Ma ünnepli 65. születésnapját Mihályi Gábor Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas, érdemes és kiváló művész, rendező, táncművész, koreográfus.

Mihályi Gábor 1958. október 14-én született Jászberényben. Gyermekkorában nem volt élete része a néptánc, mivel családjában nem volt jellemző a magyar népi kultúra iránti érdeklődés. Tizenévesen találkozott először a népzenével, -tánccal és rögtön beleszeretett, majd gimnazista korában csatlakozott Papp Imre néptáncegyütteséhez. Innen nem volt megállás, magával ragadta ez a világ.

1982-től az Állami Népi Együttes táncosa, 1996-tól megbízott művészeti vezetője, 1998-tól karigazgatója. Az együttes több mint 70 éves fennállásából 40-et a szervezettel együtt és érte dolgozott, nem véletlen, hogy 2002-től művészeti vezető, 2016-tól pedig együttesvezetői posztot tölt be  a Magyar Állami Népi Együttesnél. Táncművészeti munkája mellett 1992-ben néptánc-pedagógus, majd 2007-ben koreográfus diplomát szerzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán.

Miháyli Gábor az Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz előadás próbáján. (Forrás: mmakademia.hu)

Koreográfusi és rendezői munkái közé tartozik a Virágozzál cédrusfa levelen című táncrapszódia, a Naplegenda, a Bartók-trilógia, a Tánckánon – Hommage á Kodály Zoltán vagy az Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című darabok, csak néhányat említve. Ezek mellett a Duna Művészegyüttes, a Szolnoki Tisza Táncegyüttes repertoárjában is találkozhattunk a nevével, de nem csak a magyar táncszakmában tette le névjegyét, az EU csatlakozási Gálaműsorában 2004-ben vagy a 2017-es FINA Budapest Vizes VB megnyitóján is közreműködött, mint rendező-koreográfus, persze a felsorlás még nem ér itt végett.

Az Időben – 60 éves a Magyar Állami Népi Együttes vagy a Rendhagyó útinapló – Jászsági Évkönyv könyvek is az ő nevéhez fűződnek, számos külföldi tánckurzus, előadás, továbbképzés, zsűrizés és gyűjtőút leszervezése mellett.

2014-ben az érdemes művész, majd 2020-ban a kiváló művész címet vehette át, 1995-ben a Harangozó Gyula-díjat, 2023-ban pedig a Kossuth-díjat ítélték neki oda. 2022-től A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Kiemelt kép: Mihályi Gábor (Forrás: jaszbereny.hu)