Az Operabeavató sorozat eredetileg az első Ördögkatlan Fesztiválra készült. A Dinyés Dániel ötlete alapján megvalósuló előadások már 13 éve futnak az ország különböző pontjain óriási sikerrel. A népszerű zeneszerző, karmester az idei évadtól új kihívások előtt áll, ő lett a Szegedi Nemzeti Színház zenei igazgatója. Ennek apropóján (is) beszélgettünk.

Ez a pozíció azt jelenti, hogy Szegedre költöztél?

Nem, jelenleg ingázok. Rengeteg munka köt a fővároshoz, de persze, a későbbiekben, amikor zeneileg is tevékenynek kell lennem, nem csak igazgatásilag, akkor alakulhat úgy is, hogy Szegedre költözünk.

Hogy érzed magad ott?

Nagyon jól, ami nem meglepő, hiszen Szeged igazán klassz város.

Beváltotta a hozzá fűzött reményeidet?

Erről még korai lenne beszélni, még nagyon friss minden. Ráadásul a pandémiás időszakban reményről beszélni…

A neveddel fémjelzett Operabeavató sorozatot Szegeden is elindítottad. Szeptemberben már volt egy előadás, jól fogadták a nézők?

Tulajdonképpen óriási kihívás, elindítani egy új sorozatot, abban az időszakban, amikor azért küzd mindenki, hogy egyáltalán jöjjenek nézők a színházba. Úgy is mondhatnám, hogy az esélyeink a nullával egyenlők. Próbálunk egy olyan dolgot létrehozni, ami azt a célt szolgálja, hogy valóban felkeltsük az érdeklődést. Az Operabeavatónak már komoly története van, hiszen több mint tíz éve sikeresen működik. Jó pár helyszínen és több városban csináltam már, így nagyjából tisztában vagyok a hatásmechanizmusával. Biztos vagyok abban, hogy itt Szegeden, ami egy abszolút kulturálisan virágzó város, ez a dolog működőképes lesz. De természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy a jelenlegi szituációban minden sokkal nehezebb. Amikor a fővárosban is fél házzal mennek a színházak, és nem azért, mert az embereket nem érdekli a színház, azért az borzasztóan nehezített pálya.

14 -100 éveseknek ajánljátok a darabot, melyik korosztály képviseltette magát az első előadáson?

Jól eltaláltuk a korosztályt, egyaránt voltak idősebbek és gimnazisták is. Érthető módon nem voltak annyian, amihez már hozzászoktunk, de az első előadáshoz képest jól látható volt az érdeklődés. Mindenki fegyelmezetten maszkban ülte végig az előadást, látszik, hogy ez már senkinél nem okoz problémát. Azt gondolom, hogy minden maszkban érkező ember egy szerelmes levél a színházhoz. Az, hogy ők minden nehezítő, külső körülmény ellenére eljönnek, mert szeretnek ott lenni, mert érdekli őket, mert jó együtt lenni – ennél szebb és felemelőbb dolgot jelenleg nem tudok elképzelni. Ezért tényleg érdemes teljes erőbedobással csinálni, folytatni a munkát. Egészen elképesztő dolognak tartom, rendkívüli érzés.

Ma lesz a következő előadás, mi a program?

Egész évadban a Bohémélet van műsoron, most az a nagyon szomorú kis párbeszéd lesz soron, amikor a 3. felvonás elején Mimi elárulja Marcellonak, hogy szakítani fognak Rodolfóval és Marcellonak az is kiderül Mimi köhögését hallva, hogy nincs sok neki hátra. Ezt a drámai, hihetetlen erősen megírt zeneszerzői jelenetet vesszük górcső alá, Göttinger Pál rendező közreműködésével.

Mi a terv a sorozattal, hány előadás lesz?

Havonta egy előadás lesz, és szépen lassan végigaraszolunk a fontosabb pontokon. Tíz hónap alatt, ha minden kedvezően alakul, akkor a végig is érünk a darab fontosabb részein.

Miért pont a Bohéméletet választottad?

