dolgot, hétfőn már próbáltunk is.

És ezzel véget ért a költöztetős időszaka az életednek?

Nem egész, mert ez akkor még mindig csak egy szerep volt, amit havonta csak párszor játszottam, ebből nem tudtam volna fenntartani magam, csináltam tovább a bútorszállítást. Ahogy telt múlt az idő, egyre többet beszélgettem Jánossal a Márió és a varázsló alatt, amiben ő volt a másik főszereplő, megismertük egymást, összecsiszolódtunk. Kiderült, hogy nagyon hasonló az, ahogy mi a színházról gondolkodunk, és felajánlott egy újabb szerepet, majd még egyet, és még egyet… Ma pedig már több mint 10 előadásban játszom itt.

Úgy is vagy feltüntetve mint társulati tag.

Nyár elején, amikor az Eszter hagyatékát próbáltuk, akkor János két jelenet között odajött hozzám, és elmondta, hogy szeptembertől szeretne létrehozni egy társulatot, és örülne, ha én is csatlakoznék. Nagyon hálás vagyok neki mindenért, és örömmel mondtam igent a kérésére. Szerintem János részéről ez egy gesztus volt, hogy azok az emberek, akik mellette kitartottak minden nehézség ellenére, azok érezzék, hogy összetartoznak, hogy ezt a színházat közösen, együtt építjük tovább. Ez most az újabb mérföldkő a Spirit Színház életében, és mondhatom, hogy pillanatnyilag a legfontosabb is.

Most, hogy már visszakerültél a vérkeringésbe, ez megnyitotta az utat más színházak felé?

Nem kerestem mást, nagyon jól érzem magam itt, és azt is gondolom, hogy azok után, hogy János bizalmat szavazott nekem és sorban kapom tőle az újabb lehetőségeket, nem lenne szép dobbantani. Emellett nem is vágyom máshova, valahogy olyan aurája van ennek a színháznak, olyan jó itt lenni, reggelente visszatérni, hogy örömmel jövök be minden nap. Ehhez hasonlót legutóbb akkor éreztem, amikor a Bárka Színházban játszottam.

Mit szeretsz itt a legjobban?

Azt, hogy mi itt mindannyian színházat akarunk csinálni, olyan ez a hely mint egy műhely. Eleinte észre sem vettem, hogy ki van írva a színház mellett ez a szó, ami a papámat juttatja eszembe. Bádogosmester volt, és számára a műhely volt az, ahova vissza tudott vonulni a világ elől, egy olyan biztonságos közeg, ahol csak az alkotással és önmagával tudott foglalkozni. Ez számomra most a Spirit.

Ennek a műhelymunkának a része, hogy olyan kényes témákkal is foglalkoztok, amikkel máshol nem igazán?

Arra kell törekednünk, hogy ezek ne legyenek tabutémák, hogy az emberek merjenek nyíltan beszélni a másságról, a vallásról. Játsszuk majd a Kitaszított című darabot, ami a hitről szól, és amikor elolvastam, nem tudtam elképzelni, nekem mint színésznek, és majd a nézőknek mi lesz ezzel a történettel a kapcsolódási pontja? Az olvasópróbán aztán Léner Andris (a rendező – a szerk.) előadott egy olyan eszmefuttatást arról, hogy nekem miért érdekem, hogy a néző fontosnak érezze ezt a témát, hogy utána egy kérdőjel sem maradt bennem.

Az emberek általában elhárítanak mindent, amihez nem értenek, amiről csak felszínes tudásuk van. Ez lehet a nemi identitás vagy a vallás, bármilyen kényes kérdés, amiről csak suttogva merünk beszélni, de ez még a jobb eset, mert van, aki homokba dugja a fejét, és úgy tesz, mintha ezek a dolgok nem is léteznének. Ha nyitottabbak lennénk, meghallgatnánk a másik ember véleményét, sokkal olajozottabban működhetne a társadalom. Ezért is van ebben felelősségünk, nekünk itt a színházban foglalkoznunk kell ezekkel a tabutémákkal, hogy olyan hétköznapi legyen róluk beszélni, mint az időjárásról. Ne legyen már probléma ma Magyarországon, hogy hogyan élem az életem, amikor nem ártok vele senkinek.

Ezért is szeretek a Spiritben dolgozni, mert nem tudok más magyar színházról, ami ennyire nyitna mindenféle témára vagy műfajra. Ezeknek az előadásoknak van tétje, ha valaminek nincs, akkor abba senki se teszi bele magát őszintén.

Hogyan élted meg, hogy viszonylag rövid idő alatt, a francia társulattól eljutottál a költöztetésig, és most újra játszol, ráadásul ilyen sokféle szerepet?

Volt dolgom vele, de utólag azt mondhatom, hogy mindegyik kellett, és mindegyik hangsúlyos mérföldkő lett az életemben, megváltoztattak. Bármennyire is azt éreztem először, hogy Franciaországhoz, a turnéhoz képest óriási visszalépés lesz a „civil” munka, őszintén mondhatom, hogy hatalmas élmény volt. Rengeteg emberrel, karakterrel és hangulattal találkoztam. Meg tudtam figyelni nőket és férfiakat, gyerekeket és időseket, azt hogy miként élik meg a költözést, mit féltenek a legjobban, és nekem hogyan kell ezekhez a családi tárgyakhoz hozzáérnem… Nem tudom elmondani, mennyit tanultam ebből, de ezt mind bele tudtam építeni a színészi eszköztáramba. Mindenben meg lehet találni a jót, csak rajtunk múlik, hogy ez sikerül-e.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Jerger Balázs (fotó: Spirit Színház)