„Minden ember életének része kellene, hogy legyen a színház” – Gálvölgyi Dorkával, az egyéves Hatszín Teátrum igazgatójával beszélgettünk

Sehol máshol nincs annyi játszóhely, mint Budapesten. A társulatban vagy szabadúszóként dolgozó színészek megannyi formációban léphetnek a közönség elé a nagy kőszínházaktól kezdve a kamaraméretű előadóhelyeken át a kávézókban vagy éppenséggel lakásokban működő színházakban. Nézőként az előttünk álló „asztal” pedig roskadásig tele, komédiától a drámáig minden műfajba belekóstolhatunk és bele is kell kóstoltunk.

2017 áprilisában egy újabb játszóhellyel bővült a főváros, az Oktogon közelében, a Jókai utcában nyitott meg a Hatszín Teátrum. Gálvölgyi Dorkával, Budapest egyik legfiatalabb színházának igazgatójával tekintettük végig az indulás óta eltelt egy évet. A Hatszín Teátrum egy ősbemutatóval indított. Janikovszky Éva Kossuth- és József Attila-díjas költő, írónő színpadon addig soha be nem mutatott könyvei alapján készítettek előadást, melyben helyet kapott az élet minden nyűge, a születéstől a kamaszkorig.

„Úgy indult, hogy kiválasztottunk néhányat Janikovszky Éva könyveiből és felkértem Tollár Mónika dramaturgot, hogy írjon belőlük egy szövegkönyvet, amelynek kronológiai íve van. Janikovszky művei ugyanis nem hagyományos mesekönyvek, és ezeket a szövegeket nagyon nehéz szituációba illeszteni, meseként színpadra állítani. A könyvek – ahogyan Éva fia, János cseperedett – nagyon szépen végigkövetik a születéstől a kamaszkorig egy emberke életét, így tulajdonképpen az Az úgy volt… című előadásunk, amelyet Szilágyi Bálint rendezett, egy fejlődéstörténet és egyben a legkedvesebb előadásunk” – meséli a Hatszín Teátrum igazgatója.

„Egy előadásra persze nem lehet színházat építeni” – teszi még hozzá. A Hatszín Teátrum ennek megfelelően tavaly áprilisra már kész repertoárral várta a nézőket, ez a kínálat pedig közel másfél évnyi, lassan építkező munka eredménye. A színház igazgatója több mint 100 produkcióval tárgyalt az indulást megelőző időszakban.

„A döntések előtt, hogy befogadjunk-e egy előadást vagy sem, több aspektust is meg kellett vizsgálni. Vannak nyilván bizonyos technikai korlátaink, például egy nagyzenekaros, táncos produkciót nem tudunk befogadni, mivel kamaraszínpadunk van. Nagyon fájdalmas volt nemet mondani jó és értékes előadásokra is, mert tudtam, hogy a produkció bármennyire magas értéket képvisel, nem lett volna rá fizetőképes közönség. Vagy mondjuk úgy, hogy még most, az elején biztosan nem.

Az induláskor nekünk pedig valamilyen szinten biztosra kellett mennünk, hogy olyan produkciókat állítsunk színpadra, amelyekre várhatóan lesz érdeklődés. Nagyon egyszerű lenne kiadni a házat fű-fa-virágnak, mert jó lokációban vagyunk, könnyen megközelíthetőek vagyunk és a Hatszín most már egy év után ismert is a színházba járók körében, felkerültünk Budapest színházi-térképére. A minőség volt és lesz ezután is a legfontosabb.”

A Hatszín Teátrum repertoárjában találhatóak olyan befogadott, vadonatúj előadások, amelyeket kimondottan ebbe a színházba készítettek – ilyenek az Orlai Produkciós iroda darabjai. Vannak olyanok is, amelyeket több éve, vagy akár évtizede játszanak sikerrel, és a Hatszínben leltek most új otthonukra.

„A Centrál Színházból jött át hozzánk A Grönholm-módszer, a Francia rúdugrás vagy Szalai Kriszta darabja, a Maradjunk annyiban, amit egy 26 éve az utcán élő hajléktalannal készült riport ihletett. Ahogy kiderült, hogy Kriszta darabja lekerült a Centrál repertoárjáról, azonnal felhívtam és mondtam neki, hogy szeretném, ha nálunk játszaná tovább. Említhetném még például a S.Ö.R.-t is, aminek most júniusban volt a 606. előadása, de ebből eddig még csak párat láthatott nálunk a közönség.”

A befogadottak mellett „hatszínes” előadásokra is jegyet válthatunk. A 2017 áprilisában bemutatott Janikovszky-darab után idén tavasszal debütált a teátrum első saját, felnőtteknek szóló produkciója, amely hasonlóan a mesejátékhoz, ősbemutató volt. Daniel Kehlmann népszerű kortárs német-osztrák író művéből készítettek előadást Szenteste címmel Petrik Andreával és Rába Rolanddal a főszerepben.

