Budapest pezsgő életében egymást érik a művészeteket felkaroló érdekesebbnél érdekesebb programok, legyen szó egy színházi darabról, egy irodalmi estről vagy éppen egy könnyed koncertről. Október 19-én, 20:00 órától például hazánk egyik kiváló jazz-zenésze, Barabás Lőrinc kényezteti majd az érzékszerveinket a Várkert Bazár rendezvénytermében első komolyzenei kompozíciójával, a Metamorfózissal, amelyet nem akármilyen módon vezet majd fel, hiszen az előadás első felében legújabb, Algorhythms című szólólemezéről játszik majd a dallamokra kiéhezett közönségnek.
Barabás Lőrinc szíve már gyermekkorától kezdve ritmusra dobogott: kezdetben trombitázni tanult, majd dzsessztrombita szakon folytatta, ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett dzsessztrombita-tanár és előadóművész diplomát. Zenei érdeklődése természetesen nem korlátozódott csak a tanulmányokra, hiszen egyetemi évei alatt több zenekarral is koncertezett együtt. A Soulwhat formációval többek között Hongkongban is felléptek, az Uptown Felaz bandával elnyerték a Magyar Filmszemle Legjobb filmzene-díját a Dyga Zsombor által rendezett Kész Cirkusz című film zenéjéért, majd 2005-től 2009-ig az Irie Maffia tagjaként tevékenykedett. Saját zenekart is alapított Barabás Lőrinc Eklektric néven, amellyel két albumot is kiadott (2007 – Ladal, 2009 – Trick), amelyet egy New York-i elektronikus zenei képzés és egyúttal irányváltás követett, így született meg 2015-ben az Elevator Dance Music című albuma, amely már egy új zenei irányt képvisel, valamint ugyanebben az évben megalapította a saját nevével fémjelzett, sajátos ritmusvilágú kvartettjét is.

Barabás Lőrinc (Fotó: CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál)
A sokoldalú zenész hamarosan egy újabb oldalát mutatja meg az első szimfonikus darabjával, a Metamorfózissal, amelyben közreműködik az egyedi tánckoreográfiáiról is híres Budapest Chamber Sinfonietta is. Lőrinc így nyilatkozott a műről a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválnak: „A többtételes mű nem egy konkrét történetet mesél el, hanem különböző hangulatokat, életérzéseket jelenít meg. Eddigi zeneszerzői tevékenységem során apró vázlatok, ötletek sokaságát formáltam hol a kvartett, hol a szólószettem hangszereire, de a szimfonikus zenekar hangzása is régóta foglalkoztat. Jegyzeteim között nagyon sok ötlet, hangzás, dallam gyűlt össze, amelyeket egy erre a felállásra komponált műben fogok most megvalósítani.” Persze egy művész számára teljesen más kihívást jelent, ha nem magának, hanem másnak szerez zenét, a Recorder Blognak adott interjújában a következőket mesélte erről a megmérettetésről: „Azokban a zenékben, amiket én szerzek, teret hagyok az improvizációnak, ami most kevésbé dominál. Itt minden papírra van vetve, kőbe van vésve. A legapróbb részletekig mindent meg kell fogalmazni ahhoz, hogy jól szólaljon meg. Annak idején még az Eklektrickel tartottunk egy vonósnégyessel közös koncertet a Müpában, akkor le kellett kottáznom a szólamokat; most is így történt, szemben a szólóprodukcióimmal, a kvartettel (Barabás Lőrinc Quartet – a szerk.), vagy alkalmazott zenéknél, amikor egyszerűen csak a hangsávokat küldöm el.”

Barabás Lőrinc (Fotó: Kultúra.hu)
Mindez új távlatokat nyithat meg az alkotó számára, de nem mehetünk el szó nélkül a Metamorfózist felvezető Algorhythms album címének kettőssége mellett sem, hiszen ahogy az előbb linkelt interjú is rámutat, az algoritmusokhoz rendszerint valamilyen gépi, mesterséges fogalmat kötünk, viszont a zene egyáltalán nem érzelemmentes, nem rideg. Barabás Lőrinc arról is kifejtette véleményét, hogy foglalkoztatja-e őt ez a fajta kettősség: „Abszolút. Millió géppel vagyunk körülvéve, ha zenélünk, ha nem, a technológia a társadalmi életünkre is kihatással van. Ki tudja, melyik internetes algoritmus mit fejt meg, mit analizál az emberrel kapcsolatban. Másrészről az elsődleges hangszerem egy százötven-kétszáz éves, meghajlított rézcső. Igen, foglalkoztat ez a kettősség: mi az, ami organikus, természetes marad, és mi az, ami a számítógép által vezérelt világban mutatkozik meg. Mi az, ami ebből érték, ami hozzáad valamit az életünkhöz, és meglátjuk-e, mit vesz el. És persze én is használok számítógépet, pedálokat, szintetizátorokat ahhoz, hogy egyedül meg tudjak szólaltatni sokrétű, több szinten érvényesülő zenét – és mellettük a trombitát.”
Ha ti is kíváncsiak vagytok rá, hogy a műfaján kívül is ismert és elismert jazz-zenész miképpen tolmácsolja az algoritmusokat és a metamorfózist a zene nyelvén, akkor semmiképpen se hagyjátok ki Barabás Lőrinc koncertjét október 19-én, 20:00 órakor a Várkert Bazárban a temérdek programot felvonultató CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál részeként. A jegyek már beszerezhetőek.
Kiemelt kép: Barabás Lőrinc (Fotó: Recorder.blog.hu)