Megrázó utazás József Attilával

A kis játszóhelyek, így a Vígszínház Házi Színpada is lehetőséget ad arra, hogy a közönséget és a színészeket a szó szoros és átvitt értelmében is közel hozza egymáshoz. Arra, hogy kevés eszközzel, akár csak pár kellékkel olyan mágikus atmoszférát teremtsenek az alkotók, melyben a közönség elemelkedik mindennapi életétől, és együtt lélegző, együtt rezdülő, formálható, befolyásolható anyaggá válik.

József Attila életének egyes, kiragadott pillanataival, a fontosabbnak tartott verseivel tanulmányai során mindenki találkozott – ki csak futólag, ki mélyebben is megismerve a művészete mögött álló sorstragédiát, a költeményeiből előbukkanó belső vívódásokat.

A költő halálának 80. évfordulójára a Vígszínház fiatal színművésze, Vecsei H. Miklós alkotótársaival egy olyan színpadi előadást hozott létre, melyben megragadja a kezünket és fokozatosan, percről perce húz egyre mélyebbre egy olyan sötét, csöndes állapotba, ahol az előadás végével feloldódik a minket kísérő József Attila alakja, egyedül maradunk és a visszautat már nekünk kell megtennünk.

A Mondjad, Atikám! közel két órán keresztül ugyanis nem csak bemutatja azt az életet, amin többségében „tiszta szívvel, a mamára„ gondolva csak átlépünk az irodalomórák közben, hanem lecsupaszítja és elborzasztóan nyers őszinteséggel tárja elénk a talán mindenki fejében egységesen élő József Attila alakban megbúvó igaz József Attilát. Azt a költőt, akit tanulmányaink során verseinek kész elemzéseivel tapasztottunk körbe. Azt, aki egyszerre vágyta az anyát és a nőt, egyszerre szeretett volna gyermek és férfi lenni.

A magányos mélység felé tartó utazás során pedig nem csak megértjük a költőt és számára talán gyerekkorától fogva előre meghatározott életet, mely csakis tragédiával végződhetett, hanem a színpadon végig József Attilaként létező Vecsei H. Miklós eléri, hogy magunkra is figyeljünk, és a belső, sötét csendben mi nyújtsunk kezet az időpontok, határidők, le- és beadandó munkák közé szorított „én”-nek, melynek kiáltásait minduntalan nyomjuk el magunkban.

A Mondjad, Atikám!-at nem tudjuk csak úgy letenni és mintha semmi sem történt volna velünk, folytatni az életünket. Olyan színházi élmény, amely nem csak történetet mesél, hanem egy gyógyító, önmegismerő folyamat katalizátora is egyben. Bármennyire is volt szívszorító, megpróbáljuk újraélni minden pillanatát és ezért kezünkbe vesszük József Attila versesköteteit, talán addig sosem olvasott írásait, barátai, szerelmei róla írt visszaemlékezéseit.

Emellett úgy tanít, hogy évszámok, versrészletek bemagolása nélkül is tudni fogjuk a végére, ki is volt József Attila. Nincs arra lehetőség, hogy a magyar irodalom minden alakjának életét és költészetét ilyen intim módon ismerhessük és érthessük meg, de ha valami, ez a fajta irodalomóra – bár kevésbé fennkölt szó ez rá – mégiscsak azt éri el, amit az iskola nem. Megtanulunk a versek mögé látni és átformáljuk belső világunkat is.

Elnézést kérek azoktól, akik eme írás olvasása közben arra vártak, hogy részleteket mesélek majd az előadásról, a díszletről, arról, hogy mi is történik a kis színpadon. Szándékosan nem érintem ezek egyikét sem, mivel minden mozdulat, illat, dallam és rezgés csak akkor hat ránk letaglózóan és megrázóan elemi erővel, és csak úgy visszük akár napokra is magunkkal a bennünk szétáramló, megterhelő érzéseket, ha ott helyben, felkészületlenül élünk át mindent.

Vecsei H. Miklós talán jobban ismeri József Attilát, a saját belső harcait rövid élete alatt szinte végig vívó, kételyektől gyötört embert, mint azok, akik az iskolában róla tanítanak. És nem csak azért, mert több száz oldalnyi forrásanyagot, verseket és levelezéseket olvasott, és dolgozott fel egy előadásba, hanem mert estéről estére József Attillává válik, és két órában éli meg teljesen egyedül, partnerek nélkül 32 év szerelmeit és legfőképp tragédiáit, hiszen mint említi is:

Ám eddig sohasem voltam boldog.

Ebben a megváltott világban
egy pillanatom nem volt nemes;
sem langyos, édes, kellemes,
mint disznónak a pocsolyában.

Ennél közelebbi viszonyban József Attilával talán csak a költő volt saját magával.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Szkárossy Zsuzsa