„Minden szerepben meg kell találnom a saját igazságomat” – sztárstaféta Peller Annával

Rendesen feladta nekem a leckét Kocsák Tibor, amikor Peller Annától kérdezett. Az Operettszínház művésze éppen a Monte Cristo grófjára készült, a Madáchban pedig már próbálják a következő évad nagyszabású koncertmusicaljét, a Six-et. S ha mindez nem lenne még elég, forgat A mi kis falunkban, reggelente pedig műsort vezet. De végül találtunk egy szabad időpontot a naptárában és jót beszélgettünk a tényleg gyönyörűen ívelő pályájáról.

Rovatunk előző alanya Kocsák Tibor volt, aki szinte az interjút is átvállalta helyettem, mert a szokásos egy kérdés helyett hármat is kérdezett: Peller Annától kérdezném, hogy a gyönyörűen ívelő zenés-színésznői pályája jelen szakaszában mit érez legfontosabb feladatának egy-egy szerep megformálása kapcsán?  Véleménye szerint könnyű műfaj-e a musical? Mit jelentett számára a Kerényi Imre, Szirtes Tamás és jómagam osztályában eltöltött 4 év?

Akkor menjünk sorrendben. Minden szerep megformálásánál az a legfontosabb nekem, ösztönösen, hogy mindig saját magamból induljak ki. Az a színész vagyok, aki mindig a saját igazságát találja meg a karakterben, legyen az gonosz, intrikus, vagy éppen egy vígjátéki szereplő, komika, tragika. Nem tudok másból építkezni, csak magamból. Azt keresem, úgy próbálok minden feladatot megoldani, hogy én, magam, hogy csinálnám, mit éreznék.

A leggonoszabb szituációban is?

Persze. Ne legyünk álszentek, mindenkiben van gonoszág is, csak a jó ember azt elnyomja. Nem véletlenül tette fel Kocsák tanár úr ezt a kérdést, hiszen azt, hogy a könnyű műfaj a világ egyik legnehezebb műfaja, azt azok a prózai színészek is elismerik, akik valaha próbálkoztak zenés darabbal. Mert igen, akkor jó, ha könnyűnek tűnik, de közben belegebedünk. Egyrészt remek fizikai állapotban kell lenni mindig, mert táncolni kell, mozdulni kell, a hangod nem lehet rekedt, mert akkor nem tudsz rendesen énekelni. Állandóan felkészültnek kell lenned, egy átduhajozott éjszaka után nem lehet elénekelni három oktáv tartalmú musicalszerepet. És a fizikai adottságok mellett nagyon rendben kell lenni mentálisan is, a dalok mellett a koreográfia is hangsúlyos, nagyon komoly, folyamatos felkészülést igényel az egész, ami sokszor tud megterhelő is lenni.

Mostanában sok átduhajozott éjszakád nem nagyon lehetett.

Egyáltalán nincs, és nagyon hiányzik, mert egyébként szeretek duhajkodni. A kollégiumi évek elején Szűz Máriának hívtak, annyira pedáns voltam. De aztán idővel a jó társaságnak köszönhetően kinyíltam, és sokat éjszakáztunk, buliztunk az osztállyal. Életem egyik legcsodálatosabb négy éve volt, aminek minden pillanata kellett ahhoz, hogy jobban megismerjük egymást és saját magunkat.

Mit jelentett számodra a Kerényi Imre, Kocsák Tibor és Szirtes Tamás osztályában eltöltött 4 év?

Számomra gyönyörű és meghatározó sorstörténet ez. Háromszor jelentkeztem a színművészetire, az első próbálkozás után kirúgtak, következő évben pedig az első kör után. Harmadik évben indult az a bizonyos operett-musical osztály, amit Kerényi Imre, Kocsák Tibor és Szirtes Tamás tanár urak indítottak, ők voltak a vezető tanáraink. És nincsenek véletlenek, így volt jól, mert nekem abba az osztályba kellett kerülnöm. De nemcsak a tanárok, az osztályközösségünk is fantasztikus volt, az egész életemet meghatározzák ezek az évek. Dolhai Attila, Kerényi Miklós Máté, Nádasi Veronika, akikkel utána az Operettszínházban is együtt játszottunk, de sokáig ott volt Fila Balázs is, hihetetlenül jó csapat volt. Kerényi miatt kerültem be, szerintem engem más nem vett volna fel.

Őt mivel győzted meg?

