Tizenhat év után jelentkezett új regénnyel Cormac McCarthy, a Nem vénnek való vidék, Az út és a Határvidék-trilógia szerzője. Az utas és a Stella Maris című párregényt Greskovics Endre fordításában hozta el a magyar olvasóknak a Jelenkor Kiadó.

Cormac McCarthy 90 évvel ezelőtt, egészen pontosan 1933. július 20-án született, a keresztségben a Charles vezetéknevet kapta. Knoxville-ban nőtt fel, ahová a hatgyermekes család 1937-ben költözött, McCarthy itt is járta ki a katolikus középiskolát. 1951-től egy éven át a Tennessee állami egyetem (University of Tennessee) bölcsészkarának hallgatója volt, 1953-ban pedig négy évre leszerződött az amerikai légierőkhöz, de ebből kettőt egy alaszkai rádiónál töltött bemondóként. 1957-ben visszatért az egyetemre, hogy befejezze tanulmányait. Az itteni folyóiratban két novellát is publikált, melyekkel jutalmat nyert 1959-ben és 1960-ban. Egy évvel később feleségül vette Lee Holleman diáktársnőjét, Cullen nevű fiuk születése után pedig McCarthy diploma nélkül távozott az egyetemről és családjával Chicagóba költözött, ahol megírta első regényét, A gyümölcskertészt (1965). Ezt a regényt a neves Random House adta ki, akiknek McCarthy csak azért küldte el a kéziratot, mert ez volt az egyetlen könyvkiadó, amiről valaha hallott. Egy szerencsés véletlen folytán a kézirat Albert Erskine-hez jutott, ahhoz a szerkesztőhöz, aki William Faulkner munkáit lektorálta egészen annak 1962-ben bekövetkezett haláláig.

1965-ben bekövetkezett válása után McCarthy hajóra szállt, hogy meglátogassa Írországot, elődei hazáját. A hajón ismerte meg Anne DeLisle énekesnőt, akivel Angliában rövidesen összeházasodott, majd a Rockefeller Alapítványtól kapott írói segélyből 1966-ban bejárták Dél-Európát. Egy időre megtelepedtek a spanyolországi Ibizán – itt született meg az Odakint a sötétség (1968) című második regény –, majd visszatértek Amerikába, a Tennessee-beli Louisville-be. Itt egy nagy csűrféle épületet vettek meg, amit aztán McCarthy teljesen átépített. A ház befejezése után írta meg következő regényét Isten gyermeke (1973) címmel. 1979-ben a szerző elköltözött második feleségétől (a válást 1981-ben mondták ki) és El Pasóban telepedett le. Ekkor jelent meg Suttree című regénye, amelyen kisebb-nagyobb megszakításokkal húsz évig dolgozott.

Cormac McCarthy és Anne DeLisle 1966-ban (Fotó forrása: Anna DeLisle)

Mialatt a MacArthur Fellowship adományából próbált megélni, belekezdett következő művébe: a Véres délköröket (1985) a The New York Times az utolsó negyedszázad legjobb amerikai regényei közé sorolta. Az elismerések és írói juttatások ellenére McCarthy azonban sokat küszködött anyagi problémákkal. Az igazi anyagi sikert 1992-ben, a Vad lovak című regényével érte el, amelyért megkapta a Nemzeti Könyvdíjat. Az ezt követő években a Határvidék trilógia további két kötete – Átkelés (1994), Síkság városai (1998) – látott napvilágot. Közben írt egy színdarabot is The Stonemason (1995) címmel. Következő regényéből, a Nem vénnek való vidékből (2005) a Coen testvérek készítettek filmet, amely négy Oscar-díjat nyert. A nemzetközi sikert végül Az út (2006) című regénye hozta meg számára, ráadásul Pulitzer-díjat is nyert vele. Ebben az évben jelent meg The Sunset Limited című színműve is. Egyetlen nem fikciós műve, a 2017-ben kiadott The Kekulé Problem című tanulmánya, mely August Kekulé híres álmát elemzi a tudattalan elme és a nyelv eredetének modelljeként. Utolsó műve, a tizenhat évnyi szünet után megjelent Az utas / Stella Maris című párregény, amelyet már röviddel a megjelenést követően a pályája legerősebb alkotásaként jellemeztek. A mű 2022 őszén került a boltokba (hazánkban 2023 nyarán), és végül ez lett a szerző utolsó írása is a 2023. június 13-án, Santa Fé-i otthonában bekövetkezett halála előtt.

Az utas főhőse, Bobby Western mentőbúvárként dolgozik a Mexikói-öbölnél, az egyik éjjel egy óceánba zuhant repülő roncsához kell lemerülnie. A gép utasaira az ülésükbe szíjazva, vízben lebegő hajjal, üres tekintettel maguk elé merevedve talál rá, ám egyiküknek, ahogyan a fekete doboznak is nyoma veszett. Miután búvártársát holtan találják és Bobby nyomába is öltönyös férfiak szegődnek, a férfinak személyazonosságot kell váltania, de a múltja elől nem menekülhet. A regény Bobby és a matematikai őstehetség húga, Alicia tragikus történetét meséli el, akiket apjuk emléke a mai napig kísért. A testvéreket egymás iránti sóvárgásuk köti össze, és Bobbynak azzal is meg kell küzdenie, hogy paranoid skizofréniával diagnosztizált húga öngyilkosságot követ el. A Stella Maris címet viselő folytatásban a húszéves Alicia elmegyógyintézetbe vonul, ahol igyekeznek kezelni betegségét. A pszichiátriai ülések során azonban nem akar a bátyjáról, Bobbyról beszélni. Ehelyett az őrültség természetéről elmélkedik, felidézi gyermekkorát, a fizika meg a filozófia közös pontjait kutatja, bemutatja társait, kiméráit, a hallucinációit, amelyeket csak ő lát. Ezekből az ülésekből derül ki, hogy a forradalmi matematikai elméletek hajszolása miképp sodorta őt az őrület határára.

