„Minden ember szereti a verset, csak nem mindenki tud róla” – interjú Heinczinger Mikával

A 26 éve alakult Misztrál együttes magyar és külföldi költők verseinek megzenésített feldolgozásaival lett ismert. Értékteremtő munkásságukért, valamint a Regejáró Misztrál fesztivál megvalósításáért, márciusban Liszt Ferenc-díjat kaptak. Ennek apropóján beszélgettünk a zenekar alapító tagjával, Heinczinger Mikával.

Először is szeretnék gratulálni a Liszt Ferenc-díjhoz! Mekkora jelentősége van ennek számotokra?

Köszönöm, köszönjük szépen! Először meglepődtünk és csak sokára fogtuk fel, hogy mit is jelent ez a megtiszteltetés. Egyfajta megerősítés abban, hogy amit csinálunk, az jó. Nem változtunk meg a díj óta, nem az elismerésekért csináljuk, de örülünk, és jólesett, hiszen minden díjnak van jelentősége. Jó érzés, hogy úgy gondolták, megérdemeljük.

Későn vettél a kezedbe gitárt, addig mi foglalkoztatott, mi volt az elképzelésed a világról, a jövődről?

Érdekes, mert általános iskolában, 7-8. osztály környékén az osztályfőnökünk íratott velünk egy papírt a Mi leszel, ha nagy leszel?  kérdésről. Én azt írtam, hogy lesz 3 gyermekem, szőke hajú és kék szemű feleségem, és kamionsofőr leszek. Na, most, 3 gyermekem van, szőke, kékszemű feleségem, és nem vagyok kamionsofőr, de 52 ezer kilométert vezetek egy évben. Ami körülbelül annyi, mintha kamionsofőr lennék. Szóval nagyot nem hibáztam, úgy látszik az úton levés már akkor is benne volt a fejemben. Hogy úton kell lenni. Mert az jó.

De miért pont kamion?

Fogalmam sincs, talán azért, mert akkoriban ment a TIR című sorozat. Amit én nem is nézhettem, emiatt lehetett valamiféle elérhetetlen dolog, vagy vágyakozásféle utána.

Hogy jöttek a versek? A kamionsofőrségről valahogy nem ez jut elsőnek eszembe.

Az gyerekkorom óta az életemben van. Nagypapám volt az első, aki a kezembe adott egy verseskötetet. De az általános iskolában is nagyon jó magyartanáraim voltak, gimnáziumban pedig nagyon jó pedagógusaim. Azokra a kérdésekre, amik bennem voltak, amik foglalkoztattak, mindig megtaláltam szépen megfogalmazva a válaszokat is. Ez erős kötődést adott.

Azon nem gondolkodtál, hogy te magad is írj vereseket?

Vannak próbálkozásaim, de nem igazán ezen van a hangsúly. Az első lemezemen van egy, amit saját kútfőből írtam, és talán az újon is lesz egy. De ezek csak hirtelen jött gondolatkitörések egy vulkánból, amit eddig megpróbáltam szépre farigcsálni, hogy rímeljen. Én csak rímekben tudok gondolkodni, nem tudok szabad verset írni. Nem is igazán vágyok rá, mert az nem az én dolgom.

Hogy látod, van igény a versekre manapság? Szeretik az emberek a verseket?

Hogyne, csak nem tudnak róla. Minden ember szereti a verseket, csak nem mindenkiben tudatosul, hogy neki arra szüksége van. De amikor eljutunk fiatalokhoz, idősekhez, bárhova, és játsszuk a megzenésített verseket, akkor utána felemelő találkozásaink vannak. Amikor odajön valaki, és elárulja, hogy már régóta gondolkodik azon, hogy verset írjon. Ha más nem, csak megerősítünk valakit abban, hogy tessék elkezdeni, írjon, már megérte. Vagy van egy érdekes műsorunk Nacsinák Gergely András barátommal, amikor a dalszöveg és a vers lényegéről beszélgetünk. Gyakran járunk vele középiskolásokhoz, ahol van egy beszélgetés, a végén pedig mutatok egy dallamot, és akinek van kedve, az írhat rá szöveget. Amit aztán ott helyben el is énekelek nekik. Nagy boldogság és olyan még soha nem volt, hogy a többségük ne írt volna. Nagyon élvezik a fiatalok, mert nem azon van a hangsúly, hogy ilyenkor milyen szöveget alkotnak, hanem, hogy megfogta a tollat, és elkezdett gondolkodni, a dallamra figyelni, lelkére hallgatni, hogy írjon valamit. Elindult a fogaskerék az agyában, a lelkében, és ez a tök jó. Mert kell nekik.

Te hogy választasz verset?

Olvasok. Nagyon sokat.

De verset nem úgy olvas az ember, hogy felkel és nekiáll, mint egy regénynek. Egy óra hírek, egy óra vers?

De! Nincsenek hírek, azt nem szabad, akkor elmegy a kedvem mindentől. Hál istennek nagyon sok kortárs is, de főleg klasszikus verskötet van otthon, és leemelek egyet találomra. Egy tea, egy cigaretta és elkezdek lapozgatni, olvasok. Van, hogy 150 oldalt elolvasok, és nem mozdul meg semmi, de lehet, hogy már a második oldalnál, vagy ahol rögtön kinyitom, elindul valami. De lehet, hogy csak a 162. oldal egy-két soránál fog elindulni, és akkor azt engedni kell, had jöjjön. Amelyik versnél jön valami, akkor gyorsan keresek egy hangszert, hogy amelyik dallam megszületik a fejemben, a lelkemben, azt tovább játsszam, hogy jó-e. Általában jó szokott lenni, de ha nem, akkor megnézem, hol kell változtatni. Ha megvan a dallam, akkor fogom a hangszert és megpróbálom vele elültetni azt a dallamot, amit hallok, hogy melyik hangszerrel fog megszólalni. Gitárral, tekerővel, dudával, dorombbal, vagy csak éneklés lesz. Most például így vagyok egy Kányádi Sándor verssel, ami nagyhéten született meg, pedig már évek óta szemeztem vele. De soha, semmi nem jött. Évekig elő se vettem, de most azt éreztem, hogy itt az ideje.

