Péntektől látogatható a Szépművészeti Múzeum Renoir – A festő és modelljei című kiállítása, amely Claire Bernardi, a párizsi Musée de l’Orangerie igazgatója szerint kettős találkozás: egyfelől először találhat egymásra egy nép és egy művész, hiszen Magyarországon először nyílik Renoir egész életművét áttekintő tárlat, másrészt három olyan mű találkozásáról van szó, amelyek ikrekként születtek, de túl sokáig figyelmen kívül hagyták egymást.

Minden a Fekvő akt (Gabrielle) című képpel kezdődött”, amelyet 1907-ben állítottak ki Budapesten. Renoir remekművét a Szépművészeti Múzeum akkor nem tudta megszerezni, több mint száz évvel később, 2019-ben azonban a magyar állam megvásárolta az alkotást. A Fekvő akt két párdarabját a párizsi Musée d’Orsay és a Musée del’Orangerie őrzi, innen származik a Szépművészeti kiállításának ötlete: először egy térben bemutatni a három festményt. A Párizs és Budapest között létrejött együttműködés alapját tehát a „három grácia” találkozása képezi: ezek a festmények Renoir munkásságának csúcspontjai visszafogott erotikájukkal a formák és színek csodás összjátékával; ezekkel az aktokkal Renoir egyszerre modern és klasszikus, megidézi régi mesterek életművét, ugyanakkor példát is nyújt saját kora fiatal alkotóinak.

A budapesti kiállítás mindezen túl nagyszerű áttekintést nyújt Renoir munkásságáról: az itt összegyűjtött 70 alkotásnak köszönhetően tanúi lehetünk a festő hosszú pályafutása összes szakaszának. A kiállítás koncepciója és megvalósítása Cécile Girardeau és Paul Perrin francia kurátorok mellett a magyar kurátor, Kovács Anna Zsófia munkáját dicséri. A Pierre-Auguste Renoir alkotásait felvonultató kiállítás 2024. január 7-ig látogatható.

Kiemelt kép: Pierre Auguste Renoir: A hinta (La balançoire) részlet, 1876 (Forrás: Steven Zucker/Smarthistory)