„Megszerettem, és maradtam ebben a műfajban” – Interjú Pallai Marával

Gyermekkorától kezdve foglalkoztatta a színjátszás, mégis véletlenek egész sora kellett ahhoz, hogy most a Budapesti Bábszínház egyik legtöbbet foglalkoztatott színművésze legyen. Ő a mesélő a Nyúl Péterben, az egyik légi szellem A viharban, és ő fogja játszani az anyát a Coraline, és a titkos ajtóban. Most élete első szóló előadására készül, az Apa lánya című előadásban egyedül fogja elmesélni Irena Sendler megrázó történetét. Pallai Marával beszélgettünk. 

Hogy jött az életedbe a bábozás?

Tulajdonképpen sorozatos véletlenek folytán, már amennyiben vannak véletlenek… (mosolyog). Igazából maga a színház vagy a színpad szeretete elég korán elkezdődött nálam, már gyerekkoromban is játszottam egy társulatban, ahol felnőttekkel együtt gyermekdarabokat adtunk elő. A gimnáziumban főleg énekeltem, aztán az egyetemen már több alternatív társulatban is benne voltam, a francia tanszék színjátszó csoportjában, az egyetemi színpad egy másik csoportjában és egy harmadik vegyes társulatban is, aminek KonzervArtaudrium volt a neve. Az egyetem vége felé jártam már, amikor a Vojtinában Pályi János, aki akkor került oda művészeti vezetőnek, meghirdetett egy workshopot, amire én is elmentem. Színészeket kerestek, így kerültem oda és egy év múlva le is szerződtettek. Így kezdődött, a Vojtina Bábszínházban, Debrecenben. Három évet töltöttem ott, aztán átszerződtem Győrbe, ahol négy évig voltam, utána jöttem fel Budapestre. Mondhatjuk, hogy a bábszínházakban tanultam a bábozást (mosolyog).

Miért pont a bábok? Mivel varázsolt el?

Nagyon prózaian hangzik, de engem elsősorban az vonzott, hogy színházban dolgozhatok. Diplomaszerzés után elkezdtem munkát keresni, ez pedig nagyon jó lehetőség volt. Párhuzamosan tudtam vele csinálni az egyetemen a doktori iskolát, a kettő egy darabig megfért egymás mellett, az alternatív színház pedig szépen lassan kikopott az életemből. Ez a már említett véletlen, hogy a bábszínházban adódott munka. Aztán megszerettem, és maradtam ebben a műfajban.

Győrből hogy kerültél Budapestre?

Nagyon jól éreztem magam Győrben, hozzám közel álló színházat csináltunk Kocsis Rozi vezetésével. A Vaskakas egy nagyon kísérletező, haladó szellemiségű bábszínház most is, de az életem úgy alakult, hogy Budapesten szerettem volna tovább folytatni. Többször találkoztam Meczner Jánossal, aki rendszeresen eljött Győrbe előadásokat nézni, és végül lehetőséget adott, hogy átszerződjek ide. Ez most már a hetedik évadom itt.

Azonnal beilleszkedtél a társulatba?

Szerencsém volt, mert rögtön az első évadomban volt négy bemutatóm, és azt hiszem, hogy munka közben sokkal jobban be lehet illeszkedni. Ebben a négy előadásban majdnem minden társulati taggal együtt dolgozhattam, azt éreztem, hogy gyorsan befogadtak.

Láttam, hogy A csomótündérnek te vagy a dramaturgja. Ez honnan jött?

Ez szintén még a Vaskakashoz köthető. A doktori dolgozatom alapvetően színházi témájú volt, rengeteget foglalkoztam drámaszövegekkel, tehát maga a dráma, mint szöveg, erőteljesen jelen volt az életemben. Közben a színház gyakorlati oldala pedig a mindennapjaim részévé vált. Mindig is foglalkoztatott, miért van az, hogy bizonyos anyagokat sokkal könnyebb színpadra vinni, jobban „adják magukat”, más szövegekkel viszont nagyon nehéz, rengeteg plusz munkát igényelnek a színrevitel és a színészi munka közben. Persze könnyen kritizál az ember… Egy idő után eszembe jutott, hogy én tudnék-e jobbat, vagy egyáltalán, hogyan kell vagy lehet ezt csinálni? Éppen akkoriban a Vaskakas kiírt egy drámapályázatot, és én megpróbálkoztam vele. Ez volt a Jancsi és Juliska, ezzel kezdődött.

Fogsz is még dramaturgként dolgozni? Vannak ilyen terveid?

Inkább úgy mondanám, szinte soha nem mondtam nemet ezekre a felkérésekre. Mivel alapvetően nem ez a munkám, ezért én magam nem kerestem ezeket a lehetőségeket. Szóval túlzás azt mondani, hogy vannak ilyen terveim, de ha ilyen felkérés adódik, hajlok rá, hogy elfogadjam… (mosolyog).

Nemrég volt A vihar bemutatója, amiben te játszod az egyik szellemet. Milyen volt a próba?

Nagyon jó volt. Nagyon örültem, hogy Rémusznak sikerült ennyi embert ilyen jól összefogni. Ismertük egymást korábbról, dolgoztunk együtt a Vaskakasban. Vendégművészként játszott az egyik darabban, amiben én is szerepeltem, és dolgoztunk a Párnaemberben is, amit a Radnótiban rendezett, tehát mondhatjuk, hogy ez már egy megalapozott munkakapcsolat volt (mosolyog). Kimondottan jól telt a próbafolyamat, nagyon izgalmas dolgokat csináltunk közben, jól mozgatta a társulatot, különlegesen érdekes a báb és az élő játék kombinációja, zeneileg pedig kifejezetten élmény volt részt venni benne. Nagyon szerettem.

