Ma este mutatják be a Rózsavölgyi Szalonban a Kezdet című darabot – sőt, ha egészen pontosan akarunk lenni, az interjú megjelenésének pillanatában már javában zajlik a premier. A történet férfi főhősét, Dannyt Schmied Zoltán alakítja, aki bár nézőként visszatérő vendége a teátrumnak, színészként most először lesz látható az ottani színpadon. Vele ültünk le beszélgetni a főpróbahéten: szó esett többek között a történet aktualitásáról, a 40-es korosztály ismerkedési lehetőségeiről és annak korlátairól, valamint az is kiderül, hogy mi a közös vonás benne és az általa megformált – elsőre teljesen ellentétes habitusú – Dannyben.
Meglehetősen nehezen tudtunk időpontot találni az interjúra, annyira sűrű napjaid vannak.
Igen, most kifejezetten sok minden jött össze. Januárban a Rózsavölgyiben kezdtünk el próbálni, február elején pedig a Centrálban. Így most egyszerre próbálok két darabot, ráadásul sokat játszom esténként. Egyik helyről rohanok a másikra, majd vissza. Az évad első fele nyugodtabb volt, szeptemberben és októberben még forgattam, egyébként csak előadásfelújítások voltak, illetve a jelenlegi helyzet miatt előfordult, hogy nekem kellett beugranom a My Fair Lady-be, és volt, amikor helyettem ugrottak be másba.
Házassági leckék középhaladóknak 1-2., Ismerős történet, Válótársas és most a Kezdet a Rózsavölgyiben. Mintha csak vonzanának téged a párkapcsolattal kapcsolatos előadások.
Nagyon gazdag ez a téma! De a Kezdet igazából – mint ahogyan a címe is mutatja – a kezdetről szól, ugyanakkor igazad van, mindegyik darabban megjelenik valamilyen formában a párkapcsolatok sokszínűsége, vagy éppen az, hogy mennyi mindenen múlik, tud-e működni. A Házassági leckékben az őszinteség-hazugság, az Ismerős történetben a különböző neveltetés, vallás és osztálybeliség a központi téma. A Válótársas kicsit más, az nem is annyira rólunk, hanem a két mediátorról, Gönczi Dorkáról és Varga Zsoltról szól, akik kitalálták, hogy a színház nyelvén keresztül beszéljenek a válásról: ha elkerülhetetlen, akkor hogyan lehet jól csinálni, adott esetben megmenteni. Tulajdonképpen minden a kommunikációról szól – és ez van benne a Kezdetben is. Ez a két ember – Laura, akit Danis Lídia alakít és Danny – saját magányából próbál kitörni, megtalálni a másik felüket, akivel le tudják élni az életüket. Ez a mi generációnknak roppant nehéz: hol és hogyan ismerkedjünk, illetve mennyire lehet leküzdeni az előítéleteket. Itt van például az általam játszott Danny: 42 éves létére az anyjával él, ha egy nő ezt meghallja, lehet, azonnal kihátrál, anélkül, hogy jobban megismerné a férfit.

Schmied Zoltán és Danis Lídia a Kezdet című előadásban (Fotó: Kovács Milán)
Nekem is az jutott eszembe a történet kapcsán, mintha ez a két ember már elfelejtette volna, hogyan is kell randizni. És pont ezt az állapotot erősíti a darabban a meglepően sok csönd, ami a beszélgetésüket jellemzi.
Ezek a csöndek nekem kimondottan tetszenek, szerintem roppant érdekesek. A szerző jól írta meg őket, és pont attól nehéz számunkra ez a darab, hogy megfejtsük, miről is szólnak ezek igazán. Ettől lesz igazán életszagú a történet. Az életben is van, hogy csak ülünk egymás mellett, nem tudunk mit mondani a másiknak, de azért próbálkozunk.
Habár a történet két szereplője 40-hez közelebb áll életkorban, azt tapasztalom, hogy a 30-as korosztály is hasonló problémákkal, gondokkal küzd. Nemcsak az ismerkedés terén, hanem a helyzetüket tekintve is.
Ez abszolút így van. Nekem is sok olyan ismerősöm, barátom és kollégám van, akik hasonló szituációban vannak. Normális egzisztenciával rendelkeznek, mégis egyedülállók. Van, akinek a munka határozza meg az életét, de nem találja meg azt, akivel a közös életét elkezdhetné. Persze egy férfi helyzete részben könnyebb, hiszen – ahogy mondani szokták – nekünk 50 évesen is lehet gyerekünk, de egy nőnek már hamarabb kezd el ketyegni a biológiai órája. Ráadásul ebben a darabban az is benne van, hogyan tud új életet kezdeni az, akinek korábban már volt családja, gyereke, de elvált.