Akkor még nem volt divat a szabálytalan embereket felvenni a főiskolára. Én nagyon kövér voltam, Júlia monológgal érkeztem, és mivel édesanyám jódlizik megtanultam tőle. Jódliztam, operettet és musicalt is énekeltem, tehát egy megfoghatatlan salátagombócként jelentem meg a felvételin. Naivan monológokat vittem, egész biztos, hogy nagyon komikus lehetett. A mai napig emlékszem, Kerényi tanár úr szavaira: „maga minden rostán jódlizzon, az nagyon jól megy magának, és mi azt keressük, azt a Peller Annát”. Ő a komikai vénát akarta bennem erősíteni, kerekded vonalaim voltak, amihez egyértelműen ezt csatoljuk. De közben azt is mondta, hogy borzasztóan erős a drámai vénám, nagyon jó tragika lennék. Ez nagyon jól esett, mert sokáig a bohócot látták bennem. Felvettek. De éreztem is, hogy sikerülni fog. Fantasztikus élmény volt már maga a felvételi is. Ezeket az embereket megismerni, Szemenyei Janit, Tompos Kátyát, de tulajdonképpen az egész osztályt fel kéne sorolnom, mert szerelmes vagyok mindegyikükbe. Imádom őket, ők a második családom. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, minden évben összehozunk egy osztálytalálkozót.

Bekerültem ebbe az osztályba, és az első napon félrehívott Kerényi Imre és azt mondta: „nézzen a szemembe Peller Anna, és merjen mások szemébe is nézni. Húzza ki magát! Azért vettem fel, mert tehetségesnek tartom, és nem érdekel, hogy maga kövér vagy sovány, azért van itt az osztályban, mert tehetséges. Érezze jól magát, és meg fogjuk találni, hogy ki maga!” Zokogtam, annyira jólesett. Nagyon gátlásos voltam a testalkatom miatt, a felvételire anyukám földig érő, kipótolt rakott szoknyájába mentem, mert csak az jött rám. Nem néztem ki túl bizalomgerjesztően. Ha színházi színésznőben gondolkodunk, abszolút szabálytalan voltam. Gyakran mondták, hogy ahhoz túl szép az arcom, hogy komika legyek, le kéne fogyni, mindig ezzel csesztettek korábban. De Kerényi tanár úr ezzel olyan feloldást adott, amit korábban soha nem éreztem. Az első két felvételimnél láttam, hogy kiröhögnek a felvételiztetők. Lehet, hogy én is röhögtem volna magamon, de ez így megmaradt bennem rossz élménynek. Viszont ettől a mondattól magamra találtam. Minden órát imádtam, gondolj bele, a beszédórákat Avar Pista bácsi tartotta. Olyan nevek tanítottak minket és olyan szeretettel és pedagógiai érzékkel, ami nagyon meghatározta azokat az éveinket. Tudom, hogy szerencsém volt, mind a tanáraimmal, mind az osztálytársaimmal. Mert minket nem szedtek szét ízekre, minket szerettek és építettek.

Pszchiésen nem tudtál lefogyni?

Az alkatom is ilyen, nagyon hízékony vagyok. Amikor nem vettek fel a főiskolára, Gór Nagy Mária tanodájába jártam, ott is mindig az volt a kérés, hogy fogyjak le. Ez óriási stresszt pakolt rám. Annyira ráfeszültem, hogy egy dekát sem fogytam. Aztán rájöttem, hogy van összefüggés, tehát nyilván kicsit pszchiés is, hogy ha nem vagyok jól, akkor nem tudok fogyni. A főiskolán sikerült leadnom pár kilót, és később, ahogy elindult a pályám és magamra találtam, szép lassan lefogytam. Most se vagyok sovány, de rendben vagyok magammal. De ehhez kellett az a szerető közeg és az az osztályfőnök, aki engem kövéren is akart. Ez volt az én feloldozásom.

Mitől volt benned egyébként ekkora elszántság? Megpróbáltad volna a felvételit negyedszer is, ha nem sikerül?

Ugye milyen érdekes? A kis vidéki lány, aki nem adja fel. Igen, megpróbáltam volna negyedszer, ötödször is. Én az a kategória vagyok, aki három éves korától színésznő akart lenni. Nincs mögötte semmilyen nagy sztori, emlékszem, ahogy ülök a mamáméknál, eszem a paradicsomot és kijelentem, hogy színésznő leszek. Hálás vagyok a családomnak, mert nem biztos, hogy akkor ezt komolyan vették, de mindig, mindenben támogattak. Apukám a legnagyobb rajongóm, szinte minden előadásomon ott van. És ahogy már említettem rengeteget köszönhetek az osztálytársaimnak, a tanáraimnak. Az, hogy én a pályán vagyok, ahhoz az kellett, hogy ők elfogadjanak.

Kocsák Tiborral pedig most ismét együtt dolgoztok.

