Április 20-án jelentették be a 2024-es Zsoldos Péter-díj díjazottjait: a legjobb regénynek járó elismerést Rusvai Mónika Kígyók országa című műve kapta, a közönségdíjas Markovics Botond lett.
A Zsoldos Péter-díjat az író halálának évében, 1997-ben alapította az Avana Egyesület és a Zsoldos-család Salgótarján városának támogatásával, amely a HungaroConnak és az azon megtartott díjátadónak is otthont adott 2015-ig. A Zsoldos-család 2020-ban átvette a díj gondozását az egyesülettől, és egy szakmai testületre támaszkodva új alapokra helyezte. A megújult díjat minden év április 20-án, az író születésnapján adják át az előző évek legkiemelkedőbb alkotóinak – immár nemcsak regény és novella, hanem műfordítás kategóriában is. A legfontosabb változás azonban a zsánert érinti: a science fiction mellett a fantasy és a fantasztikum más területén megjelenő művek is nevezhetők lettek. A hazai fantasztikummal foglalkozó szakmai közösség, valamint idéntől a közönség jelölései alapján összeállt három shortlistből a zsűri – Benczik Vera irodalmár, H. Nagy Péter irodalomtörténész, Hegedűs Orsolya irodalmár, Keserű József irodalomtudós, Lapis József irodalomtörténész, Makai Péter Kristóf irodalomtudós, Orosz Anna műfordító–szerkesztő, O. Réti Zsófia irodalom- és kultúrakutató, Sohár Anikó egyetemi oktató, műfordító és Szilárdi Réka irodalmár – választotta ki a legjobbnak ítélt műveket és fordítást.
2024-ben a legjobb regénynek járó díjat Rusvai Mónika Kígyók országa (GABO Kiadó) című regénye kapta. A legjobb novellának Gaura Ágnes Az erdő szíve című művét választották, ez a GABO Kiadó Az év magyar science fiction és fantasynovellái 20223 című kötetében jelent meg. A legjobb fordítás díját Horváth Vivien vihette haza idén R. F. Kuang Bábel, avagy az erőszak szükségszerűsége című regényének magyarra való átültetéséért, amely az Agave Könyvek gondozásában jelent meg. A Közönségdíjat Markovics Botond Felfalt kozmosz című regénye kapta, amely szintén az Agave Könyveknél jelent meg.
Kiemelt kép: Markovics Botond, Rusvai Mónika, Gaura Ágnes (Fotó: 4K Media Studio)

