Mesebeli környezetben, a Mikházi Csűrszínházban mutatják be augusztus 17-én a Békéscsabai Jókai Színház Vitéz lélek című előadását. A székely népi játékot a Tamási Áron-emlékévhez kapcsolódva újította fel a teátrum, ezzel is tisztelegve a 125 éve született nagy író munkássága előtt. A mikházi előadás – Farkaslaka után – a Jókai Színház erdélyi előadássorozatának második állomása, amely a Csűrszínház színpadán még igazabbá varázsolja Balla Péter igazságkeresését, a hit és a hűség drámáját.

Tamási Áron darabja, a Vitéz lélek című példázat az újrakezdést ünnepli, és azt mutatja meg, hogy a háborúból hét év után visszatérő, súlyos lelki sebeket hordozó katona, Balla Péter hogyan találja meg a helyét a falu közösségében. Romokon kell építkeznie: szüleit elvesztette, szerelme máshoz ment férjhez, az otthona összerogyni készül. Péter azonban makacs, nem engedi, hogy az események maguk alá temessék. Újjáépíti a házát, ahogyan az életének is új fundamentumot készít.

A Kiss József rendezte előadás olyan értékeket helyez előtérbe, amelyek mára a történelem lapjaira kerültek, ám a XXI. század emberét is inspirálni tudják. Cári Tibor zenéje méltó kísérője a történetnek. „Arra a kérdésre, hogy mi ennek az előadásnak a fő üzenete, ezt válaszolnám: Az igaz emberi létezés, a normális élet iránti vágy. A derű szomjúhozása. Hogy a kimondott szó és a kézfogás újra szentség legyen. Hogy az Ég a Földdel összeboruljon. Hogy az Új Ember születésének tanúi lehessünk” – fogalmazott a rendező. A Vitéz lélek főbb szerepeiben Czitor Attilát, Katkó Ferencet, Tomanek Gábort, Földesi Ágnes Villőt, Tege Antalt és Kovács Editet láthatjuk.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Vitéz lélek című előadásból (Fotó: Békéscsabai Jókai Színház)