A 2025. március 26. és 30. között zajló MOST FESZT 2025 öt napja alatt tíz előadást (öt monodrámát és öt stúdiószínházi produkciót) láthatott a fesztiválközönség.
A stúdiószínházi előadások között az A varjúkirály (DANTE Közösségi Alkotótér és a Másik Produkció), a Nincstelenek – Már elment a Mesijás? (Csokonai Nemzeti Színház Debrecen), a Térkép a túlvilágról (Trafó Kortárs Művészetek Háza (Budapest), a MASZK Egyesület (Szeged), a Füge Produkció), a MILF (Füge Produkció) és a Nem beszélve arról, hogy… (KVTársulat) voltak láthatók.
A monodrámák között az Én, Zsa Zsa (Spinoza Színház), a CiciKrisztus (Táncolj Majom Produkció), a Botrányhős(Orlai Produkciós Iroda), a Mély levegő (Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda) és a Veszélyes kanyar (a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház) című előadások szerepeltek a programban.
A fesztivál a korábbi évek hagyományait folytatva 2025-ben is ITT ÉS MOST programokkal egészült ki. Az előadások után az ITT ÉS MOST KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ keretében beszélgethettek az érdeklődők az előadásokat létrehozó színészekkel, rendezőkkel. A fesztivál az ITT ÉS MOST KÓSTOLÓ elnevezésű gasztronómiai programmal is kiegészült.
A fesztivál hagyományait követve a MOST FESZT 2025 során a meghívott versenyelőadások szakmai zsűri előtt mérethették meg magukat. A szakmai zsűriben Egri Márta, színésznő, a Jászai Mari Színház társulatának tagja, Gabnai Katalin, színikritikus és Hegymegi Máté, rendező, színész foglaltak helyet.
A fesztivál a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.

Dr. Pető Kata a MILF című előadásban (Fotó: Gulyás Dóra)
A MOST FESZT 2025 díjazottjai
A szakmai zsűri díjai:
Legjobb monodráma előadás
Halász Rita
MÉLY LEVEGŐ
monodráma
Pálos Hanna előadásában
Nagybőgőn közreműködik: Csizmás András
Színpadra alkalmazta: Zsigó Anna – Pálos Hanna
A Füge Produkció és az Orlai Produkciós Iroda előadása
Legjobb stúdiószínházi előadás
Kárpáti Péter
TÉRKÉP A TÚLVILÁGRÓL
színház
Rendező: Kárpáti Péter
A Trafó Kortárs Művészetek Háza (Budapest), a MASZK Egyesület (Szeged), a Füge Produkció előadása
A Legjobb alakítás különdíját
Dr. PETŐ KATA kapta a MILF című zenés one-woman showban nyújtott teljesítményéért.
Kovács Viktor – Kovács Dominik
MILF
zenés one-woman show
Rendező: Gergye Krisztián
A Füge Produkció előadása
A közönségzsűri díja
A szakmai zsűri mellett közönségzsűri is részt vett a fesztiválelőadások díjainak odaítélésében. A közönségzsűri tagjait a szervezők a fesztivál kezdete előtt azon nézők közül sorsolták ki, akik tíz előadásos, azaz a MOST FESZT 2025 valamennyi versenyelőadását tartalmazó bérletet vásároltak. A három tagból álló közönségzsűriben Krüpl Edit, Lollok Katalin és Zuber Éva képviselte a nézők véleményét. A közönségzsűri által kiadott díj jellegét a fesztivál szervezői előzetesen nem határozták meg, így annak végleges formáját a közönségzsűri tagjai alakították ki.
A CiciKrisztus című komédiában nyújtott szerethetően emberi, felszabadító erejű, ugyanakkor mosolyt fakasztó alakításáért a közönségzsűri díját Ficzere Béla kapta.
Nick Hornby
CICIKRISZTUS
komédia
Fordította: M. Nagy Miklós
DAVE – Ficzere Béla
Rendező: Bodor Géza
A Táncolj Majom Produkció előadása
Kiemelt kép: Pálos Hanna a Mély levegő című előadásban (Fotó: Horváth Judit)