Mentor programot indít fiatal alkotók számára a Katona József Színház 40 éves fennállása alkalmából: 30 év alatti művészek jelentkezését várják a szervezők.
A színház legkisebb játszóhelyén, a Sufniban hívják életre majd azt a két pályázatot, amelyet erre legalkalmasabbnak ítél a színház vezetése. A teátrum a jelenlegi repertoárjához képest újat, más elveket, módszert kereső produkcióknak szándékozik teret nyújtani. Jelentkezni egy színpadi megvalósításra szánt anyaggal (legyen régi vagy friss irodalom, adaptáció, zenei kompozíció, vagy bármi egyéb) lehet, az alkotó lehet rendező, dramaturg, színész, a szöveg klasszikus vagy mai mű, vagy éppen most készülő alkotás.
A pályázatnak tartalmaznia kell egy motivációs levelet, és legalább egy munkaterv részletes koncepcióját, a leírásnak figyelembe kell vennie a Sufni lehetőségeit (minimális jelmez és díszlet, valamint egyéb költségek, maximum 4-5 színész közreműködő, akiket a Katona József Színház társulatából biztosít majd a kiválasztott pályamű elfogadása utáni időszakban), a pályázó önéletrajzát, eddigi munkáinak jegyzékét. A Sufni-projekt lényege, hogy az alkotófolyamat különböző szakaszaiban a színház művészei meglátásaikkal, tanácsaikkal segítsék a pályázót. Az arra érdemes pályamunkák a Sufni műsorát fogják gazdagítani.
Pályázni április 30-ig lehet az igazgatosag@katonaszinhaz.hu címre, „Sufni-projekt” megjelöléssel. Az elbírálás május 15-re megtörténik, hogy a júniusban lezajló évadzáró társulati ülésen már a közreműködő színészek értesülhessenek a szereposztásokról.
Kiemelt kép: A Katona József Színház homlokzata (Fotó: Adrián Zoltán)