Minden korosztályt vár az ESZME Fesztivál a Margitszigeten

Május 1. és 4. között a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz kapcsolódóan, a margitszigeti Kristályban rendezik meg az Európai Szabadúszó Művészek Egyesületének fesztiválját. A programokról az egyesület elnökével, Csató Kata bábszínész, bábrendezővel beszélgettünk.

Eredetileg márciusban lett volna a fesztivál, de nemcsak az időpont, a helyszín is változott. Miért döntöttetek így?

Az az igazság, hogy ez nem a mi döntésünk volt, az élet alakította így. Eredetileg márciusban lett volna a program, a TRIP Hajón, de ők nem kapták meg a kikötési engedélyt, ezért új helyszínt kellet keresnünk. Nem volt egyszerű feladat, kicsit meg is ijedtünk, mert a nagyobb helyszínek már jó előre le voltak foglalva.

A Kristály egy teljesen új helyszín, ráadásul szinte veletek nyit.

Duda Éva Társulatának lesz előttünk két nappal előadása, és igen, mi is az elsők között vagyunk, akik felavathatják az új kulturális helyszínt. Nagy áldásnak tartom, hogy egyszerűen szembe jött velünk a lehetőség. Nekünk az volt a fontos, hogy olyan helyet találjunk, ami központi helyen van. Ezen kívül pedig technikailag is komplexebbek vagyunk, hiszen a mi ernyőszervezetünk több típusú színházat képvisel. Nálunk megtalálható a bábszínház, a mozgásszínház, a drámai színház és a képzőművészet is.  Ezek mind másfajta és különböző igénnyel járnak, olyan helyszín kellett, ami minden igénynek megfelel.

Május 1-én kezdődik a fesztivál, akkor már valószínűleg jó idő lesz, és biztos, hogy komoly mozgás lesz a Margitszigeten. Ki tudjátok ezt a helyzetet használni?

Szeretnénk. Bízunk abban, hogy azon a hétvégén már benépesül a sziget, ezért sok kinti programmal készülünk a nyitónapon. Szeretnénk olyan felütést adni az egész fesztiválnak, amitől élőbbé tud válni, kihasználni azt, hogy szem előtt leszünk, hogy bárki, aki arra jár, be tud kapcsolódni a programjainkba. Annak pedig különösen örülünk, hogy része lettünk a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, mert így talán nagyobb nyilvánosságot kapunk.

Milyen előadásokkal készültök?

Lesznek kicsiknek szóló, ifjúsági és felnőtt előadások is. Két külső programunk lesz a fesztiválnyitó napon, a Tintaló Társulástól a Cirkusz, ami egy félórás előadás, de egész vasárnap folyamatosan menni fog.  Ez egy szokatlanul kicsi cirkusz, ahol 16-20 gyerek számára van férőhely. És tényleg csak gyerekek számára, oda a szülők be sem léphetnek. Ők a sátor oldalán elhelyezett lyukakon keresztül kukucskálhatnak, miközben a kicsik közvetlen közelről láthatják a mechanikus bábok műsorát. Az aprócska porondon fából faragott elefánt, bohócok, légtornász, egyensúlyozó-művész ejti ámulatba a nagyérdeműt. A Felhővadászat pedig egy izgalmas ügyességi játék, amelyben a légikísérők segítségével vadásszák le a felhőket. Felhőtlen szórakozás a gyermekek és az őket figyelő szülők, járókelők számára. Az ifjú felhővadász helyet foglal a repülőgépben, a felhőkapkodó szerkezettel pedig három, a repülőgép előtti kötélen lecsúszó felhőt kell eltalálnia. Ezeken az egész napos programokon kívül a fesztivál ideje alatt 11 előadást tartunk és lesz egy kiállítás megnyitónk is.

Te mindig független alkotó voltál, ez tudatos döntés a részedről, vagy egyszerűen így alakult?

Többen végeztünk külföldön 2006-ban, akkor annyira vitt még minket a lendület, teljesen egyértelmű volt, hogy függetlenként létezünk tovább. És szerettük volna, hogy itthon létrejöjjön egy érdekvédelmi szövetség, mert zavart minket, például, hogy nem tudunk tárgyalni a saját pénzünkről. De próbáltunk sokáig azért is harcolni, hogy a rendezők is kapjanak jogdíjat, mert azt nagyon igazságtalannak éltük meg, hogy miközben a látványtervező, a zeneszerző, a fordító mind-mind jogdíjköteles, a rendezőnek nem jár pénz. Annak idején azért jöttünk létre, hogy egyrészt összefogjuk ezeket a társulatokat, illetve azért is, hogy ténylegesen kezelje valaki ezeket az ügyeket, valamint ennek az egésznek a logisztikai és adminisztratív hátterét, hogy ne aprózódjunk mind szét, ne kelljen mindenkinek külön a könyveléssel is foglalkoznia, külön jogászt, titkárnőt, stb. fizetni. Ha ez egy ernyő alá tartozik, akkor legalább ennyi könnyítéssel jár mindenkinek. Így mindenki tud csak az alkotásra koncentrálni a sok egyéb teher mellett. Aztán egyszer csak az élet úgy hozta, hogy megváltozott a teljes független szféra és a támogatási rendszer, ezért egyre nagyobb igény lett arra, hogy valaki összefogja a dolgokat. Mert pályázni csak úgy lehet, ha van x éves múltad, x bemutatód egy évben, x nézővel elszámolsz. Teljesen másfajta igénynek kellett eleget tenni az egyesületnek. Ennek megfelelően alakítottuk az alapszabályunkat is. Az a legnehezebb, hogy a működési pályázaton nem pályázhatunk többért, mint 5 millió forint, miközben 7 társulat (vannak közte családi színházak is) és több egyéni alkotó is alánk tartozik. Ebből a pénzből kellene az egyesületet fenntartani, valamint minden egyes tagnak kétévente egy bemutatót biztosítani, ami ebben a formában, ebből a pénzből teljesen lehetetlen.

