Augusztus 23-án, az évadnyitó társulati ülés után indult útjára a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 2022/23-as évada első bemutatójának próbafolyamata, ekkor tartották ugyanis a Kőszívű olvasópróbáját. Jókai Mór regényének musicaladaptációját a teátrum főrendezője, Szente Vajk viszi színpadra, a premiert október 7-én tartják
A három Baradlay fiú, Ödön, Richárd és Jenő, valamint édesanyjuk fordulatos, izgalmas és meseszép története látványos musicalként repíti vissza a nézőket az 1848/49-es forradalom és szabadságharc viharos időszakába. A tavalyi, jubileumi évad a nagyszínházban az Elisabeth musicallel indult, amely kiváló döntésnek bizonyult, ezért álmodott meg Szent Vajk az idei évad kezdetére is hasonló koncepciót Cseke Péterrel, a teátrum igazgatójával. A rendező azt is elárulta, első vállalásra szinte lehetetlen küldetésnek tűnt a hosszú és szerteágazó cselekményt színre vinni, ám az alkotók (Juhász Levente, Szente Vajk és Galambos Attila) úgy érezték, a 19. századi romantikus realizmus kiváló táptalaja lehet a zenés színháznak.
„A magyar és világirodalomban egyaránt ismert művek közül talán A kőszívű ember fiai történetben mutatkoznak meg leginkább a mindannyiunk életében leggyakrabban tapasztalt érzelmek, a szeretet és a gyűlölet legszerteágazóbb formái: az anyai, testvéri, plátói, elsöprő, holtig tartó és hazaszeretet, valamint a féltékenység, a bosszú és a vágyakozó gyűlölet. Vészterhes időben íródott műről beszélünk, amely erőteljesen szól magáról az emberről, sőt véleményünk szerint a kőszívű és nem kőszívű emberek harcáról” – fejtette ki az író-rendező. A a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon már bemutatott produkció hatalmas sikert aratott a nyáron, és bár ezúttal a helyszín, a színészek, valamint a méretek eltérőek lesznek, az alkotótársak, a lelkesedés és a várt siker nem különbözik.

Pillanatkép a Kőszívű olvasópróbájáról (Fotó: ifj. Háry Péter)
Az évad első nagyszínházi bemutatójában az Elisabeth után ismét találkozhat a kecskeméti közönség Polyák Lillával, aki Märcz Fruzsinával kettőzve alakítja Baradlayné Máriát, a kőszívű férj végakaratával szembeforduló feleséget. A Baradlay fiúkat Orth Péter, Koltai-Nagy Balázs, valamint váltott szereposztásban maga a zeneszerző, Juhász Levente és Mechle Christian formálja meg. A további szerepekben Adorjáni Bálint, Bori Réka, Danyi Judit, Kovács Gyopár, Horváth Alexandra, Varga-Huszti Máté, Sirkó László, Koller Krisztián, Pál Attila és Varga Zoltán mutatkozik be, valamint a Kecskeméti Nemzeti Színház teljes ének- és zenekara és balett-tagozata is közreműködik.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Kőszívű olvasópróbájáról (Fotó: ifj. Háry Péter)