Nagyon jól esett, hogy Tibor tőlem kérdezett. Az őszi Aranyoskám előadás után, most a Sixben másodszor próbálok a Madáchban, és ez egy kicsit nosztalgia is. Azokkal dolgozom újra, akik a főiskolai években egyengették az utamat, akik végig bíztak bennem és mentoráltak, időt, energiát nem kímélve. Kocsák tanár úrnak köszönhetően volt egy nagyon jelentős fordulat a saját személyiségem megismerésében. Csinált nekünk egy sanzonkurzust, amit ő tanított be, Szirtes tanár úr pedig rendezte. Akkor ismerkedtem meg a Padam, Padam című dallal, amit azóta is énekelek, mert nagyon fontos lett az életemben. Akkor fedeztem fel magamban a drámaiságot, a fájdalmat, hogy egy dalon keresztül ez mennyire jól átadható.

Június elején volt bemutatód az Operettszínházban, most pedig már gőzerővel készültök a Madáchban a Six-re.

Már jó ideje próbáljuk, ez életem egyik legnehezebb feladata. Úgy képzeld el, hogy ez egy másfél órás koncertmusical, ahol minden dalban végig énekelünk, táncolunk. Mind a hatunknak van egy nagy szólója, és közben mindenki vokálozik is. Prózák is vannak benne, kőkemény feladat, de szerintem, ütős lesz. A történet VIII. Henrik feleségéről szól, nagyon mai a zene, és a sztori is érvényes. Jól beolvasnak Henriknek, a modern, de történelmi ihletésű darabban. Most mutatták ne a Brodway-en, és a mai pop dívákról mintázták a feleségeket. Az enyémet, Seymour Johannát Adele-ről, de van akinél Beyonce, vagy Rihanna a minta. Októberi bemutató lesz, de júliusában és augusztusban is próbáljuk.

Egy ideje szerepelsz A mi kis falunkban is, ez minden tekintetben mai történet, egy doktornőt játszol. Nem volt furcsa, hogy nem kell énekelned?

Pont ezért örültem, amikor megkerestek, mert a zenés színészeket valahogy elkerüli a film. Van egyfajta előítélet, hogy ők nem jók prózában. Soha nem fogom megérteni, hogy miért baj az, ha az ember tud énekelni. Ez egy kényes pont, próbálom finoman megfogalmazni, kicsit olyan, mintha nem engednének be az ő területükre. Szeretném, ha megváltozna az a hozzáállás, hogy “azok csak ott énekelgetnek, mi abban a mutatvány”. De mondok egy példát, most a kedvenc előadásom a Kiss Csaba által rendezett Veszedelmes viszonyok. Fantasztikus zene, óriási feladat, és imádom, hogy mennyi próza van benne, mert ettől komplex színészi feladat. Számomra a zenés műfaj is csak akkor ér valamit, ha a dalok mögött ugyanolyan mélységek, örömök, fájdalmak vannak, amiket meg kell jeleníteni. Engem soha nem érdekel, ha egy kolléga úgy énekel, hogy leénekli a csillagokat, de csak ennyi, és nincs mögötte tartalom. Lehet, hogy gáz, de még az is jobban izgat, ha valaki nem énekel olyan jól, de jobban meg van töltve. Mert az tud megérinteni. De a sorozatra visszatérve, az, hogy együtt játszhatok Udvaros Dorottyával, Csuja Imrével, az óriási dolog! Engem a filmezés eddig elkerült, nagyon régen szerepeltem a Barátok közt-ben, az bemelegítésnek, tanulóleckének jó volt. Mert teljesen másfajta fegyelmet és figyelmet igényel egy ennyire koncentrált munka, ami ráadásul nagyon jó élmény is. Szerethető történet, soha nem gondoltam volna, hogy az utcán egyszer doktornőként szólítanak le.

A Reggeli műsorvezetés kicsit kakukktojásnak tűnik az életedben, és azt sem igazán értem, hogy van energiád hajnalban kelni egy-egy esti előadás után.