Schmied Zoltán a Kezdet című előadásban (Fotó: Kovács Milán)
A karaktered, Danny egy kicsit visszahúzódó, félénkebb figura. Mennyire áll hozzád közel ez a karakter?
Nem is feltétlenül félénkebbnek, inkább gyakorlatlanabbnak mondanám. Azt gondolom, hogy én vele ellentétben jól tudok kommunikálni az emberekkel, akár idegenekkel is. Neki ez nehéz, mert nincs gyakorlatban. Elmegy dolgozni, hazaér, beszélget kicsit az anyjával és a volt dadusával, majd felmegy a régi gyerekszobája. A volt családjával és a gyerekével nincs kapcsolata – amiben szerintem részben ő is hibás, nem csak a körülmények áldozata –, kijött abból a rutinból, hogyan kell beszélgetni igazán. Laura lakásavató bulijára is csak azért megy el, mert az egyetlen barátja – aki nem is igazán tekinthető annak, annyira más értékrendű – elhívta. Nincs olyan személy az életében, akivel mélyen tudna beszélgetni, emiatt vált gyakorlatlanná, főleg egy nővel való kommunikáció okoz neki nehézséget. Az én munkám nagyban épül a kommunikációra, folyamatosan ismerünk meg új embereket. Meg kellett találnom magamban azt az embert, aki olyan, mint Danny: nem tudja, hogyan kell felvenni a fonalat, néha rosszat, nem odaillőt mond, egy-egy poénja túlságosan sértő lehet, vagy éppen túl őszinte kezd lenni, nagyot lép, nem tud finoman közelíteni. Arról, hogy minderről egy nő miként gondolkodik, már Danis Lidit kellene megkérdezni.
Akkor jól gondolom, hogy nagy kihívás számodra ez a szerep?
Igen. Általában – a külsőmből és a kisugárzásomból fakadóan – olyan szerepeket kapok, akik könnyen csajoznak, jó dumájuk van, ritkán játszom Dannyhez hasonló figurát. De a félénksége és az önbizalomhiánya bennem is megvan, csak ezeket igyekszem elrejteni. Azt is mondhatnám, hogy Danny bennem van, de nem ő az erősebb. Ugyanakkor egy nagyon érzékeny férfi, ami rám is jellemző. Ahogyan ő gondolkodik az életről, a családról, az szerintem a generációm nagy részére igaz.

Danis Lídia és Schmied Zoltán a Kezdet című előadásban (Fotó: Kovács Milán)
A darab viszonylag rövidebb párbeszédekből, mondatokból áll, ráadásul humorban sem szűkölködik, de a végén van egy drámainak mondható monológ.
Nem feltétlenül drámainak gondolom, hanem nagyon igazinak. Mi azért szeretjük – én hallgatni, Lidi mondani –, mert mindannyian kicsit azt gondoljuk az életről, azt akarjuk, ami abban elhangzik. Ritkán mondjuk ki vagy éppen le is tagadjuk mindazt, amit Laura mond, ugyanakkor belül mindenki arra vágyik, hogy tudathassa az emberekkel, hogy boldog. Szeretnénk kézen fogva sétálni, együtt megöregedni. Ezt az igazságát szeretjük a monológnak.
Először játszol a Rózsavölgyiben. Egyrészt honnan jött a felkérés, másrészt mennyire izgulsz a színház speciális nézőtere, kávéházi hangulata miatt?
Dicső Dániel, a rendező kért fel erre a szerepre, én pedig egyfelől szeretek új kollégákkal dolgozni, mert az mindig frissen tartja az embert, másfelől elolvastam a darabot, amit nagyon közelinek éreztem, így örömmel mondtam igent. A Rózsavölgyiben többször jártam már nézőként, így nem annyira ismeretlen a kialakítása. Itt ráadásul a színpad még jobban részévé válik a nézőtérnek, mi magunk is a közönség között játszunk, ezáltal még beljebb tudjuk húzni őket. Közelebb kerülnek ők is és mi is a realitáshoz.

Schmied Zoltán és Danis Lídia a Kezdet című előadásban (Fotó: Kovács Milán)
Nemcsak a Rózsavölgyiben, hanem Danis Lídiával és Dicső Dániellel is először dolgozol együtt. Milyen volt velük a közös munka?
Lidi egy csodálatos színésznő. Egy próbafolyamatnál nagyon sokat számít, hogy egy hullámhosszra tudunk-e kerülni, különben sokkal nehezebb a munka. Lidivel hamar megtaláltuk a közös hangot, jól tudunk figyelni egymásra, ráadásul kíváncsiak is vagyunk a másikra, ez számomra nagyon fontos. Azt szoktam mondani viccesen, ha jó egy próbafolyamat, akkor mindegy is, milyen lesz az előadás, már megérte. De persze bízom benne, hogy a nézők szeretni fogják, ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy az is érződni fog, mi mennyire szerettük ezt csinálni. Daniban pedig az a jó, hogy erős elképzelése van, ugyanakkor nyitottan állt a mi ötleteinkhez, sokat beszélgettünk. Jól vezényelte a mi egymásra hangolódásunkat, jól karban tudta tartani.
Anélkül, hogy elárulnánk a darab befejezést, annyit mondj meg nekem, hogy te boldog véget látsz a szereplők életében?
Szerintem az mindenképp happy end, ha el tud kezdődni valami. Hogy utána mi lesz, az már egy másik darab története. Akkor megyünk a Házassági leckékre!
Kiemelt kép: Schmied Zoltán a Kezdet című előadásban (Fotó: Kovács Milán)