Ma tartotta a Nemzeti Színház a TRIANON 100 emlékévre tervezett programsorozatának első eseményét: Wass Albert Tizenhárom almafa című művének sajtónyilvános olvasópróbáját. Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője a próbán beszélt arról, hogy a teátrum egész évben a jubileumi emlékévre fókuszál majd, melynek legfontosabb feladata az lesz, hogy a magyar nemzet „életre-ítéltségét” hirdesse.
A Tizenhárom almafa egyébként Wass Albert regénye mellett számos korabeli dokumentumot is felhasznál, ezek összefésüléséről Verebes Ernő, a Nemzeti Színház fődramaturgja gondoskodik. Az előadásban a társulat számos tagja színpadra lép majd. Mózsit, a főszereplőt Szarvas József alakítja, partnerei lesznek Tóth Auguszta, Bakos-Kiss Gábor, Nagy Mari, Bodrogi Gyula, Csurka László, Herczegh Péter, Horváth Lajos Ottó, Kristán Attila, Farkas Dénes, Nagy Márk, Rácz József, Rátóti Zoltán, Rubold Ödön, Szabó Sebestyén László és Tóth László.
A további programok közül talán az előadás kísérő eseménye a legizgalmasabb: február 27-én a teátrum színművészei trianoni emlékfaként elültetnek egy őshonos, oltott almafát a Nemzetinél, majd egyszerre, de külön-külön elindulnak, hogy tizenkét olyan településen, amelyek a Trianoni döntés következtében veszteséget szenvedtek, megismételjék ugyanezt. A program a Tündérkert Projekt támogatásával jön létre.
A Nemzeti Színház ezen kívül tervez könyvbemutatót, verses-koncert estet, zenés irodalmi műsort és meghirdet egy fotópályázatot is. Utóbbira olyan 15-30 év közötti amatőr fotósok jelentkezését várják március 1. és április 1. között, akik a Trianon előtti Magyarország színházairól készítenek felvételeket egyéni felfogásban. A beérkezett pályaműveket Eöri Szabó Zsolt, a teátrum fotográfusa bírálja el. A 2020/2021-es évad is egy kiemelt projekttel indul majd a színházban: Kustán Melinda textiltervező iparművész tervei alapján új függönyt kap a Nagyszínpad. A drapéria vezető motívuma az életfa lesz, melynek törzsét a honfoglalás kori művészet remekei ihlették, lombozatát pedig a Kárpát-medence területén fellelhető hatvan néprajzi tájegység motívumkincsének feldolgozásai alkotják. A különleges hímzéseket az adott tájegységen élő hímző asszonyok készítik el a következő hónapokban.
Kiemelt kép: Tóth Auguszta és Vidnyánszky Attila a Tizenhárom almafa olvasópróbáján (Fotó: Eöri Szabó szolt / Nemzeti Színház)