Hogy kell elképzelni, amikor dolgozol? Minden nap kijelölsz pár órát, amikor csak a versekkel foglalkozol?

Szeretném, ha mindennap tudnék, de nem mindennap sikerül. Amikor mindenki elmegy reggel otthonról, akkor először megcsinálom, amit a ház körül kell, és 9 óra környékén jön el az én időm. Nem az az énidő, ami mostanában divatos, masszázs meg ilyesmi, ami egyébként nagyon jó lenne, hanem az alkotás, a versek ideje.

Bele tudsz úgy feledkezni, hogy egyszer csak délután lesz?

Abszolút. Olyankor kikapcsolás van.  De az nagyon jó érzés, hogy amikor haza jön a család, akkor tudok nekik mutatni valamit. Mert akkor úgy érzem, hogy nem hiába ültem le. De istenigazából az, hogy verseket olvasunk, az nem elvesztegetett idő, amiért kár lenne, hiszen közben az ember szedi magára a dolgokat. Minden szépet, földi jót, meg ugye nemcsak földit, mert a versek el tudnak vinni oda, ahonnan minden érkezik. Vagy jó lenne. Nagyon jó összekötés a múltbeli emberekkel, az ő gondolkodásukkal, érzésvilágukkal. Rá kell jönni, hogy nincs új a nap alatt, ugyanazok a problémák voltak akkor is, kicsit másképp. Az emberi élet ilyen, tanulni kéne abból, amiből már lehet.

Milyen koncepció alapján áll össze egy koncert, egy új lemez? Mind az öten hozzátok a kedvenc verseiteket?

Igen. Öt alkotó ember van a Misztrálban: Heigl László, Pusztai Gábor, Tóbisz Tinelli Tamás, Török Máté és jómagam. Öt ember, aki zenét szerez, vagy megérkezik hozzá a dallam. Különböző hangszereken, de öt egyenrangú ember. A legutóbbi munkánk Ady, Radnóti és József Attila versek feldolgozása. Mindenki hozta tőlük a verseket a nagy közösbe.

Szokott lenni a hozott versekben átfedés?

Érdekes, de csak nagyon ritkán. Ebből is jól látszik, hogy mennyire öt különböző emberről van szó. Mindegyikünknek a lelke és az agya is másképp pörög, más versekhez nyúlunk. 26 év alatt két ilyen vers volt, ha jól emlékszem. Elvonulunk egy hétre hangszerelni, akkor reggeltől estig csak zene van. Nem zavarunk senkit és minket sem zavar senki, hétfő reggeltől vasárnap estig. Mindenki hozza a hangszereit, a dalait és válogatunk. Műhelymunka zajlik.

Kin tesztelitek először az új dalokat?

A családon. A gyerekeim hál istennek nagyon kritikusak, ha az ő szűrőjükön átmegy, akkor onnantól rendben lesz. Ha azt kérdezik, hogy: apa, ez most komoly? akkor hiába mondom, hogy tök jó, muszáj változtatni.

Amikor elvonultok egy egyhetes alkotásra, akkor ki tudjátok teljesen zárni a külvilágot?

Muszáj. Kikapcsoljuk a telefonokat, ami sokat segít.

Egy ilyen összezárt, alkotói folyamat az kizárólag munka, vagy feltöltődés is?

Teljes mértékben feltöltődés is. Ez kell, ettől is vagyunk együtt 26 éve.

Hol lehet veletek találkozni idén, mikor lesz új lemez?

Mostanában az új ARJ lemezzel koncertezünk, de a Petőfi és kora műsor is terítéken van. Készülünk a zenekarral a 22. Regejáró Misztrál Fesztiválra Nagymaroson, ami július 14-15-én lesz megtartva, járjuk az országot és a Kárpát-medencét. Lemez ötletek vannak, de erről még nem beszélnénk.

Tavaly a KŐFESZT egyik irodalmi programján találkoztunk személyesen először. Lesz műsorotok idén is valamelyik KŐFESZT rendezvényen?

Az idén az együttessel augusztus 6-án vasárnap lépünk fel a KŐFESZT nagyszínpadán. De bármikor hív minket Ákos (Csúri Ákos, a KŐFESZT ötletgazdája, alapítója, főszervezője – A szerk.), az nekünk mindig elismerés. Ő egy varázsló. Valahol mindannyian varázslók vagyunk, de ő tényleg el is hiszi, amit kimond. A rendezvényei egyértelműen igazolják, hogy amit ő kigondol, azt tényleg megteremti kimondott szóval és tettekkel. És ez a nagyon ritka manapság. Ő ebben hisz, ez óriási dolog. Sokan ott bukunk el, hogy nem hiszünk abban, amit mondunk, hogy az megteremtődhet. Az ő titka, hogy elhiszi, és ezért képes varázsolni. Ezt tanulhatjuk tőle. Megtisztelő, hogy ő is hisz az együttesben.

Van olyan vers, versrészlet, amellyel magadat szoktad jellemezni? Amelyik te vagy, ami nagyon a sajátod?

Van, Gárdonyi Gézától. „Az Isten nélkül élő művész az anyagra néz, az Istennel élő a lélekre. Az anyag emberének csupán lába van, a lélek emberének szárnya is. A láb kis téren mozog, a szárny a végtelenségben”.

Kiemelt kép: Heinczinger Mika archívuma