Január 22-én tartotta volna a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Tamási Áron Énekes madár című művének bemutatóját. A premierre a járványügyi helyzet miatt nem kerülhetett sor, ám a próbafolyamatot nem szakították meg az alkotók, így szombaton zárt körben tartották meg az elkészült produkció főpróbáját.

„Az álomnak és a valóságnak, a félhomálynak és a napfényes szikrázásnak, a halálnak és a szerelemnek ilyen teljességével csak a megrendítő székely balladák szóltak eddig Erdélyről” – fogalmazta meg gondolatait Illés Endre, a kétszeres Kossuth-díjas drámaíró, műkritikus az 1933-ban íródott színműről. A székely népi játék az emberi tisztaságról mesél, arról, hogy az irigység és a jót mindenáron elpusztítani akaró erők felett hogyan tud mégis diadalmaskodni az igaz szerelem.

A Bakos-Kiss Gábor rendezte előadás egyszerre beszél a generációk közötti ellentétekről, a fiatalságról és a szabadságvágyról, mindezt a humor finom eszközével könnyen befogadhatóvá téve. Az előadásban színpadra lép többek között Bozó Andrea, Kaszás Gergő és Kökényessy Ági. A premierre a színházak újranyitása után kerül majd sor.

Kiemelt kép: Jelenet az Énekes madár című előadásból (Fotó: Komka Péter / MTI)