„Daniel Kehlmann, fiatal, pályája elején álló író, de már világhírű, és mi is egy pályánk elején álló színház vagyunk, ilyen szempontból ez egy nagyon szerencsés választás, találkozás volt. Nagyon szerettem volna, ha Szilágyi Bálint, aki a Janikovszky előadást is rendezte, egy felnőtteknek szóló produkcióban is megmutathatja tehetségét. Tudni kell Bálintról, hogy németes, és ő ajánlotta a „Szentestét”, amit nem csak rendezett, hanem fordított is. Ahogy felvázolta a történetet, azt hogy mit szeretne kihozni belőle, azonnal beleszerettünk.

Azt említettem az előbb, hogy muszáj volt kicsit a biztosra mennünk, és ennek tükrében a Szenteste talán rizikós vállalkozásnak is tekinthető, hiszen Kehlmann neve azért még nem ismert annyira idehaza, de borzasztóan aktuális témát jár körül ez a története, és azt gondolom, hogy Petrik Andrea és Rába Roland fantasztikusak, így megérte kockáztatni és egy percig nem bánom, hogy belevágtunk.

Az pedig nagy megtiszteltetés volt, hogy az író, Kehlmann, aki a Könyvfesztivál díszvendége volt idén, megnézte az előadást és jól érezte magát nálunk.”

A gyermek-, ifjúsági- és felnőttelőadások, befogadott és saját produkciók „olvasztótégelye” lett a Hatszín Teátrum. Az elmúlt egy évben negyven darab közel 300 előadását 60 ezer ember látta. Gálvölgyi Dorka elégedett a színház első évadával, ami célt kitűztek, azt sikerült elérniük. A Hatszín felkerült a színházi térképre, és sikerült olyan repertoárt kialakítani, amivel nullától tizennyolc éves korig minden fiatal, valamint a felnőttek számára is tudnak értékes szórakozást kínálni.

A gyerekek figyelmét azonban nem egyszerű lekötni, legyen szó még járni sem tudó csöppségekről, vagy már kamasz iskolásokról. Minden korosztályt máshogyan kell megszólítani, és más is az „elvárás” velük szemben. Egy kisgyermek nem is széken, hanem babzsákon, párnán vagy éppen a szőnyegen ül (vagy fekszik). Gálvölgyi Dorka elárulta, hogy ez egy jópofa játék is számukra, mivel a gyerekközönség nagyon őszinte.

„A kisiskolások, amikor nem köti le őket az, amit a színpadon látnak, akkor elkezdenek ficeregni. Az Adrian Mole előadásunk elején lehet hallani, hogy a többségében kamaszokból álló közönség még beszélget, és lehet látni a mobilképernyők fényét, de ahogy telnek a percek, elhalkulnak, elrakják a telefont és elkezdik figyelni az előadást.

Van létjogosultsága a beavató színháznak is, ugyanis egy még járni nem tudó gyermeknek egy húsz-harminc perces meseelőadás, a közeg amiben nézi és jól érzi magát, olyan élmény, amit szívesen átélne újra. Arról nem is beszélve, hogy azok a kicsik, akik megszeretik, felnőttként is sokat járnak majd színházba. A mi dolgunk, hogy az előadásainkkal erre szoktassuk, neveljük őket.”

“Igyekszünk időről-időre lehetőséget biztosítani olyan gyerekek számára is, akik nem jutnak el színházba. Hajléktalan ovis vendégeket, állami gondozásban élő gyermekeket hívunk. Azt gondolom, hogy minden ember életének része kellene, hogy legyen a színház.”

A Hatszín Teátrum nem csak hogy ismert lett a színházba járók körében, de már sok visszatérő nézőjük is van. Gálvölgyi Dorka a hétvégéket szinte mindig a színházban tölti, és nagy öröm számára, hogy sok ismerős arcot lát, és a környéken lakóktól is azt hallja, ha jó programot szeretne az anyuka a gyermekének, akkor eljönnek a Hatszínbe.

„Az ilyen véleményekért is érdemes csinálni, szerintem szép lassan alakul a törzsközönségünk, sok befektetést, energiát igényel, de szépen megtérül és dolgozunk tovább. A jövő évadról egyelőre még nem tudok sokat elárulni. Az biztos, hogy a partnereink, akikkel most együtt dolgoztunk, jövőre is számítanak ránk és mi is rájuk. Ősszel lesz az Orlai Produkciós Irodának egy új bemutatója, Tompos Kátya és Adorjáni Bálint játszik a Varsói melódiában, és akárcsak a most nyár elején bemutatott Gólem produkció, a Jaj, Istenem! is, minden darabunk visszatér ősszel.”

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Daniel Kehlmann és Gálvölgyi Dorka (fotó: Hatszín Teátrum)