Sikeres évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház: közel 100.000 nézőt köszönthetett falai között a 2021/22-es szezonban, ezzel a számmal pedig megközelíti a pandémia előtti látogatottságot.
A Szegedi Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén Dr. Kozma József, a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke elmondta, a fenntartó elvárásait évadról évadra felülmúlja a teátrum, az egész országból érdemes ellátogatni ide, aki ugyanis nem teszi, az a magyar kulturális élet fontos szegmenséből marad ki. Az idei évadban összesen 245 produkció várta a szegedieket: a Nagyszínházban 116 saját előadást láthatott a közönség 74,28%-os látogatottsággal, a Kisszínházban pedig 129-et 81,92%-os látogatottság mellett, a Lázár Ervin Program keretében pedig 17 előadás alkalmával 5.871 diákot fogadott színház.
Dinyés Dániel zenei vezető kiemelte, a vidéki színházak közül Szegeden játsszák a legtöbb operát, majd hangsúlyozta, hogy kivételes értékek születnek a szegedi operatagozat munkájának köszönhetően, amire minden résztvevő méltán lehet büszke, köztük ő is. Horgas Ádám négy sikeres évad után búcsúzik a Szegedi Nemzeti Színháztól: a volt főrendező kifejtette, mennyire hálás az itt töltött évekért, és mindig szeretettel fog gondolni a nagyszerű szegedi társulatra.

Horgas Ádám, Barnák László, Dinyés Dániel és Dr. Kozma József a Szegedi Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén (Fotó: Szabó Luca)
Ezt követően néhány érdekes adatot is megoszottak. Az évadban legtöbbet játszott színész 72 előadással Bánvölgyi Tamás lett, a színésznők közül pedig Vajda Júlia lépett legtöbbször (szám szerint 52 alkalommal) színpadra. A Szegedi Nemzeti Színháznál töltött 25 éves jubileumát ünnepelte idén Kertész Zsolt és Csikós Zoltán kelléktárvezetők, Benkocs Sándor portás, valamint a közönség kedvencei, a szegedi Stan és Pan: Borovics Tamás és Gömöri Krisztián.
Végezetül több díj is gazdára talált: a Pro Theatro-díjat idén a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek nyújtott öbb évtizedes önzetlen támogató tevékenységéért dr. Avramov Katalin neurológus, pszichiáter kapta. A Szeged MJV művészeti díjai a társulat szavazatai alapján: az Énekkari Nívódíjat (az énekkar szavazatai alapján) Somogyvári Tímea Zita és Taletovics Milán énekkari művészek, a Vaszy Viktor-díjat (az operatársulat szavazatai alapján) Kürtös Petra ügyelő, az Imre Zoltán-díjat (a Szegedi Kortárs Balett szavazatai alapján) Nyitrai Tímea művészeti titkár, a Makó Lajos-díjat (a drámatagozat szavazatai alapján) Rétfalvi Tamás színművész, a Tánckari nívódíj (idén első alalommal a tánckar szavazati alapján) Szalai Alexa Rita, a Szegedi Nemzeti Színház által adományozott Varga Mátyás-díjat (a műszaki munkatársaink szavazatai alapján) pedig Szabó Gábor szcenikus kapta. A Szegedi Tudományegyetem Közönségdíját Menczel Andrea és Medveczky Balázs nyerte el.
Kiemelt kép: Barnák László főigazgató a Szegedi Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén (Fotó: Szabó Luca)