A mai napon tartotta társulati nyitóülését a Honvéd Együttes, amelynek keretében a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, Zsuráfszky Zoltán és a Honvéd Férfikar karvezetője, Riederauer Richárd az elmúlt évad értékelése mellett az idei év programjairól is beszélt.

Annak ellenére, hogy a 2021/22-es évadot még nagyban befolyásolta a covid, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes így is 102 előadást tudhat a háta mögött, melyek között számos kiemelt esemény szerepelt:

Szeptemberben az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitóműsorát koreografálta Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán, melyen a Magyar Nemzeti Táncegyüttes mellett számos budapesti és vidéki amatőr és profi táncegyüttes, illetve hagyományőrző tánccsoport is színpadra lépett. Ezt követte októberben a SZRLM című alkotói est bemutatója, amely kettőjük művészeti hitvallását, több évtizedes közös alkotómunkájuk legszebb koreográfiáit vonultatta fel a Müpa közönsége előtt. A premier napján jelent meg Zs. Vincze Zsuzsa Tánc-szín-játék című könyve, amely olyan történelmi táncjátékok, táncdrámák, mesejátékok és tánc-szín-játékok forgatókönyvét, szövegkönyvét és librettóit tartalmazza, amelyek nyomán kivételes előadások születtek.

A 2022-es év immár hagyományosan az Élő Tánc-Archívum sorozattal indulta Nemzeti Táncszínházban, amely forradalmasította a magyar színpadi néptáncművészetet, és példát mutatott arra, hogyan lehet az autentikus néptáncot tökéletesen elsajátítva, a „tiszta forrást” megtartva, magas művészi értékű előadásokat létrehozni. Zsuráfszky Zoltán a Kalotaszeg, a Mezőség, a Bonchida háromszor, a Gyimes és a Szatmár című előadásokat követően közönségtalálkozók keretében osztotta meg gondolatait elkötelezett szeretetéről a népi kultúra iránt.

Pillanatkép a Magyar Nemzeti Táncegyüttes társulati nyitóüléséről (Fotó: Rencz Norbert)

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes március 15-én ismét részt vehetett a Kossuth téren tartott állami ünnepségen, amelynek rendezője Vidnyánszky Attila, koreográfusa pedig Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán volt. Nem sokkal később Káel Csaba kérte fel az Együttest és vezetőit, hogy Magyarország újonnan kinevezett köztársasági elnöke, Novák Katalin beiktatási ünnepségén működjenek közre. Ezt követte a Szentendrei Skanzen új épületegyüttesének átadóünnepsége, az erdélyi tájegység sajátosságait megjelenítő részt Novák Katalin adta át, a műsort pedig mások mellett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szolgáltatta.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zenekarának feladatai sokrétűek, az előadások zenei kíséretének ellátása mellett részt vesznek dramatikus táncszínházi előadások zenéjének elkészítésében, de önálló koncertekkel is színesítik az Együttes művészeti munkáját. Tevékenységük összefoglalójaként jelent meg tavasszal, az országos Táncháztalálkozón bemutatott első önálló CD-jük Táncalávaló címmel, melynek zenei szerkesztője Papp István Gázsa, zenekarvezető prímás.

Júniusban vette kezdetét a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Magyar Honvédség közös szervezésében a Táncra magyar! – Huszártánc a Sándor-palota előtt című sorozat. A hat alkalommal látható produkcióban hagyományos nemzeti örökségünkre építve képviselteti magát a magyar huszár tradíció, a verbunkos és a reformkori csárdás, kiegészülve a magyar népzene és népviselet, illetve a katonai szokások hagyományaival.

Pillanatkép a Magyar Nemzeti Táncegyüttes társulati nyitóüléséről (Fotó: Rencz Norbert)

Júliusban egy rövid időre Szegedre költözött a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, ugyanis a Zs. Vincze Zsuzsa által írt Szabadság, szerelem! – Petőfi a vitéz című tánc-szín-játék nyitotta a Szabadtéri Játékok idei évadát. A magyar néptánc és a magyar népzene, hagyományos örökségünk tisztasága és természetessége méltó környezetet teremtett arra, hogy a szerző és Zsuráfszky Zoltán koreográfiái méltón emlékezzenek meg nemzeti irodalmunk egyik legmeghatározóbb alakjáról.

A 2022/23-as évadban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes több alkalommal is külföldre látogatott: februárban Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen volt látható Magyar hősök, csaták és szerelmek című előadásunk, májusban Kassán, júniusban pedig Madéfalván, Gyergyóremetén és Székelyudvarhelyen volt látható a Kárpátok visszhangja. A Nemzeti Színházzal közös produkció, a Csíksomlyói passió a korábbi szakrális helyszíneket követően ebben az évben augusztus 20-án a Kolozsvári Állami Magyar Színházban került bemutatásra a Magyar Napok keretében.

Zsuráfszky Zoltán beszédében kiemelte, hogy a 2022/23-as évadban is számos programmal készül a Magyar Nemzeti Táncegyüttes nézői számára, október 20-án például több ezer ember előtt mutatják be a Nemzeti Színházzal közösen életre hívott Egri csillagok című előadást, amelynek az MVM Dome fog otthont adni.

Kiemelt kép: Zsuráfszky Zoltán (Fotó: Rencz Norbert)