Fény derült az október 9-én induló, negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjaira: a zeneszerző művészetének más-más oldalát mutatja be Martin Haselböck és az Orchester Wiener Akademie, Vaszilij Petrenko és a Royal Philharmonic Orchestra, a Kolozsvári Magyar Opera, illetve Francesco Tristano is.
A fesztivál rögtön az első este egy grandiózus művet állít színpadra: Lisztet mindig foglalkoztatta Árpád-házi Szent Erzsébet története, az ebből született oratórium, a Szent Erzsébet legendája a Nemzeti Filharmonikusok előadásában elevenedik meg. A világ leghíresebb zenekarait dirigáló Vaszilij Petrenko szívéhez is mindig közel álltak a fesztivál névadójának művei, így nem meglepő, hogy a Royal Philharmonic Orchestra koncertjén Prokofjev szimfóniája mellett két Liszt-darabot is hallhatnak majd a nézők, ráadásul a Liszt-specialista Balog Józseffel a zongoránál. Igazi hiánypótló estének ígérkezik a Kolozsvári Magyar Opera koncertje, megbízott művészeti vezetőjük, Selmeczi György ugyanis kifejezetten olyan Liszt-kompozíciókat választott, amelyek ritkán szólalnak meg hangversenyteremben. Goethe, Schiller és Liszt művei, zene és költészet talál egymásra Martin Haselböck és az Orchester Wiener Akademie koncertjén, amely egyben az idei fesztivál záróakkordja is. Az est szólistája az ifjú zongoristageneráció kiválósága, Ránki Fülöp lesz.
A könnyedebb műfajok is helyet kapnak a programkínálatban. A fiatal olasz zongorista-zeneszerző, Francesco Tristano előszeretettel kísérletezik különböző stílusokkal, a jazz és az elektronika színeit keverő előadásmódját a New York Times és a The Times is magasztalta. A detroiti DJ, Jeff Mills, az afrobeat alapítója, valamint a nigériai dobos, Tony Allen és a veterán billentyűs, Jean-Phi Dary víziójából született a hármuk zenei világát ötvöző Tomorrow Comes The Harvest projekt és az azt kísérő album. Allen 2020-ban bekövetkezett halála után Mills és Dary az indiai tabla virtuózával, Prabhu Edouarddal kiegészülve érkezik a fesztiválra. Európai turnéjuk keretében és legújabb, 2024-ben megjelent albumuk dalaival jön a negyven éve alapított legendás zenekar, az Einstürzende Neubauten, azonnal felismerhető, alien popra keresztelt stílusuk a rock, az alternatív pop és a mainstream műfajteremtő kísérlete. Immáron harmadszorra tér vissza az Isolation Budapest, ahol idén is a színtér legprogresszívabb előadói és formációi várják a frissítő zenei újdonságokra szomjazókat.

Jelenetkép a Recirquel Paradisum című előadásából (Fotó forrása: Müpa)
A Recirquel a fesztiválon mutatja be legújabb produkcióját itthon: a Vági Bence által rendezett és koreografált, a kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző Paradisum az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszát kutatja, ahol a kommunikáció eszköze a test, az egyetlen közös nyelv pedig a mozdulat. Ugyancsak a fesztiválon debütál a hazai közönség előtt a Háromszék Táncegyüttes új előadása, a festőgéniusz, Munkácsy Mihály életútjának egy-egy karakteres elemét a tánc nyelvén életre keltő Ecce homo, ahol a színpad a festmények sajátos helyszínévé válik.
Kiemelt kép: Vaszilij Petrenko (Fotó: Svetlana_Tarlova)