A legtöbb ember talán az Aranyélet című sorozatból ismeri a nevét, pedig a repertoárja fiatal kora ellenére meglehetősen színes. Idén végzett a Színház-és Filmművészeti Egyetemen Pelsőczy Réka és Rába Roland osztályában, az Édes Charity címszerepét alakítja majd július 5-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A többi között erről is beszélgettünk Staub Viktóriával.

Lassan egy éve, hogy a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház bemutatta az Édes Charity című darabot, melyben te alakítod a címszereplő fiatal lányt, akinek legnagyobb erénye, hogy akármilyen szörnyűség történik vele, mindig képes újra hinni és bízni. Közel áll hozzád Charity személyisége?

Igen, nagyon. A szakdolgozatomat is erről a darabról, illetve a próbafolyamatáról írtam. Horváth Illés, az előadás rendezője úgy nyilatkozott egy interjúban, hogyha engem nem ismert volna, akkor biztosan nem állítja színpadra ezt a produkciót, mert annyira hasonló karakterek vagyunk, hogy mással nem is tudta volna elképzelni ezt a szerepet. Én is így éltem meg a próbákat és az előadásokat. Nagyon sok mindenben magamra találtam.

Például?

Leginkább abban, hogy Charity mindenkiben a jót látja, nála nem létezik előítélet. Talán túlzottan naivan keresi az igaz szerelmet és bízik az emberekben. Aztán ahogy egyre többet csalódik, egyre magabiztosabb lesz, és a darab végére nagyon erős nővé válik, aki jó úton halad, hogy megtalálja az igaz szerelmet. Amióta Pestre kerültem a Színművészetire, nekem is ugyanezekkel kellett szembe néznem. De nagyon hasznosak voltak az elmúlt öt év tapasztalatai, mert ezeknek köszönhetően megismertem magamat, és már tudom, hogy mi az, amire szükségem van. Magabiztosabb lettem.

Miért az Édes Charityből írtad a szakdolgozatodat?

Mindenképpen olyan témát akartam választani, ami igazán érdekel, hiszen csak arról tud érdekeset és sokat írni az ember, ami megfogja a lelkét. Amikor felvételiztem az egyetemre, azt gondoltam, hogy osztálytól függetlenül egy hallgatónak ugyanolyan szinten kell énekelnie, táncolnia és prózát mondania. Ez a véleményem azóta sem változott. Foglalkoztat, hogy a zenés színház Magyarországon hogyan működik. Számomra az Édes Charity próbafolyamata nagyon meghatározó volt, mert olyan helyzetekbe kerültem ez által, ami sokat adott az életemhez, ezért azt gondoltam, érdemes róla írnom.

Staub Viktória az Édes Charity című darabban (Fotó: Juhász Éva)

Miért választottad a színészi pályát?

Már gyermekkoromban is szerettem „pörögni”, sokféle szakkörre jártam: táncra, énekre és zenére, bár akkor még nem tudtam, hogy ezek jelentik a színészet alapjait. Az általános iskolában ötödik osztályos voltam, amikor az osztályfőnököm egy újsághirdetésben olvasta, hogy gyerekszínészeket keresnek egy produkcióhoz. Jelentkeztem, és a veszprémi Pannon Várszínházhoz kerültem, ahol egyre több és nagyobb szerepeket bíztak rám. Az ott eltöltött hét év során eldőlt, hogy csak ezt akarom csinálni. Persze nagyon sok minden érdekel, de azt gondolom, színészként majdnem mindenbe belelát az ember.

Az Édes Charity zenés-táncos darab. Akkor tehát nem jelentett kihívást elsajátítani ezeket az elemeket.

Az egyetemen nem zenés osztályban végeztem, ugyan voltak zenés mesterségóráink, de jóval kevesebb technikát sajátítottam el, mint amit a zenés osztályba járó színészhallgatók megkapnak, ezért sok mindenben az ösztöneimre hallgattam, és azt csináltam, ahová éppen az adott mestereim próbáltak terelni. Ezért, ha az Édes Charity próbafolyamata során elakadtam, akkor azoktól a kollégáimtól kértem segítséget, akik jó pár musicalben játszottak már. Az elején nagyon féltem, hogy végzősként ilyen főszerepet kaptam, hogy én alakíthatom a címszereplőt, holott vannak mellettem sokkal tapasztaltabb kollégák, akiknek jóval nagyobb rutinjuk van a zenés darabok terén, és hogy ez nekem nem fog menni. Amikor a dalokkal hadilábon álltam, Horváth Illés azt mondta, minden próbán száz százalékosan kell teljesíteni, mintha aznap lenne az előadás.

