Véget ért a 19. alkalommal megrendezésre került Kaleidoszkóp Vers Fesztivál a Váci Dunakanyar Színházban. A versszínházi előadások elismeréseiről és a versmondási díjakról két külön zsűri döntött. Előbbi tagjai Uray Péter rendező, koreográfus, egyetemi művész tanár, a POSZT válogató zsűri tagja, Kiss László Csokonai-díjas rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és Takács Bence Kazinczy-díjas előadóművész, az MMA ösztöndíjasa, televíziós műsorvezető volt, utóbbit pedig Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház tagja, a Váci Dunakanyar Színház művészeti vezetője és Borbély Sándor színművész, tavalyi győztes, valamint két Radnóti-díjas alkotó, Király Erika versmondó és Wiegmann Alfréd rendező alkották.
A versszínházi kategóriában megosztott első hely született: a Varidance Társulat Verslábak, ha táncolnak című költészeti tánc showja és az E-mancik Társulat négy színésznőjének Verslábak neccharisnyában kortárs női darabja lett a győztes. A színészek között Liszi Melinda versmondása bizonyult a legjobbnak, a nem hivatásos versmondók közül Péter Lea lett a győztes, míg junior kategóriában a KaleidoszKópé-díjat Wéber Alíz kapta. Versfilmesként Ledő Barnabás kapta a győztesnek járó elismerést a Kísértetért, amely már a Bujtor István Filmfesztiválon is különdíjban részesült.
A fődíjak mellett számos különdíjat is kiosztottak az ítészek: versmondásáért a hivatásos művészek közül Kakasy Dóra és Szirmai Melinda színművészek, Pál Péter, a Kaposvári Egyetem színészhallgatója és Szentpéteri Eszter, a TV2 műsorvezetője, a nem hivatásos versmondók közül Vanderlik Boróka Sára, Fábry István és Fási Barnabás, a junior versmondók között Szilágyi Ábel és Kerékgyártó Viktória vehetett át elismerést.
Kiemelt kép: A Verslábak neccharisnyában színésznői (Fotó: Kaleidoszkóp Vers Fesztivál)