Mi motivál téged, hogy minden külső nehezítő körülmény ellenére változatlanul tolod, húzod ezt a szekeret?

Mert ha kiszállok, nem csinálja más. Az a potenciál is érdekel benne, hogy a volt tanítványaim között is, meg most a Freeszfe alatt is, sokan vannak, akik nem tudnak hova menni. Az a feladat változatlanul megmaradt, ami nem érdekképviselet, de egyfajta pályaelindító löketet ad. Mi tudunk flexibilisek lenni, itt nincsen egy brand, amihez illeszkedni kell és csak akkor lehet előadásokat létrehozni. Az alkotási rész az teljesen szabad. Azt próbáljuk levenni a művészek válláról, hogy ne kelljen az adminisztrációs kötelezettségekkel foglalkozniuk. Nem tudunk mi sem mindent megoldani, nem tudok asszisztenseket, raktárt, helyszínt, sofőrt vagy kisbuszt biztosítani. De azt tudom adni, hogy ha van egy álmod, és azt szeretnéd megcsinálni, akkor azt meg tudd lépni. Hogy ne legyen nehezített a menet, mert nincsen meg a lezárt két éves múlt, ami miatt kiesel egy pályázatból. Azt hogy nyer egy pályázat, arra sajnos nincs ráhatásunk, de mindent megpróbálunk. Iszonyatosan dühítene, ha ezek a lehetőségek azért nem lennének, mert mindenkinek nehéz, senki nincs megfizetve, és ezért én is inkább azt mondanám, hogy hát most akkor inkább másra koncentrálok és kiszállok. A független szférát soha nem tudnám elhagyni, nem tudnék másban létezni vagy másban gondolkodni.

Hol rendezel most?

Éppen két nagy rendezésem úszik el, az egyik moszkvai, a másik egy szibériai. Még csak a moszkvairól lett kimondva konkrétan, hogy nem, de nyilván a másik sem fog tudni most megvalósulni. Azért is sajnálom, mert nagyon izgalmas munka lett volna A Mester és Margarita az oroszoknak. Amikor bemondtam a címet, utólag magam is elgondolkodtam, biztos, nem voltam magamnál. A tervezőm, aki orosz, nagyon sokáig szidott is, hogy nem lehet oroszoknak Bulgakovot vinni, mert az tabu. De bevállalták és nagyon bízom abban, hogy egyszer majd összejön.

Eljöttél az egyetemről, tanítasz máshol vagy befejezted?

Van egy osztályom, ahol van egy hallgatóm, de workshopokat is vállalok, oktatok. Ősszel egy hosszú kurzuson tanítottam Salzburgban, elsőéves színészhallgatókat, előtte pedig valamint most télen Svájcban volt egy fél bábos, fél fizikai színház osztály, ahol kurzust tartottam. A tanítás az a része az életemnek, amit nem tudok elengedni. Rengeteg friss energiával szolgál, amikor bemegyek egy osztályterembe és vadidegen emberekkel kezdek beszélgetni egy témáról. Nem is törekszem arra, hogy ugyanazokat a paneleket tudjam mozgatni és megmutatni nekik, hanem egész egyszerűen tudok abban fürdőzni, hogy annyira különböző dolgokat hoznak és annyira különböző módon rezonálnak arra, amit kapnak, hogy ez engem is folyamatosan újabb és újabb kérdések elé állít. Ezáltal magamat is mindig megkérdőjelezem, ami meg újabb ötletet ad egy következő előadáshoz. A tanításban megvan az az impulzus, ami nekem kell az alkotáshoz is.

Annak idején mi miatt döntöttél a báb mellet?

A szerelem miatt. (nevet) Nagyon szerelmes voltam, és a párom a báb felé ment. Azt tudtam, hogy Lengyelország az irány, de amikor kimentünk én még vacilláltam, mert érdekelt a mozgás, a tánc is. A mai napig az érdekel, hogy metakommunikatív és nonverbális módon hogyan lehet közös nyelvet kialakítani. A párom ragaszkodott a bábhoz, de ha külön műfajt választunk, 700 km-re lettünk volna egymástól. Így lett a kompromisszumból egy óriási szakmai szerelem. Lengyelországban szerettem bele a bábba, az első félévben kapott el az egész. Ott láttam, hogy milyen komplex és mély is lehet egy bábelőadás.

Nyilván az is sokat segített, hogy náluk komoly hagyománya van a bábnak.

A hagyományok miatt is és a kultúrájuk miatt is sokkal szélesebb spektruma van. Sokkal elfogadottabb a műfaj, és van olyan város, ahol sokkal izgalmasabb előadások születnek a báb, mint a kőszínházban. A nézők is tudják, hogy óriási élménnyel jár, minőség tekintetében és ott igény is van rá, náluk benne van a közgondolkodásban. Ezért is szerettem volna hazahozni ezt a gondolkodást, hogy az itthoni közönség is megkaphassa, megtapasztalhassa ezt a színházi élményt is.

Kiemelt kép: Csató Kata (Fotó: Éder Vera)