Az eredetileg márciusra tervezett és a járványhelyzet miatt elhalasztott MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivált  2020. szeptember 22. és 27. között tartották meg. A MOST FESZT 2020 hat napja alatt tíz előadást (hat monodrámát és négy stúdiószínházi produkciót) láthatott a közönség.

A fesztivál hagyományait követve a MOST FESZT 2020 során a meghívott versenyelőadások zsűri előtt mérethették meg magukat. A háromtagú zsűriben Ráckevei Anna színművész, Turbuly Lilla kritikus és Vidovszky György rendező foglaltak helyet. A szakmai zsűri döntése alapján a legjobb monodráma előadás a Pali – Maléter Pálné életmonológja (játssza: Szamosi Zsófia, rendező: Lengyel Anna), a legjobb stúdiószínházi előadás pedig Az örökség (rendező: Schwechtje Mihály) lett. A legjobb alakítás különdíját Hajduk Károly kapta meg a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című drámában nyújtott teljesítményéért (rendező: Dohy Balázs).

A szakmai zsűri mellett közönségzsűri is részt vett a fesztiválelőadások díjainak odaítélésében. Ennek tagjait a szervezők a fesztivál kezdete előtt azon nézők közül sorsolták ki, akik tíz előadásos, azaz a MOST FESZT 2020 valamennyi előadását tartalmazó bérletet vásároltak. A három tagból álló közönségzsűriben Krüpl Edit vegyész, Gogolya Tamás automatikai technikus és Tóth Zsóka közművelődési szakember képviselte a nézők véleményét. Idén a közönségzsűri díját Mészáros Piroska és a Call Girl – a túlélés története című produkció (rendező: Spáh Dávid) alkotóközössége kapta. 

Mészáros Piroska a Call Girlben (Fotó: Kállay-Tóth Anett)

Kiemelt kép: Szamosi Zsófi a Pali – Maléter Pálné életmonológja című előadásban (fotó: MOST FESZT)