Mindenképpen olyan darabot szerettem volna, ami már régen volt műsoron Szegeden. Az sem mellékes, hogy ezen jól be tudjuk mutatni Palival, hogy mire gondoltunk, amikor az Operabeavató gondolata megszületett. A jövő évi programban bent lesz a Bohémélet, tehát amire az előadás elkészül, talán közelebb kerül a nézőkhöz.

Dinyés Dániel és az Operabeavató csapata (fotó: Szegedi Nemzeti Színház)

Hogy látod, azt az eredeti elképzelést, hogy az opera műfaja közelebb kerüljön az utca emberéhez, sikerült megvalósítani?

Hogy nekem milyen eredeti elképzeléseim voltak, azt nem tudom (nevet), Bérczes Laci keresett meg annak idején, hogy kellene csinálni valamilyen operás dolgot, akkor ez jutott eszembe. Ha őszinte akarok lenni, nem voltak ezzel távlati célok, annyi csupán, hogy az Ördögkatlan Fesztiválra létrehozzunk egy olyan produkciót, ami az embereket nemcsak szórakoztatja, hanem tanítja, neveli is, ugyanakkor kellemes időtöltés az előadóknak is. Hát, ez jött ki belőle. (nevet)

Akkor úgy kérdezem, hogy amikor ezt kitaláltad, gondoltad volna, hogy ennyi évet megél?

Áh, eszembe nem jutott!

Az opera köztudottan nehéz műfaj, az, hogy ez a sorozat ilyen népszerű, az igazi sikertörténet.

Köszönöm, tulajdonképpen igen. Amikor a Katona József Színházban indultunk 90 emberrel, nagyon hamar jegygondjaink lettek. Aztán a Hatszín Teátrumban szintén, de ott már 260 főnél. Van egy hasonló sorozatom a Fesztiválszínházban, az is mindig teljes teltházzal megy. Életemben nem gondoltam, hogy ezek ennyire sikeresek tudnak lenni, számomra is teljesen meglepő az élmény. Mindig azt gondoltam, hogy az ilyeneket ősz, szakállas bácsikák csinálják, nem én. (nevet)

Úgy látom, hogy nem csak a nézők, a te lelkesedésed sem hagyott alább.

Jól is néznénk ki, ha nem így lenne!

Szegeden kívül mi vár még rád az idei évadban?

A Katonában a Poppea, a Tháliában az Egy csók és más semmi, a Centrálban a My Fair Lady, a Bábszínházban pedig A vihar fut, aminek „csak” a zeneszerzője vagyok, de azért rá szoktam nézni. Aztán vannak természetesen komolyzenei koncertjeim zenekarokkal, vagy akár kamarában, zongorázva.  Próbálok kicsit lejjebb csavarni a lángon Pesten és teljes erővel Szegedre koncentrálni, hiszen ez hihetetlenül izgalmas feladat számomra.

Ennyi feladat és ingázás mellett van időd pihenni, töltődni?

Jaj, hát alszom majd én a sírban. (nevet) De mikor csináljam, ha nem most?  A természet közelsége és a jó levegő hihetetlenül feltölt otthon, mert két éve kiköltöztünk Gödre, és a pandémiás tavasz kezdetétől építettem magamnak egy alkotóházat. A feleségem (Kolonits Klára operaénekesnő – A szerk.) pedig egy kisebb arborétumot rittyentett a telkünkön, sétányokkal, padokkal.  Reggel 8-kor kipattan a szeme, aztán fél 10-kor látom legközelebb, addig rohangál a kertben virágról virágra. Mindennek örül, van 250 tő angolrózsánk, metszi, gondozza őket, külön Facebook oldala van a kertnek Klárborétum néven. Az a boldogság, ami az arcán van a kertből bejőve, na, az megfizethetetlen. Hozzá képest én sehol nem vagyok tevékenykedésben, még így sem, hogy csinálom Szegedet…

Kiemelt kép: Dinyés Dániel (fotó: Szegedi Nemzeti Színház)