A Katona József Színház idén úgy döntött, hogy kevesebb bemutatóval készül, mint az elmúlt években, így a közönségnek decemberig kellett várni az első premierekre. A múlt hét viszont minden Katona-rajongót kárpótolt, hiszen a nagyszínpadon, a Kamrában és a Sufniban is megtartották a várva várt bemutatókat.
December 18. – Jeanne d’Arc – a jelenidő vitrinében
Az ebben az évben Junior Prima díjjal kitüntetett Hegymegi Máté nem először rendez a Kamrában, 2016-ban Günter Grass Bádogdob című regényének színpadi változatán dolgozott a társulat tagjaival. Az előadás legfőbb különlegessége, hogy szövegkönyvét Anouilh, Schiller és Shaw drámája, valamint az eredeti peranyag alapján Garai Judit állította össze.
A darab elején máris a Jeanne ellen folytatott perbe csöppennünk, Mészáros Blanka egy üvegketrecből néz ránk, ez az ő börtöne. Nyolc színész sétálgat körülötte, ők lesznek azok a férfiak, akik a sorsa felett döntenek. A vádak felsorolása után vissza-vissza térünk a múltba, rövid epizódokon keresztül ismerhetjük meg Jeanne történetét, hogy hogyan szólították meg a hangok 13 éves korában, hogyan kért férfiruhát és kardot magának, és hogyan vette rá Károlyt, hogy az ő segítségével támadjon újra a nyert helyzetben lévő angolokra. Látjuk a dicsőséget, és látjuk azt a fanatizmust is, ami ezek között a férfiak között mégsem elég ahhoz, hogy a még csak 19 éves lány felszabadítsa Franciaországot. De vajon ahhoz elég, hogy kiálljon az elvei és a hite mellett? A 120 perces, szünet nélkül játszott darab végén egyértelmű választ kapunk a kérdésre, de ennél ez az előadás sokkal többet is ad a nézőinek: igazi színházélményt, olyan katartikus perceket, amikben A kaukázusi krétakör bemutatója óta nem volt részem a Katonában.
December 19. – Az ügy – avagy Normális Eljárás
Ascher Tamás, a színház főrendezője ezúttal egy Szuhovo-Kobilin drámához nyúlt, az orosz író mindössze három színpadi művet írt, melyek lazán kötődnek egymáshoz, Az ügy a trilógia második darabja, amely önmagában is értelmezhető. Főbb szerepekben Mészáros Máté, Fekete Ernő és Bányai Kelemen Barna láthatók.
Az az érdekes érzésem támadt az előadás közben, hogy akárhányszor valaki az összesen 16 szereplő közül elkezd magáról „az ügyről” beszélni, azonnal leblokkol az agyam, és nem tudok arra koncentrálni, hogy tulajdonképpen mi is a központi probléma. Valami mindig eltereli a figyelmemet: például Pelsőczy Réka, aki a nyitójelenetben elképesztő viccesen beszél a semmiről perceken keresztül, vagy Mészáros Máté, aki a rendszerrel folytatott harc közben egyre inkább elveszti a reményt és a hitet, hogy megmentheti a családját a fenyegető pusztulástól. Bányai Kelemen Barnának ez az első bemutatója a társulat tagjaként a Katonában, és milyen jól tette Máté Gábor, hogy Budapestre hívta, minden egyes színpadon töltött percével élettel tölti meg az egyébként nagyon lassú ritmusú darabot. Remek partnere ebben Fekete Ernő, akivel nagyon jól működnek a közös jelenetekben, és Takátsy Péter is, aki kiválóan adja a rendszer felett álló herceget. A kivételes színészi alakításoktól függetlenül nekem mégis hiányérzetem maradt a darab végére, valahogy semmire nem kaptam választ, igaz, kérdések sem hangzottak el.
December 20. – Leláncolt Prométheusz
A Leláncolt Prométheuszt a tragédia atyjának, Aiszkhülosz utolsó művének tekintik az irodalomtörténészek, annak ellenére, hogy sem nyelvezete, sem pedig gondolatisága nem egyeztethető össze a görög költő korábbi munkásságával. A rendkívül rövid, ám annál mélyebb szövegű tragédia összesen négy színész segítségével mutatja be Prométheusz szomorú sorsát, aki a történet kezdetén már elkövette a legnagyobb bűnt, meglopta az isteneket, hogy az embereken segítsen.
Dér Zsolt egy átlátszó üvegkalitkába zárva csupaszon tölti az ezért járó büntetést, látszik, hogy a rendező célja az volt, hogy valóban kellemetlen helyzetbe hozza a címszereplőjét, aki látszólag a meztelenségtől egyáltalán nem szenved, sokkal inkább megviseli a bezártság: percekig veri hol lassabban, hol gyorsabban a tükröződő ketrec falát. A fiatal színművész mintha fokozatosan melegedne be, ahogy haladunk előre a cselekménybe, annál jobban játszik azzal a kevés eszközzel, ami rendelkezésére áll: a testével és a hangjával. Bodnár Erika és Vizi Dávid dalai a legjobb pillanatokban törik meg a nehezen értelmezhető szövegeket, Tóth Zsófia pedig egyetlen jelenetében olyan elképesztő alakítást nyújt, hogy számomra Prométheusz jóslatainak percei maradnak meg a legélesebben az előadásból. Tarnóczi Jakab szabad kezet kapott Máté Gábortól, azt állíthatott színpadra a Sufniban, amit csak akart, és a Színmű ötödéves zenés színházirendező hallgatója élt is a felkínált lehetőséggel: izgalmas rendezői ötletekkel hozta hozzánk közel a több ezer éves szöveget, amelyet egyetlen egyszer sem éreztünk avíttnak.