A hétköznapjaink minden szegletében megbújó márkapolitikai trendek között nehéz volt eldönteni, hogy a Jägermeister Hangadó csak egy profi köntösben elbújtatott marketingfogás vagy valóban betartja majd az ígéretét. A szervezők elmondása szerint a programmal elsősorban a fiatal tehetségeket szerették volna támogatni. Felmerült bennük egy olyan rendhagyó tehetségkutató ötlete, aminek nem csak egy nyertese lehet, hanem ahol minden győztes ugyanabban a nyereményben részesülhet, mégpedig a fellépés és mentorálás lehetőségével. Mindezt pedig úgy akarta megvalósítani az egész programot szponzoráló Jägermeister, hogy magát a márkát a háttérbe szorítják, teljes mértékben odapasszolva ezzel a mikrofont a tehetségek kezébe. Persze az esemény elnevezésében a szemfülesek azért kiszúrhatják a megbújó italnevet, ezen túl valóban a fiatalok és a zenéjük került reflektorfénybe.
A háromtagú ajsa luna, iamyank és Solére alkotta mentorcsapat 156 jelentkezőből választotta ki azt a hatot, akik először egy háromnapos intenzív workshopon vehettek részt, majd végül a Dürer Kertben tartott záróeseményen is felléphettek. Az alkotótábor során a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy visszajelzést kapjanak a mentoroktól, illetve akár egymással összeállva új dalokat is alkothassanak. Érdekesnek ígérkezett a koncepció, hiszen a nyertesek között nincs két olyan csapat, akik ugyanabban a műfajban alkotnának, és a különböző irányzatok fúziójából gyakran születnek izgalmas számok. Hogy mire jutottak, az a tegnap tartott bulin derült ki, ahová mi is ellátogattunk.
A koncertet a főleg soul és R&B világában utazó deviyah kezdte, akinek ez volt élete első koncertje. Az énekesnő ennek ellenére egyáltalán nem tűnt idegesnek: különleges hangja ugyanolyan jól szólt, mint az eddig megjelent számain, és még a nála sokkal inkább megilletődött közönséget is közelebb tudta hívni a színpadhoz. Mindössze csak három szám eljátszására volt idejük, ami igazán kár, mert Dorothea látszólag pont az utolsó szám végére kezdte el igazán jól érezni magát a színpadon. Mosolyogva bemutatta az együttes iskolaszerűen soul zenészeknek öltözött tagjait, megköszönte a lehetőséget, majd átadta a színpadot a többieknek.
A következő fellépő DIW volt, aki elmondása szerint akkor kapott kedvet a zenéléshez, amikor végignézett egy Slipknot koncertet a YouTube-on. A félelmetes maszkos metálos csapathoz hasonlóan az ő produkcióját is sok performatív elem jellemezte: volt benne mozdulatlanul, öltönyben álló versmondó úriember, segítettünk neki megidézni a szellemet és még a pólóját is letépte, mikor az egyik dalszöveg indokolta. Metál, hip-hop, gengszterrap és még funk elemek is keveredtek az öt számos ízelítőjében, amiből érezhetően a KARMAZSIN rezonált legjobban a közönséggel. A fülbemászó, dallamos refrén és az azt kísérő oldschool beat mindenkinek rúgót varázsolt a lábába.
DIW-et a közönségkedvenc aZorka fellépése követte, aki már az elején olyan tapsot és huhogást kapott, hogy minden előzetes tudás nélkül is ki lehetett találni, hogy a publikum szavazta be. Az énekesnő neve már sokaknak ismerős lehet, hiszen talán mindenki közül vele lehetett már találkozni a legtöbb helyen: volt már a Blahalousiana előtt vendégfellépő, énekelt már együtt Kollár-Klemencz Lászlóval és pár kisebb fesztiválon is fellépett. Élőben az albumán hallható főleg elektronikus megzenésítéssel ellentétben egy együttessel szokott fellépni, ami dalai előnyére válik. Legnagyobb ütőkártyája, az eszméletlen hangja sokkal hangsúlyosabbá válik így, mivel nem szorul mellékszerepbe, mint a gyakran túlpolírozott producálás során. Ha digitális megjelenésein is megtartja az együttesét, nem nehéz elképzelni, hogy nagyobb fesztiválok fellépői közé is becsúszik a neve.
A következő fellépő nevével már a Jägermeister Hangadó előtt is összefutottam, amikor a Fishing on Orfű Amondó színpadjának fellépőit böngésztem. Lil 404 egy nagykanizsai feltörekvő rapper, aki többek között már a McDonald’s Budapest Open Mic 2023-as döntőjében is szerepelt. Szövegközpontú, okos sorok jellemzik a rapjeit, előadásaiban pedig lényeges szerepet kapnak a performatív elemek és a közönségmozgatás is. Rövid, párszámos fellépése alatt lelőtték a rendőrök, feltámasztottuk a telefonunk vakujával, és csendháborítást követtünk el, amikor túl hangosan üvöltöttük a nevét. Akkora lendülettel és beleéléssel ad elő, hogy teljesen olyan érzés, mintha nem is egyedül lenne a színpadon. Azt mondta, annyira fárasztó ez a rap szakma, hogy inkább maratonfutónak kellett volna mennie – szerencsére nem így tett.
A következő fellépő, NYPE, saját maga írja, producálja és énekli a számait. Annyira friss fellépő, hogy kedden adta ki debütáló dalát, és a Jägermeister Hangadó volt élete első fellépése. Hangzása a U2 és Inhaler világára jellemző atmoszférikus pop-rock, ami igazán hiánypótlónak számít a magyar könnyűzenei szférában. Színpadon a Fiúk zenekarból ismert Lengyel Levente egészítette ki szólógitáron és a több felállásban is játszó Kovács Miki dobon – két ekkora színpadi jelenléttel bíró, profi zenész mellett nem nehéz elképzelni, hogy milyen volt a show. Jól állna neki egy teljes zenekaros felállás, de dalai így is lúdbőrösek voltak.
Az estét a riddim dubstep műfajban utazó HURRT zárta, aki kiválóan átvezette a hangulatot a nyertesek után boiler roomot tartó iamyanknek. Izgalmas, hogy a Jägermeister Hangadó zsűrije ebből a rétegműfajból is választott nyertest. HURRT a Skrillex miatt akart megtanulni zenélni, így a YouTube-ról képzete magát. Koncertjén fellépett az NLP-ben éneklő – vagy, ahogy ő mondta üvöltöző – Fehér Holló, és Lil 404 is feljött egy közös szám erejére, így a két világ találkozásának eredményét is meg lehetett hallgatni.
A Jägermeister beváltotta ígéretét, és valóban átengedte a tehetségeknek a színpadot. Ráadásul a zsűrinek úgy sikerült kiválogatnia a nyerteseket, hogy ne legyen ugyanolyan műfajból kettő, mégis minőségi szűrés legyen. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan több helyen is lehet majd találkozni az itt fellépőkkel.
Kiemelt kép: Jägermeister Hangadó (Fotó: hu.jagermeister.com)