A múlt héten tartották a Férjek és feleségek bemutatóját, máris újabb előadás előkészületeit kezdte meg az Orlai Produkciós Iroda. Január 11-én, a Jurányi Házban lesz Joe Orton fekete humorú komédiájának, a Mr. Sloane szórakozik premierje, melynek a napokban volt az olvasópróbája. Orton darabjából ehhez a produkcióhoz új magyar fordítás készült, mely Parti Nagy Lajos munkája.

„Egy szép napon a negyvenes éveiben járó, apjával élő Kath egy húsz év körüli fiúval tér haza. Anyai ösztöneitől és szerelemvágyától hajtva befogadja házukba a vonzó árvát, aki hamarosan a nő bátyját, Edet is ujjai köré csavarja. Apjuk, Kemp kezdettől gyanakodva szemléli a jövevényt: felismerni véli benne volt főnöke gyilkosát. S miközben a testvérek egyre elkeseredettebb küzdelmet folytatnak a fiú kegyeiért, és a múlt elhallgatott, szőnyeg alá söpört bűnei, titkai is felszínre kerülnek, megállíthatatlanul száguldunk a „brutális” végkifejlet felé. De a vég ebben a krimiszerűen megírt rendkívül humoros történetben az utolsó pillanatig megjósolhatatlan, hiszen szereplőink kétségbeesett szeretet-éhségükben bármire képesek…” – írják a színlapon.

A Mr. Sloane szórakozik főbb szerepeiben láthatjuk majd az Örkény Színház társulatának tagját, Bíró Krisztát, valamint a Radnóti Színház színművészét, Gazsó Györgyöt is. Az előadás a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre, rendezője Guelmino Sándor.

Szereplők: Bíró Kriszta (Kath), Király Attila (Ed), Gazsó György (Kemp) és Dékány Barnabás (Sloane)
Alkotók: Parti Nagy Lajos (magyar szöveg), Juhász Nóra (látványtervező), Király Attila (mozgás), Kovács Henrietta (a rendező munkatársa), Orlai Tibor (producer), Guelmino Sándor (rendező)
Bemutató: 2019. január 11., Jurányi Ház

A Mr. Sloane szórakozik plakátja (fotó: Orlai Produkciós Iroda)

Kiemelt kép: Dékány Barnabás, Bíró Kriszta és Gazsó György (fotó: Pénzes Kristóf)