Képzeld, erre a testvéremmel, Mariann-nal vágytunk mindig. Ő műsorvezető-adásrendező szakon végzett a színművészetin, soha nem akart színész lenni.  Egyetlenegyszer ugrott be helyettem, amikor egy filmforgatás miatt nem tudtam játszani egy nyári játékon. Így most én is kicsit az ő babérjaira törtem. Ez gyerekkori álmunk volt, sokszor azt játszottuk, hogy kazettára felvettünk beszélgetéseket. De ilyen vágy volt a szinkronizálás is, amire különösen büszke vagyok, hogy idáig jutottam. Kiskorunkban lehalkítottuk a Klinikák című sorozatot és a tesómmal szinkronizáltuk. 18 éves voltam, amikor bekopogtam a Pannónia Filmstúdióba, és azóta is hálás vagyok Molnár Melinda gyártásvezetőnek, aki elsőként jött velem az épületben szemben. Mondtam, hogy szeretnék szinkronizálni, megadtam neki az otthoni számunkat és másnap már hívtak is egy tömegjelenethez. Vittem magammal Mariannt is, így kezdtük sok évvel ezelőtt a szinkront. Valószínűleg azért is szerettem meg, mert ott bármilyen alkat lehetsz. Nem mondom, hogy nem fárasztó hajnalban felkelni, hiszen az adásnapokon már 5-kor a stúdióba kell lenni, de élvezem. Nagyon szeretem az embereket és beszélgetni is. Engem tényleg érdekelnek, de az is fontos, hogy rengeteget tanulok, sok új emberrel találkozok. Most már van csillagász, gazdasági szakértő és pszichológus ismerősöm is.

A rengeteg feladat mellett, anya is vagy, van egy tündéri kislányod. Jó anya vagy, tudsz vele elég időt tölteni?

Bizony, volt, hogy túlvállaltam magam, de egy ideje abból nem engedek, hogy hetente 2-3 estét vele vagyok. Minden színésznő gyermekének természetes ez az életforma, hiszen ebbe születnek bele. Annabella nagyon büszke rám, velem együtt tudja az összes Six dalt, sőt van, amelyiket jobban. Otthon nem feltétlenül színházazunk, nagyon sokat rajzolunk, kirándulunk, sütünk-főzünk. Egyik kedvenc helyünk a Margitszigeten a szökőkút, ami egyébként Európa egyik legszebb szökőkútja. Gyakran játszunk szituációs játékokat vagy gitározunk, éneklünk. Azt gondolom, hogy jó anya vagyok. Sokat rajzol nekem, és mindig ráírja, hogy te vagy a legjobb édesanya. Tele van a kocsim, a táskám a rajzaival, ezek nagyon fontosak nekem. De óriási segítség a mindennapjainkban, hogy a szüleim mellett lakunk.

Ha a sok tevékenységből egyet kellene választanod, melyik lenne az?

Nem tudnék, és nagyon szomorú lennék, ha ilyen döntésre kényszerülnék. Mert mindent szeretek, amit csinálok, és így kerek az életem. Tudom, hogy kell ehhez egyfajta őrület, de ez egy rendszerezett őrület, én átlátom. Ahogy a tesóm mondja mindig: “nálam rend van a káoszban”.

Mi az álmod, terved a következő 5 évre?

A legfontosabb, hogy a kislányomnak mindig jó anyukája legyek. Ha öt év múlva ismét megkérdezed, hogy jó anya vagyok-e, akkor is ugyanolyan nyugodtan tudjam mondani, hogy igen, mint most. Az is fontos, hogy hosszú ideig maradjak olyan állapotban, hogy mindig el tudjam látni magamat, a családomat, ne szoruljak segítségre. Szakmai szempontból pedig mindig legyen olyan feladatom, ami engem izgat. Egy évben legalább egy. Most a Six ilyen, és ez bőven elég nekem.

Könnyű veled?

Nagyon. Legalábbis ezt gondolom. Fát lehet vágni a hátamon. Nagyon fontos számomra a jó hangulat, ezért nem tervszerűen, hanem ösztönösen árad belőlem, hogy a környezetemben mindenkinek jókedve legyen. Érezzük jól magunkat, és ezért megteszek mindent. Boldogan megyek a próbákra, sokszor jobban szeretem az előadásig vezető utat, amíg eljutunk a bemutatóig, mert a kreatív fejlődési folyamatot nagyon élvezem.

Kitől és mit kérdeznél a következő interjúban?

Dézsy Szabó Gábortól, aki nagyon fontos ember az életemben, az egyik legjobb barátom. Mindent megbeszélünk, színészként is szeretem. Fantasztikusan tehetségnek tartom, akit most talált meg Tevje szerepe. Ezzel kapcsolatban szeretném megkérdezni tőle, hogy ez szerepálma volt-e, és most, hogy ezt megkapta, mi az, amire még vágyna? Nagyon sok időt töltött Miskolcon, ahol nagyon sikeres volt, onnan jött át az Operettszínházba, ahol egész kicsi szerepeket is nagyon kiemelkedően játszik. Ezekben a kis szerepekben, hogy találta meg az örömét? Például az Abigélben ő a pedellus, ami egy nagyon kis szerep, de neki sikerült nagyot csinálni belőle. Mi ennek a titka, és milyen tervei vannak még a pályán?

Kiemelt kép: Peller Anna (fotó: Femina) )