Idén Miller Lajos operaénekes és Kecskés D. Balázs zeneszerző kapta a Bartók-Pásztory-díjat, az átadóünnepséget a hagyománynak megfelelően március 25-én tartották a Zeneakadémián.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem minden évben, Bartók Béla születésnapján hozza nyilvánosságra az adott évben Bartók-Pásztory-díjjal kitüntetett két művész, egy előadóművész és egy komponista nevét. Az elismerést a zongoraművész-zeneszerző özvegye, Pásztory Ditta alapította végrendeletében, ennek alapján odaítéléséről az egyetem oktatóiból álló kuratórium dönt. A kitüntetést 1984 óta minden esztendőben olyan, kimagasló tevékenységet végző magyar művészek kaphatják meg, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai zenei élet fejlődéséhez, valamint a bartóki szellemiség megőrzéséhez.

Miller Lajos operaénekesről Medveczky Ádám karmester, a Zeneakadémia címzetes egyetemi tanára laudációjában az alábbiakat emelte ki: “A hatvanas évek második felében a Zeneakadémia nagyszerű énekes generációt bocsátott útjára, köztük Miller Lajost, operairodalmunk kimagasló egyéniségét, zenekultúránk jelentős képviselőjét. Közösen indult pályánkon sokat szerepeltünk együtt. Fantasztikus hang tulajdonosa, hősbariton, amely modulatív készségével és zenei színérzékenységével minden stílusban élményt ad. Így fér meg egymás mellett Simone Boccanegra, a Tosca Scarpiája vagy a Tannhäuser Wolframja. Csodálatosan egyesíti hangjában a zenét és a magyar művek szépségét.” Kecskés D. Balázst pedig Bella Máté zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója méltatta: “…művei a hallgatóság képzeletét olyan zenei térbe hívják, ahol a legkülönfélébb világok találkoznak és ütköznek össze. Szent Ágoston és Nietzsche, Schubert és Katy Perry, Bach és Meredith Monk egyaránt inspirálják. Alkotásait mindig egyfajta szakralitás hatja át, amely a hallgatót a művészet mélyebb megéléséhez segíti hozzá. A 21. századi kortárs magyar komolyzene ifjú titánja, aki intellektuálisan és intuitívan is képes hatni a mindenkori közönségére.”

Kiemelt kép: Miller Lajos és Kecskés D. Balázs (Fotó: Erdős Dénes)