Udvarias Anna ugyan a Rock Színház egykori művészeként vegytiszta zenés színházi közegből érkezett, jelenleg azonban elsősorban arra koncentrál, hogy a Thália Színház tagjaként a teátrum feléje irányuló felkéréseinek maradéktalanul megfeleljen. Elszántan hisz a szorgalom, a kemény munka, illetve a kitartás előre mutató erejében, és egyáltalán nem foglalkoztatják a karrierjét érintő Mi lett volna ha…? – típusú elmélkedések.
A Színművészeti Főiskolán többek között Teremi Trixi, Dániel Gábor, Weil Róbert és Csengeri Attila osztálytársa volt, ez az időszak mennyit tett hozzá a későbbi színészi létezéséhez?
Balettra jártam hatéves korom óta, jó ideig tehát a táncművészet világa vonzott engem. Aztán szinte észrevétlenül az éneklés is bekerült az életembe, és egyértelművé vált, hogy érettségi után hova jelentkezzek. Kazán István, Versényi Ida és Szinetár Miklós zenés osztályába járhattam négy évig, ez pedig életem egyik meghatározó időszaka volt, azonban azóta is kizárólag olyan közösségekben, társulatokban fordultam meg, amelyekről szintén elmondható ugyanez. Sokat köszönhetek például Szinetár Miklós tanár úrnak, aki akkoriban az Operettszínházban volt igazgató, és akit a közelmúltban a régi osztálytársaimmal 90. születésnapja alkalmából köszöntöttünk fel.
Már végzett színészként együtt játszhatott a szintén színésznőként dolgozó nővérével, Udvarias Katalinnal is az Operettszínházban, és érthető módon mindketten nagyon örültek ennek a lehetőségnek.
A nagyobb korkülönbségből adódóan kisgyermekként belecsöppenhettem a nővérem főiskolai életébe, később a Nagymező utcai teátrumban töltöttem vele sok időt el, tehát azt mondhatjuk, hogy amolyan színházi gyerekként nőttem fel mellette.

Jelenet az Egy csók és más semmi című előadásból (fotó: Zsigmond László)
A Rock Színházba való bekerülése sorra hozta magával a kedvező szakmai lehetőségeket, melyek közül az Evita musical címszerepe volt az egyik legjelentősebb. Nem nyomasztotta akkoriban, hogy ez a darab a nyolcvanas években nagy mértékben összefonódott a karaktert szintén eljátszó Kováts Kriszta, majd később az ugyancsak nagyon közkedvelt Malek Andrea nevével és személyével?
A főiskolára negyedszerre vettek fel, viszont az első sikertelen próbálkozásom után a Rock Színház stúdiójába kerültem Várkonyi Mátyásnak köszönhetően, és az állandó játszóhely nélküli társulat tagja lettem. Ebből a korszakból egészen pontosan két feladatot tartok szakmai életem nagy lehetőségének. A Rémségek kicsiny boltja musical főszerepét Méhes László rendezésében, és természetesen az Evita címszerepét, amelyet Várkonyi Mátyás bízott rám abban az időben. Nem alakult ki bennem a nagy elődök alakítása miatt semmilyen mértékű félelem, elvégre volt és van is annyi önbizalmam, hogy tisztában legyek vele: bizonyosan különbözni fogok mindenkitől egy adott szerepben, és bármikor megeshet, hogy egy-egy karakter megformálását illetően másoknál kevésbé, vagy éppen sokkalta jobban tetszem majd a közönségnek. Amikor egy vígszínházi castingon Eszenyi Enikő nekem adta az általa színpadra vitt West Side Storyban Anita szerepét Igó Éva mellett, akkor sem lehetett azon gondolkodni, hogy ez most nyomaszt engem vagy sem. A Thália Színházban a Gyilkosság az Orient Expresszen című előadásban az eredetileg Molnár Piroska által megformált hercegnő szerepét játszom. Ha ez a tény egyetlen percig is zavarba hozna, az már régen rossz lenne. Inkább szeretettel és tisztelettel gondolok vissza arra a próbaidőszakra, amit vele együtt tölthettem el. „Másolni” emberek játékát nem lehet, de tanulni valakitől, akinek a művészetét nagyra tartom, azt hiszem kötelességem. Azt gondolom, hogy a színészi hivatással egyébként is az életre szóló tanulást választottam, meggyőződésem, hogy megújulni csak így lehet.
A kilencvenes évek közepén a Magyar Televízióban főműsoridőben futott Színházról Színházra címen egy hazai színtársulatokat a repertoárdarabjaikból előadott műsorszámaikon keresztül bemutató sorozat, ahol pozitív visszhangot keltett szereplése az Evita-blokkban. Sikerülhetett vajon ebből a többórás képernyős jelenlétből profitálniuk a közreműködőknek?
A televízió szerepe a 90-es években egészen más volt, mint napjainkban, az akkori kornak megfelelő ismertségre szert lehetett tenni egy ilyen megjelenéssel, de ez sem hasonlítható össze a jelenlegi műsorok népszerűsítő erejével. Abban az időben egyébként a Rock Színháznak nem nagyon kellett a reklám. Egy egyedülálló zenés színházi formáció volt egészen az 1996-os megszűnéséig és mi, akik részesei lehettünk a sikerének zenészként, táncosként, színészként, háttérdolgozóként mindig megmaradunk egymásnak, úgy hiszem.
Mit gondol, másként alakulhatott volna a musicalszínészi pályafutása, ha nem pontosan a teátrumot érintő anyagi nehézségek, és a megszűntetés réme általi fenyegetettség időszakában kapja onnan a fajsúlyosabb feladatokat, vagy ha a Rock Színház továbbra is működőképes marad?
