Megkezdődtek a december 19-én bemutatásra kerülő Isten, haza, család próbái a Katona József Színházban. Az Aiszkhülosz, Euripidész és Szophoklész művei alapján írt drámát Tarnóczi Jakab állítja színpadra a Kamrában.
A színház ajánlója alapján az előadás egy család elhallgatásoktól és félreértésektől terhes történetét követi végig: egy családi háborúskodását, mely egy egész országot érintő konfliktussá szélesedik. A nézők egy maratoni, egész estés színházi kísérlet részesévé válnak majd, hiszen egy több évtizedes cselekménysorozatba avatódnak be, amelyet mindig más szereplő nézőpontjából ismerhetnek meg. Mi vezetett odáig, hogy a háború után a túlélők lemészárolják egymást? Ki a hibás? Fontos, hogy ki a hibás? Van kiút a sértések bonyolult hálójából? Ezekre a kérdésekre keresi az Isten, haza, család a választ, amelyet az a fiatal Tarnóczi Jakab álmod színre, akinek korábbi rendezései (Leláncolt Prométheusz, Bánk bán) nagy sikerrel futottak/futnak a teátrumban, az idei évadtól pedig a társulat szerződtetett művészeként dolgozik.
Az ókori görög drámaírók művei alapján született történet hőseit Elek Ferenc, Fekete Ernő, Fullajtár Andrea, Jordán Adél, Kovács Lehel, Pálos Hanna, Rujder Vivien és Vizi Dávid keltik majd életre. A szövegkönyvet Tarnóczi Jakab és Varga Zsófia dramaturg írta, a jelmezeket Giliga Ilka, a díszletet Devich Botond tervezi, Bencsik Levente és Hunyadi Máté zenéjére Widder Kristóf készít koreográfiát.
Kiemelt kép: Pillanatkép az Isten, haza, család olvasópróbájáról, középen Tarnóczi Jakab (fotó: Dömölky Dániel)