A populárisabb vagy a filozofikusabb darabokat érzed közelebb magadhoz?

A zenés darabokat szeretem a legjobban. Semmi bajom a prózai előadásokkal, csak azt érzem, hogy kevésbé ösztönösen jönnek belőlem.

Staub Viktória az Édes Charity című előadásban (Fotó: Juhász Éva)

Végzős hallgatóként mi az a legfontosabb tanítás, amire szert tettél a Színház- és Filmművészeti Egyetemen?

A legfontosabb, amit megtanultam, az a nyitottság. Sokáig csak egyféle szemszögből néztem a dolgokat, és nem vettem észre, hogy a körülöttem lévőknek is vannak megoldási javaslataik egy-egy problémára, azt hittem, csak az a jó, amit én gondolok. Később már minden órához, minden tanárhoz nyitottan álltam hozzá, mert szerintem színészhallgatóként az a feladatunk, hogy a tanulmányaink során a lehető legtöbb tudást magunkba szívjuk.

Tíz év után ismét a Városmajori Szabadtéri Színpad deszkáin állhatsz majd július 5-én az Édes Charity főszereplőjeként. Milyen érzéseket kelt ez benned?

Borzasztóan jó, hogy ilyen nívós játszóhelyen léphetek színpadra, ide ugyanis csak olyan színházakat hívnak meg, amelyek már letettek valamit az asztalra. Tehát Benkő Nóra és a szervezők megnézték a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház produkcióját, és úgy ítélték meg, hogy méltó helyet foglalhat el a Városmajor idei programkínálatban. Ez pedig mágikussá teszi számomra ezt az eseményt.

Van különbség a darab kőszínházi, illetve szabadtéri játszása között?

Amikor tavaly először mutattuk be a Móricz Zsigmond Színházban, abban volt bizonyos fajta intimitás. Amikor kivittük szabadtérre Nyíregyházán, egyszerre ijesztő és felemelő érzés volt ezer ember előtt játszani, hiszen sokkal kisebb, meghittebb, zártabb térbe készült, ahol a környezeti tényezők nem befolyásolják annyira az előadást: nincsenek szúnyogok, nem hallatszik be, ha egy gépjármű elmegy az épület mellett, stb. A szabadtérnek viszont van egy varázsa, például a friss levegő, a csillagos ég, vagy hogy sokkal több nézőnek tudunk felejthetetlen élményt nyújtani. Nagyon várom már, hogy újra a Városmajorban játszhassak.

Staub Viktória az Édes Charity című produkcióban (Fotó: Juhász Éva)

Van szerepálmod?

Nincsen. Legszívesebben mindent eljátszanék. Engem mindig megtalálnak az álomszerepek. Ilyen álomszereppé vált az Édes Charity is. Amikor Horváth Illés felkért, hogy én alakítsam Charity Hope Valentine-t, azt sem tudtam, mibe vágom a fejszémet, és menet közben jöttem rá, hogy milyen sokat kaptam ettől a szereptől. Azt hiszem én fordítva működöm: miután eljátszok egy szerepet, utána jövök rá, hogy valódi álomszerep volt. (Nevet) Bár, ha most jobban belegondolok, szívesen játszanék egyszer férfit.

Idén végeztél az egyetemen. Mik a jövőbeni terveid?

A következő évadra a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházhoz szerződtem, mert nagyon szeretem a társulatot és a játszóhelyet is. De a későbbiekben szeretném kipróbálni, hogy milyen szabadúszónak lenni. Szeretem, ha a magam ura vagyok, és még sok helyen, sokféle emberrel szeretnék játszani.

Azt mondtad, szeretsz pörögni, jönni-menni. Hogyan élted meg a pandémiát?

Az elején nagyon nehéz volt, de aztán tavaly nyáron, amikor az átmeneti enyhítéseknek köszönhetően elkezdhettük próbálni a Charityt, akkor helyére került bennem minden. Én a szerencsésebbek közé tartozom, mert ebben az időszakban is sok munkám volt, ezért nem viselt meg különösebben.

Kiemelt kép: Staub Viktória (Fotó: Kultúra.hu)