Cormac McCarthy (Fotó: Marion Ettlinger)

Az utas és a Stella Maris megjelenése minden bizonnyal ott szerepel a tavalyi év könyves eseményeinek top10-es listáján, hiszen Cormac McCarthy már közel tucatnyi művével bizonyította, hogy egyedi hangvétellel megírt, erős atmoszférával átitatott történetei nem véletlenül váltak a szépirodalmat olvasók kedvenceiévé. Az pedig, hogy tizenhat év után jelentkezett új regénnyel (ráadásul párregényről lévén szó egyből kettővel!), több mint figyelemreméltó, bár a nem sokkal a megjelenést követően bekövetkezett halála talán még inkább rányomja a bélyegét a kötetek fontosságára.

Az utas története 1980-ban New Orleansban veszi kezdetét, ennek elbeszélője Bobby Western. Alakja jól illeszkedik a már megismert McCarthy-figurák közé: pragmatikus, visszahúzódó, ám de kemény férfi, aki nagy tudója az elméleti fizikának. Egykor autóversenyzőként dolgozott, de egy balesetet követően most már búvárkodással foglalkozik. A történet egy meglehetősen izgalmas rejtéllyel veszi kezdetét (az óceánba zuhant repülő egyik utasa és a fekete doboz eltűnt), így joggal feltételezhetnénk, hogy egy akciódús sztorit kapunk. Minden bizonnyal ez így is lenne, ha egy B-kategóriás filmet néznénk, de McCarthyról lévén szó, a hangsúly egészen másra terelődik. Persze, Bobby a rejtély megoldására is fényt akar deríteni, ahogyan azt is meg akarja tudni, hogy miért üldözik őt ügynökök, csakhogy egy idő után ezek szerepét átveszik a főhős szürreális képzelgései. A férfi szüntelenül rója az utcákat, beszédbe elegyedik az ottani emberekkel, és közben felsejlik előttünk az emberi lét minden keserűsége.

Ezek a beszélgetések teszik ki a regény nagy részét, a párbeszédek sokkal fajsúlyosabbá válnak, mint a szerző bármely más művében, ráadásul a jóval rövidebb Stella Maris már teljes egészében párbeszédből áll. A történet során megismert szereplők egészen külön figurák, mintha csak McCarthy egy egész világot akart volna belesűríteni ebbe az eposzi nagyságokba emelkedő regénybe. Akad itt vietnámi veterán, életművész és transznemű nő, akitől a családja elfordult. Ezt az igen csak sokszínű társaságot azonban mégis összeköti egy elem: a múlttól való szabadulás lehetetlensége. Éppúgy, ahogyan igaz ez Bobbyra is, akinek múltja fájdalommal és keserűséggel teli: édesapja anno Oppenheimer csapatának tagja volt az atombomba kifejlesztésében, testvéréhez, az öngyilkosságot elkövető Aliciához pedig a mai napig gyengéd szálak fűzik.

Cormac McCarthy (Fotó: Dawn Jones/Professor Productions)

Alicia lesz egyébként az 1970-es években (vagyis majd’ tíz évvel korábban játszódó) Stella Maris főhőse: a lány egy skizofréniával diagnosztizált matematikai zseni, aki szintén egy erős karakterré válik majd. A regény teljes egészében a lány és az őt kezelő pszichiáter magnóra vett terápiás beszélgetéseinek leirata, amely Alicia öngyilkossága előtti időkből származik. A két regényt a szerelem érzete is összeköti: míg előbbiben Bobby szerelmes még mindig őrülten az azóta halott Aliciába, addig a Stella Marisban a lány táplál gyengéd érzelmeket az akkor kómában lévő férfihez. Mindkét testvér cipeli magán a múlt és a saját bűnei súlyát, amiért úgy érzik, nekik kell vezekelniük, és a halál utáni vágy is hajtja őket.

Az elmúlt tizenhat évben McCarthy olyan elvont témákban is elmerült, mint a kvantumfizika, a matematika filozófiája, valamint az értelem eredetéről és a tudat természetéről szóló elméletek, ideje jó részét filozófusok és fizikusok társaságában töltötte. Ezeknek a beszélgetéseknek a részletei és tanulságai épültek bele a párregénybe, amely éppen ezért különösen megdolgoztatja az olvasót, hiszen ezek olyan távol állnak az átlagembertől, mint Makó Jeruzsálemtől. Viszont McCarthy nagyságát dicséri, hogy – bár valóban nem egy könnyed olvasmány, de – mégsem válik teljesen érdektelenné, szárazzá a történet, hiszen a szerző megannyi érzelemmel, remek jellemábrázolással kárpótol minket, sőt, a humorát is több ponton megcsillogtatja. McCarthy költői nyelvezete, egyedi hangvétele továbbra is arra készteti az olvasót, hogy időnként meg-megálljon egy mondatnál, újraolvassa, ízlelgesse azokat, és még új gondolatokat is képes ébreszteni bennünk.

Az utas és a Stella Maris hibátlan lezárása egy hatalmas életműnek, amely nem feltétlenül a megírt kötetek számában érhető nyomon, sokkal inkább abban, ahogyan McCarthy a világunkat és az abban élő embereket ábrázolja.

Cormac McCarthy: Az utas / Stella Maris (The Passanger / Stella Maris), ford.: Greskovits Endre, Jelenkor Kiadó, 648 oldal

Kiemelt kép: Cormac McCarhty: Az utas / Stella Maris (Szerzőportré, Derek Shapton)