Elképesztően szépen énekeltek benne, sokat kellett rá készülni?

Kellett, de nem volt megerőltető, Annával viszonylag könnyen megoldottuk. Meg hát nagyon közel áll hozzám a zene, így semmiképp nem volt ellenemre.

Hárman játsszátok ugyanazt a szerepet, nem volt nehéz, hogy ennyire szorosan együtt kell működnötök?

A nehézsége nem is ebben volt, hanem inkább abban, hogy hogyan legyünk ugyanazok és mégis mások. Hogyan lehet akár már a szövegeket is úgy elosztani, hogy indokolt legyen a hármasság, és közben mégis megmaradjon az egység, az az egy funkció, amit ez a szerep képvisel.

Elkezdtétek már az Apa lánya próbáját? Mesélsz róla?

Igen, két hete. Eddig azért ritkábban voltak próbáink, most kezdődik az intenzívebb folyamat. Hoffer Károly fedezte fel magának a történetet, ami Irena Sendler életéről szól, ő kezdett el vele foglalkozni. Beszélgettünk róla, hogy ezt nagyon érdekes lenne megcsinálni, mert sok bábos lehetőség van benne, meg közben az egész annyira hihetetlen, de mégis valós történet. Ez nagyjából két évvel ezelőtt volt. Vissza-visszatértünk mindig erre, és elkezdtük lassan felépíteni, hogy hogyan lehetne színpadra vinni, és igazából mostanra állt minden össze.

Arról, hogy hol tartunk, hogyan tudunk a bemutatóra készülni, kicsit nehezebb beszélni… Olyan értelemben, hogy én sem tudom milyen lesz, hiszen még annyira az elején járunk. Babonából sem szoktam előre beszélni előadásokról, de most még az is bennem van, hogy szeretném az anyagot magamban érlelni, hogy olyan lehessen, amilyen lenni akar, ne én mondjam ki előre a dolgokat.

Miért fontos nektek ez a történet?

Irena Sendler a varsói megszállás alatt a gettóból több, mint kétezer gyereket mentett ki, úgy hogy mentőkocsiba, dobozokba, szerszámos ládákba, zsákokba bújtatta őket. Sőt, még földalatti alagutakat is használt. Később ezeket a gyerekeket árvaházakban vagy befogadó családoknál helyezték el. Borzasztóan nehéz téma, és nagyon érdekesek azok a kérdések is, amiket felvet egy ilyen akció. Elengedi-e úgy egy szülő a gyerekét, hogy ő ott marad a gettóban, vagy sem? Meddig mehet el egy ember abban, hogy meg akarja menteni valakinek az életét, miközben az a másik nem akarja? Meddig terjed az egyéni felelősség? Honnan kezdődik az, hogy akár fájdalom árán is elszakítok valakit a szüleitől azért, hogy életben maradhasson?

Csupa olyan kérdés, ami bennünk talán sosem merül fel, mert azt gondoljuk, az életünk során nem kerülhetünk olyan extrém helyzetbe, amikor ezekre a kérdésekre válaszolnunk kell. Emiatt is fontos volt nekünk ez a téma, és azért is, mert annyira sokrétű az anyag, hogy azt éreztük, a bábszínházi technikákkal erre a sokrétűségre nagyon jól rá lehet támaszkodni, nagyon érdekes ötleteket lehet arra találni, hogyan vigyük színpadra ezt a különleges történetet. Háy Jánost kértük fel, hogy írja meg a darabot, és szerencsére őt is érdekelte, így nyáron megszületett az Apa lánya. Hoffer Károly tervezte a díszletet és a bábokat, illetve ő is rendezi.

Mesélhetsz az emlegetett technikákról bővebben?

Lesz benne báb is és maszkok is, illetve animációs technikák. Decemberben lesz a bemutató.

Játszol még valamiben ebben az évadban?

Igen, a Coraline és a titkos ajtóban. Ezt már augusztusban elkezdtük próbálni Ascher Tamással, aztán leálltunk A vihar bemutatójának idejére. Utána megint folytattuk, de most megint megszakadt a folyamat, majd januárban fejezzük be, akkor lesz a bemutató. Ez egy 100 %-osan bábos előadás lesz, vajang bábokkal. Elég szokatlan, hogy ilyen ritmusban készülünk, nem ez a bevett szokás, de remélem, hogy ez nem okoz majd problémát.

Mi a szereped?

Két világban játszódik a történet, én vagyok a valódi anyuka is és a másik is, akiről kiderül, hogy igaziból ő a boszorkány. Izgalmas, érdekes feladat, nem mondhatom, hogy egysíkú (nevet).

Akkor mondhatjuk, hogy számodra kihívásokkal teli az évad.

Így van. Az igaz, hogy a munka nagy része az évad első felére sűrűsödött, a felújítópróbák is nagyrészt ilyenkor vannak, de a második fele már könnyebb lesz.

Van kedvenc darabod?

Inkább kedvenceim vannak, több olyan van, amit nagyon szeretek. És szerencsére elmondhatom, hogy nincs olyan darabom, amit nagyon ne szeretnék játszani. Ez sokkal fontosabb (mosolyog).