November 28. és 30. között rendezik meg idén az Art Weekend Budapestet, amelyre már most, egy hónappal korábban közel 40 művészeti helyszín jelezte részvételi szándékát, ebből 16 helyszín – köztük egy pécsi kiállítótér – első alkalommal vesz részt az eseménysorozaton. Az immár harmadik éve megrendezett, ingyenes programsorozat a kortárs művészet szerelmeseit és a művészetek iránt érdeklődő látogatókat várja.
Az esemény ideje alatt a programhoz csatlakozó intézményi kiállítóterek, kortárs galériák, műtermek és alternatív kiállítóterek nyitják meg kapuikat a nagyközönség előtt. A szervezett másfél-kétórás „túrák” péntektől vasárnapig, előre meghirdetett időpontokban, különböző útvonalakon indulnak, a résztvevők három-négy, egymáshoz közeli kiállítás minitárlatvezetésein vehetnek részt. A séták vezetői között idén is több ismert személyiséget találunk, akik más művészeti ágakból, vagy éppen az üzleti életből érkezve kapcsolódnak az aktuális túraútvonal kiállításaihoz.
Az idei év újdonsága, hogy vállalati gyűjtemények is bemutatkoznak. Először érkezik Magyarországra a STRABAG ART gyűjteményéből összeállított kurátori válogatás, amelyet az érdeklődők az AWB központi kiállításán a Bródy House-ban nézhetnek meg. A KPMG szintén megnyitja kapuit a nagyközönség előtt, és a gyűjteményéből összeállított kiállítási anyag is megtekinthető lesz AWB ideje alatt a KPMG székházában. Különleges programnak ígérkezik a Colourful Noise – video art show, amelyet az artis-led kollektíva két alapító tagja, Járai Anna és Joseph Penn keltett életre. A Colourful Noise – video art show-ra kiírt nemzetközi pályázati shorlistjének kiállítása a látás és érzékelés élményeit járja körbe, a műfaji és tartalmi sokszínűséget előtérbe helyezve. A tudásmegosztás és a hálózathoz való kapcsolódás jegyében 2025-ben az esemény kiemelt meghívott vendége a Prága Art Week (PAW) főszervezője, Lenka Bakes.
A szervezők továbbra is várják elkötelezett, művészetet kedvelő önkéntesek jelentkezését, akik segítik a szervezést, és a művészeti sétákon önkéntesek kísérik a csoportokat. Az AWB önkéntes programját a VAP platform biztosítja, a csatlakozás a fiatalok számára kiváló lehetőséget jelent gyakorlati tapasztalat megszerzésére is.


