“Minden előző színházi tapasztalat nagyon sokat tud adni az embernek” – interjú Ágoston Katival

Ágoston Kati nem ismeretlen a szegedi, színházba járó közönség számára, most pedig még nagyobb ismertséget és elismertséget gyűjthet be magának. Az Alföldi Róbert rendezésében készülő előadásban, a West Side Storyban ugyanis ő játssza a női főszereplőt, Mariát. A karakter megformálása számos kihívást rejt magában, többek között erről is beszélgettünk a színművésznővel.

Mikor találkoztál először a West Side Story történetével?

Emlékeim szerint kamaszkoromban láthattam talán először. Szerencsésnek érzem magam, hiszen a szüleim révén a zenének igen sok ágával ismerkedtem meg már nagyon fiatalon, köztük a West Side Story dalaival is. Érdemben azonban 2007-ben találkoztam a musicallel – ekkor ment Egerben a Líceum udvarán, amelyben szerepeltem is, én voltam az Angyal nevű karakter. Azért is volt különleges számomra az az előadás, mert a szüleim is zenéltek benne. Ha jól belegondolok, már ekkor ott volt bennem egyfajta kimondatlan vágy, hogy bárcsak én is eljátszhatnám egyszer Mariát, de olyan komolyan azért nem foglalkoztatott a gondolat.

Hány éves is voltál ekkor?

Főiskolás voltam, húsz körül lehettem. De igazából örülök, hogy csak most talált meg a szerep, talán kicsit érettebben tudok hozzáállni.

Mesélj kicsit a karakterről, amit megformálsz. Mi volt benne a legnagyobb kihívás?

A bernsteini zenei világ ritmikailag és hangterjedelmileg sem egyszerű, nagy segítség hozzá a klasszikus hangképzés, így most hasznát vehetem annak, hogy magánének-szakon végeztem. Ugyanakkor színészileg is nagy próbatételt jelent a szerep, hiszen egy olyan lányról van szó, aki zeneiségében lírai, habitusát tekintve viszont igen határozott és származása révén temperamentumnak sincs híján. A szerelmeseknek szinte csak pár perc jut a felhőtlennek tűnő boldogságból, a körülmények rákényszerítik Mariát, hogy pillanatok alatt felnőtté váljon.

A próza és az ének mellett, jól tudom, hogy táncolni is fogsz?

Rengeteg tánc lesz benne, és ha az én karakteremnek nem is jut ki belőle olyan sok, azért így sem fogok unatkozni. Még a munka elején tartunk, de úgy néz ki, hogy biztosan nem egy helyben álldogálva énekeljük el ezeket az egyébként sem túl könnyű dalokat (nevet).

Az, hogy korábban játszottál már a darabban, segít most a próbákon?

Segít persze, mert egyrészt nem volt már számomra teljesen ismeretlen a darab, másrészt pedig egy egészen másfajta elgondolás mentén vizsgálhattam a történetet. Minden előző színházi tapasztalat nagyon sokat tud adni az embernek, viszem ezeket tovább a későbbi munkáimba.

A karakter előző olvasatai, megformálásai mennyire tudtak téged inspirálni, egyáltalán: vizsgáltad őket valamennyire, vagy elhatárolódtál tőlük?

Volt, amikor nagyon zavart az, ha az adott próbaidőszakban az általam játszott szerepnek korábbi megvalósításait láttam, mert túlságosan befolyásolt. De ma már ezt nem tartom problémásnak. Nem azt mondom, hogy folyamatosan régi felvételeket nézek, de összességében hasznosnak gondolom ezek megtekintését. Viszont elkerülhetetlen, hogy a saját egyéniségemmel keveredve alakuljon ki az aktuális karakter, bármit is játsszak épp. Minden rendezői koncepció más és más, mindig tiszta lappal kell indítanom az új próbaidőszakot. Robinak annyira erőteljes elképzelése van és úgy vezet az úton, hogy egyáltalán nem marad bennem kérdés, ki is pontosan Maria, és miért mondja azt, amit mond, illetve hogy mégis milyen érzelmek irányítják. Mire eljutok a premierig, remélem, minden szempontból kiismerem azt a nőt, akit játszanom kell.

A partneredet Kocsis Dénes formálja meg. Vele könnyű volt összecsiszolódni?

Egyáltalán nem volt nehéz, mert Dénest én még régről ismerem, épp csak úgy alakult, hogy még sosem játszottunk együtt. Vártuk már ezt az együttműködést: jó vele próbálni, fantasztikusan énekel, reggel 9-kor ugyanúgy, mint este 10-kor.

Van kedvenc jeleneted a darabból?

Van több is. A dalok közül az egyik nagy kedvencem az Anita-Maria duett. Mind a két nő nehéz és felfokozott állapotban van, és hiába szeretik nagyon egymást, ugyanakkor a düh, a kilátástalanság és a tehetetlenség mindkettejüket feszíti. Csodálatosnak tartom, hogy két különböző női szemszög, női lélek eggyé válik benne. Reményeink szerint megrázó jelenet lesz, erről egyelőre inkább nem is mondok többet (mosolyog).

Milyen érzés a Szegeden játszani?

Az otthonommá vált Szeged, 3 évig voltam társulati tag és nagyon megszerettem az ottani csapatot, ráadásul családi kötődéseim is vannak a város felé. Úgyhogy bár jövő évadtól szabadúszóként dolgozom, nem búcsúként fogom fel ezt az előadást. Ami pedig a Szabadtérin való játékot illeti, azt eleve egy fantasztikus dologként élem meg. Amikor korábban a Hair-ben játszottam, már tapasztalhattam a hangulatát.

Kiemelt kép: Ágoston Kati (Fotó: Vozáry Róbert)