Azon lamentálni, hogy hogyan folytatódott volna a karrierem, illetve a Rock Színház élete a továbbiakban, és hogy a mai színházi palettán hol lenne akkor a helye vagy az én helyem, szerintem nem érdemes. Ennek a színháznak valamiért ez lett a sorsa, az pedig, hogy miért alakult így, egy sokkal összetettebb kérdés lehet.
Gerschwin: Crazy for you című musicaljének az azóta már elhunyt Seregi László volt a koreográfusa, az ő személye pedig garancia volt arra, hogy a szereplőválogatáskor és a próbafolyamat alatt nem lehet majd megúszni a nagyon intenzív táncos kihívásokat, jeleneteket. Jól vette az akadályokat, hiszen megkapta egykor a női főszerepet. Gondolom, az Artistaképző Intézetben eltöltött években megszerzett tudás máskor is kisegítette.
Még a gimnáziumi évek alatt végeztem el az Artistaképző revütáncos szakát egy nagyon komoly képzés keretében. Aztán ismét nagy örömmel álltam reggelente a balettrúd mellé a Rock Színházban, amelynek Krámer György, a Győri Balett egyik alapítója volt koreográfusa, az ő jelenléte pedig szintén jelentős szakmai színvonalat eredményezett. Azt vallom, hogy a zenés színészet egy olyan komplex tudást kíván meg, amire nem sokan alkalmasak, valljuk be. Ezért volt például a Rock Színház egy kivételes közeg, mert olyan emberekből állt, akik sok mindenre képesek. Ha mostanában elmegyek zenés színházat nézni, meg kell, hogy mondjam, kevés színésszel találkozom, akinek a tánctudása, ének hangja, színészi kifejező készsége egyforma arányban lenne jelen. Az említett Crazy for you musicalbe egyébként Gergely Róberttel együtt egy újabb szereposztásnak álltunk be, és egészen pontosan két hetet kaptunk a felkészülésre. Seregi Lászlóval találkozni tényleg egy ajándék volt: az, aki úgy olvassa ezeket a sorokat, hogy szintén dolgozott vele, pontosan tudja, miről beszélek.
Önre visszatérve: a személyes kisugárzását tekintve mindig is egyfajta klasszikusba hajló nőiességgel rendelkezett, a kilencvenes évek közepén viszont számos interjújához hozzáraktak a szerkesztők egy fényképet, amely koncepciójánál fogva azt az illúziót kelti, hogy csupán egy fekete bőrkabátot visel. A fotó ízléses volt és művészies, mégis, valamiféle mélyen megbúvó vagányságot feltételezett. Létezett/létezik ilyen lázadóbb énje?
Mindig a vagányabb kategóriába tartoztam, és szerintem többségében vagány szerepeket is játszhattam el, Eva Peronnak például a szőkesége mellett azért egy jó adag határozottságra is szüksége volt az életében, ahogyan én sem nélkülöztem a sajátomban a belevalóságot igénylő döntéseket. A kellő pillanatban felmondani az Operettszínházban, pár éve visszamenni az egyetemre, és ott színházi nevelés szakirányú diplomát szerezni, vagy éppen benevezni a Rising Star nevű énekes tehetségkutatóba – ezeknek a lépéseknek a megtételéhez muszáj, hogy valaki bevállalós és kissé lázadó legyen.

Udvarias Anna a Rettenetes szülők című előadásban (Fotó: Kovács Milán)
Bár jelenlegi társulatában, a Thália Színházban is működött már közre zenés darabban, és az azt megelőző játszóhelyén, a Körúti Színházban szintén várták ilyen lehetőségek, az előéletéhez képest azért gyakorta vállal mostanában prózai szerepeket. Mit gondol, az éneklés fog még prioritást élvezni az életében?
Úgy hiszem, művészi korszakok léteznek, méghozzá annak függvényében, hogy mikor milyen feladatok találják meg az embert. Illetve ne feledkezzünk meg az idő múlásáról sem, a musicalirodalomban elég kevés a középkorú női szerep. A Thália Színház tagjaként a szerződésem aláírásával egyébként is arra vállalkoztam, hogy a teátrum felém irányuló felkéréseinek – legyen az zenés vagy prózai színdarabban, nagyszínpadi vagy stúdiós produkcióban való részvétel – megfeleljek. Augusztus 23-án kezdjük próbálni az épületben a Komédia egy bankrablásról című új előadásunkat, amely a nagyszerű színpadtechnikai megoldások mellett fergeteges humort és egy kis zenét is tartalmaz majd.
Mindig nagyon erősen hitt abban, hogy a színház világán túli ismertség és népszerűség a szakmai előre jutásban elengedhetetlenül hasznos lehet. Ez a meggyőződés volt az, ami már egész fiatalon szinkronmunkák elvállalásához, illetve az Oroszlánkirály és Pocahontas betétdalainak elénekléséhez vezette, vagy fordítva történhetett, és az ezen feladatok által megszerzett tapasztalatokból vont le ilyen következtetéseket?
Fiatalon talán nem annyira foglalkozik ezzel az ember, menet közben érzékeli, sajátítja el, tanulja meg, hogy miként bánjon a felbukkanó lehetőségekkel. Elcsépelt gondolat lehet, de én a szorgalomban, a kemény munkában, és a kitartásban hiszek, tapasztalatom szerint ez a koktél általában eredményre vezet.
Kiemelt kép: Udvarias Anna (Fotó: Bodnár Anna)